tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Anneke van Giersbergen, Anna Murphy

Anneke van Giersbergen, Anna Murphy Club 202 (ex-Wigwam)

2014-04-04 (péntek) Club 202 (ex-Wigwam), Budapest

Két nagyszerű énekesnő mutatja be legújabb dalait április 4-én a budapesti Club 202-ben. Anneke van Giersbergen, a Gathering egykori hangja immár ötödik szólólemezével tér vissza, míg a svájci Eluveitie egykori tekerőlantos énekese, Anna Murphy most először szerepel önállóan, Cellar Darling nevű kompozícióját bemutatva.
Tavaly szeptemberben jelent meg a holland énekesnő, Anneke van Giersbergen Drive című ötödik stúdiólemeze. A lemez a 2012-es Everything is Changinget követi, és Anneke ezúttal a holland producerrel és szövegíróval, Arno Krabmannal működött együtt. Zenekara is aktívan részt vett az alkotómunkában, ugyanis Anneke szeretett volna a hagyományos módon dolgozni: „Nagyon szerettem volna az albumot a zenészek tényleges jelenlétében rögzíteni a stúdióban”. A közös munkát megkönnyítette, hogy a turnék során összekovácsolódott csapat immár jól tud együttműködni, így a felvételek is élettel teliek. A My Mother Said című dal videóját itt láthatjuk:
Anneke 2007-ben kezdett szólókarrierbe, előtte pedig 13 éven át volt a The Gathering énekese. A karizmatikus énekesnő új zenekara, az Agua de Annique élén néhány év alatt sikerrel alapozta meg szólókarrierjét, és több nagyra tartott lemezt is kiadott azóta. Annekének az elmúlt években arra is volt ideje, hogy néhány régi baráttal is közös projektekben vegyen részt: így „kölcsönözte ki” mézédes, ám mégis kirobbanó erejű hangját az Anathema a Falling Deeper című albumon, Devin Townsend az Addicted! és az Epicloud lemezeken, de szintén szerepelt honfitársai, a Within Temptation Black Symphony című felvételén. A 2012-es Everything is Changing mérföldkőnek bizonyult Anneke szóló karrierje során. Ez volt az első album, mely kizárólag saját nevével megjelölve, az Agua de Annique elnevezés nélkül jelent meg, és Hollandia legmegbecsültebb zenei elismerésére, az Edison-díjra is jelölték a Legjobb női előadó és a Legjobb album kategóriákban. A lemez nem csak hazai pályán aratott sikert, hiszen összesen 25 különböző országba jutottak el vele, köztük az Egyesült Királyságba, Németországba, Franciaországba és Latin-Amerikába is. Az új albumon Anneke továbbra is remek formában van, és számos különböző arcát mutatja meg: a rá jellemző, kifinomult hangvételű balladáktól kezdve a lendületes stadionrock nótákig sok különböző tételt hallhatunk – melyek egyetlen közös vonása és ékkő-szerű középpontja Anneke mennyeien szép énekhangja. A turnén egy fiatal svájci előadóművész, Anna Murphy is részt vesz, aki Cellar Darling címen adta ki nemrég első szólókiadványát. Anna dalszerző, több hangszeren játszó zenész és énekesnő is egyben, aki tehetségesen olvasztja egybe a pop, rock és elektronikus zenék jellemzőit. A kajánul hullámzó keverék egyszerre juttatja eszünkbe a Florence And The Machine, a Muse és Jack White munkásságát. Anna zenéje legkönnyebben alternatívnak minősíthető, de valójában inkább az eklektikusság jellemzi. Anna nem csak a szövegeket és a zenét írja saját maga, hanem az album gyártási munkálatait is ellentmondást nem tűrő módon tartja kézben - még a borítókat is maga festi meg. Dalaiban meghitt történeteket mesél el lírai hangnemben, nem egyszer kissé szarkasztikus megközelítésből. Ezzel együtt Anna nem magyarázza meg az album koncepcióját, mert meglátása szerint mindenki magának kell hogy összerakjon egy saját, személyes történetet a fejében a lemez hatására. A svájci és ír operaénekesek gyermekeként felnőtt Anna komoly színpadi és zenei tapasztalatokkal bír már, hiszen az Eluveitie egykori tagjaként több mint 35 országban zenélt az elmúlt években. A Cellar Darlinggal önállóan lép elő a rivaldafénybe, és most először élőben is bemutathatja az új művet. Anna szeretne követőivel minél közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni, így weboldalán elindította az Annaganda klubot: a www.annamurphy.ch/annaganda oldalon regisztrálók számos meglepetésre, és személyesen Annától érkező hírekre számíthatnak. A két énekesnő koncertjére április 4-én kerül sor a Club 202-ben. A Concerto Music bemutatja: Drive Tour 2014 2014. április 4., péntek 19:30 Budapest, Club 202 Anneke van Giersbergen, Anna Murphy koncertek Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.concerto.hu www.annekevangiersbergen.com/ annamurphy.ch/ www.facebook.com/concertoconcerts

19:30

4500 Ft

https://www.facebook.com/events/476273512480988/

[2014-03-26 04:42 feltöltő: Zsófi]