tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Converge, Martyrdöd, Okkultokrati

Converge, Martyrdöd, Okkultokrati A38 Állóhajó

2014-08-10 (vasárnap) A38 Állóhajó, Budapest

Ha van olyan zenekar, ami már-már küldetéstudatként tud egy letűnt kor utolsó szószólója lenni, miközben fiatalok ezreit ihleti meg, és mutat nekik irányt a határfeszegetésben, az biztosan a Converge. A kilencvenes évek agresszív metalos hardcore-ját a lehető legsajátosabb formában továbbgondoló, és mindig megújító zenekar már megannyiszor bizonyíthatott Budapest klubjaiban, hat év után azonban ismét az A38 Hajó fedélzetére tér vissza Jacob Bannon zenekara, ráadásul ezúttal a svéd Martyrdöd és a norvég Okkultokrati is velük tart majd.
CONVERGE (USA) Ez persze korántsem azt jelenti, hogy a Converge nem törekedne a megújulásra: sőt, ami azt illeti, az elmúlt tizenhárom év kalandozásai teljesen új dimenziókat nyitottak a kilencvenes évek metalos hardcore hangzásának átörökítésében. Elvégre ha sok idő is telt el a színtérformáló hatású Petitioning the Empty Sky óta, az akkori lendület, a nyers agresszió, valamint a dalszövegek személyes és hátborzongatóan emberi oldala továbbra is méltán fémjelzi a zenekar karakterét. Ahogy a zenekar tagjai mondták a legelső interjúikban, ők csak kidobált Slayer-riffeket szerettek volna más köntösben játszani, de ez a valóságban sokkal többként teljesedett ki: a thrash metal szélvészgyors és agresszív sodrása disszonáns témákban, elkalandozó dallamkezdetekkel és sűrű váltásokkal teljesedik ki, miközben a Converge minden lemezén máshova kerül a hangsúly, legyen szó akár a dalszövegek jellegéről, akár a zenei hatások arányairól. Ez a következetes belső változás azonban elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az 1990 óta aktív zenekar az extrém keményzenei hangzások világában is az egyik legnagyobb hatású formációvá nőhesse ki magát, és hogy így is mindmáig a legnagyobbak között említsük őket. Ehhez persze hozzájárult a saját teljesítményen túl a tagok egyéb elfoglaltságainak összessége is: a frontember Jacob a Deathwish Inc. kiadó, valamint grafikusi munkája révén vált igazán ismertté, míg a gitáros Kurt a God City Studios falai között kikevert lemezeivel határozza meg mindmáig a nyersebb hardcore/punk trendjeit. És persze azokat a zenekarokat sem felejthetjük el, akiket vagy a Converge fedezett fel (Rise And Fall, Shora, The Secret), vagy a volt és jelenlegi tagok egyéb elfoglaltságaként jöhettek létre (Bane, Doomriders, All Pigs Must Die). Ennyiből is látszik, hogy a XXI. században a műfaj egyáltalán nem létezne a Converge nélkül, akik mintegy utolsó bástyaként képviselik azt a szellemiséget, ami a kilencvenes évek határfeszegető, kísérletező metalos hardcore világát határozta meg. Az augusztus 10-én pedig a nyári turnéja révén ismét Budapestre érkező zenekar épp annyiban emlékezik meg majd saját életművének legfontosabb állomásairól, mint legutóbbi lemezéről, a Dürer Kertben 2012 decemberében bemutatott All We Love We Leave Behind dalairól. MARTYRDÖD (S) A svéd crust punk önmagában is egy árulkodó műfaji megnevezés, hiszen a színtérről olyan zenekarok kerülhettek be a nemzetközi körforgásba, mint a Driller Killer, a Skitsystem, a Wolfbrigade vagy a Disfear, de így is külön öröm, hogy az A38 Hajó fedélzetére is eljut a Converge vendégeként a Southern Lord kiadó szárnyai alatt ténykedő Martyrdöd. A Skitsystem egykori gitárosa, Mikael Kjellman által megalapított zenekar a hangzás legsötétebb tónusát definiálta újra, hiszen a banda a sodró és sziklaszilárd ütemeken felül nagyon sokat merít a black metal zord hangulatából is. Így persze nem is véletlen, hogy a méltán patinás lemezkiadó felkínálta saját erejét a Martyrdöd lemezeinek megjelentetéséhez, amelyek mindmáig etalonnak tekinthetők a nemzetközi viszonylatban: nincs még egy ilyen kurrens zenekar, amelyik az északi telet ilyen rideg módon szólaltatná meg – ebben persze az Opeth-tel és az At The Gates-szel is dolgozó Fredik Nordström is segített –, és már csak ezért is biztos, hogy hiánypótló élmény lesz a zenekar augusztusi koncertje. OKKULTOKRATI (N) A Kvelertak felfedezését követően a nemzetközi sajtó egyre élénkebb érdeklődést tanúsított a feltörekvő északi zenekarokkal szemben: így kerülhetett a rivaldafény peremére az Okkultokrati is, akik eddig két nagylemezt adtak ki az elmúlt hat év során. És ami a Kvelertaknak a Turbonegro, az az Okkultokrati tagjainak a Funeral – a sludge-os súlyú, lomha, de masszívan hömpölygő témákat azonban alkalmasint a zajos hardcore/punk és a black metal elemei váltják fel. Az így kialakult összhatás pedig valóban önmagáért beszél, főleg, hogy a zenekarban tavaly óta billentyűs aláfestések is hallhatók, még ha ez egy szerencsétlen balesetnek is köszönhető. A korábban a Haustban is érdekelt gitáros, BlackRace ugyanis megsérült a kezén, így orvosi javallatra búcsút kellett intenie a húros hangszerektől, ám a billentyűk révén benn maradhatott a zenekarban: az ő helyét a Grammy-díjas Kjetil Nernes vette át, aki főleg a noise rock és az experimentális zajzenék világában érzi magát otthonosan. Így hát újult erővel debütálhat majd hazai színpadon a norvég underground egyik legizgalmasabb friss hangja, akik egyúttal azt is bizonyíthatják majd, hogy kiérdemelték Kurt Ballouék figyelmét. Fellépők: CONVERGE (USA) - www.facebook.com/converge MARTYRDÖD (S) - www.facebook.com/martyrdod OKKULTOKRATI (N) - www.facebook.com/okkultokrati

19:30

3200 Ft / 3900 Ft

https://www.facebook.com/events/681349901903072/

[2014-03-11 20:36 feltöltő: Zsófi]