tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Carl Palmer's ELP Legacy

Carl Palmer's ELP Legacy A38 Állóhajó

2014-05-12 (hétfő) A38 Állóhajó, Budapest

A legautentikusabb forrás: az egyik egykori tag előadásában hallgathatjuk meg május 12-én az Emerson, Lake & Palmer legemlékezetesebb dalait az A38 Hajón. Ezen a napon érkezik ugyanis Budapestre Carl Palmer ELP Örökség (ELP Legacy) című projektje, s a turné egyben a zseniális dobos új koncert DVD-jének megjelenésére, és a Csuklócsavar című képzőművészeti kollekciójára is felhívja a figyelmet.
Twist of the Wrist, azaz csuklócsavar néven jelentett be világ körüli turnét Carl Palmer és zenekara. A koncertek javarészt az Emerson, Lake & Palmer instrumentális rock klasszikusainak felidézésére szolgálnak. A világ számos pontján, így az Egyesült Államok, Kanada és Európa mellett Japánban, Dél-Amerikában és a Karib-térségben is látható műsor segítségével felidézhetjük a '70-es években hatalmas hírnévre szert tevő, több mint 40 millió lemezt eladó egykori szupergroup munkásságát. A Nice-ból érkező Keith Emerson billentyűs és a King Crimsonból ismert Greg Lake énekes-gitáros mellett Carl Palmer a tró legfiatalabb tagja volt, akit hosszas keresés után választottak ki a posztra. Az ELP az 1970-es Wight-szigeti fesztiválon robbant be a köztudatba, majd a debütáló albumot követően megjelent világhírű élő lemezük, mely az orosz romantikus zeneszerző, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraszvitjének feldolgozása. Pályafutásuk kreatív csúcsának sokan a '73-as, Brain Salad Surgery című lemezt tartják. Carl Palmer életét örökre megváltoztatták az ELP-ben eltöltött évek: a világ legnagyobb dobosainak egyikeként tartják számon, aki később az Asia alapító tagjaként tovább növelte elismertségét. A dobos azóta is rendületlenül szállítja a kreatív ötleteket: nemrég egy új képzőművészeti kollekciót is bemutatott, amelyet a kaliforniai Scene Four Art Stúdióval együttműködve hozott létre még 2012-ben. Elsőre talán meglepő az állítás, valójában azonban pontosan definiál: Carl vizuális művészetének központjában ugyanaz a ritmus áll, mint ami a dobolás esetében is. A Twist of the Wrist kollekció ugyanis a zene, Carl fantasztikus dobosi tehetsége és a modern képrögzítő technológiák találkozása révén született meg. A sorszámozott és dedikált nyomatokon különböző színek és fények alkalmazásával készítenek látványos lenyomatot Palmer játékáról. Míg egy festő ecsetet és festéket használ, Palmer világító dobverőkkel készíti különleges kompozícióit, melyek megörökítik egy-egy dal mesteri előadását: a színes csíkokat, mintákat ábrázoló művek úgy készülnek, hogy egyetlen képre rögzítik a világító dobverők mozgását a jól ismert dalok alatt – így akár arra is lehetőségünk van, hogy a szó szoros értelmében hazavigyük a Pictures at an Exhibition elhangzása során elkészülő kompozíciót. Ezt mutatja be saját szavaival Carl az alábbi videón:
A képek közül néhányat a budapesti helyszínen is megcsodálhatunk. A turné eddigi állomásairól lelkes beszámolók érkeztek: a műsoron olyan dalok szerepelnek, mint a Knife Edge, a Jerusalem, a 21st Century Schizoid Man, a Trilogy, az America, a Pictures at an Exhibition vagy a Fanfare for the Common Man. Carl mellett Simon Fitzpatrick basszusgitáros és Paul Bielatowicz gitáros is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Carl idei turnéjához időzítve adott ki egy koncert DVD-t Decade címen, mely a 2011-es turnét foglalja össze. Ha szeretnénk virtuóz zenészek körében eltölteni egy hangulatos, időtálló slágereket felvonultató estét, akkor Carl Palmer koncertje erre kiváló alkalmat teremt: május 12-én az A38 Hajón a helyünk. Jegyek már kaphatók! A Livesounds bemutatja: Twist of the Wrist Tour 2014 2014. május 12., hétfő 20 óra Budapest, A38 Hajó Carl Palmer's ELP Legacy Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a www.livesound.hu weboldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.livesound.hu/ www.carlpalmer.com/ www.facebook.com/LiveSoundProd

20:00

5900 Ft / 6500 Ft

https://www.facebook.com/events/697688863598634/

[2014-04-09 14:28 feltöltő: Zsófi]