tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Finntroll, Hatesphere, Profane Omen

Finntroll, Hatesphere, Profane Omen Club 202 (ex-Wigwam)

2014-09-25 (csüt.) Club 202 (ex-Wigwam), Budapest

Hatodik, Blodsvept című lemezét követően idén egy koncertfelvétellel lepte meg rajongóit a Finntroll: a Natten Med De Levande Finntroll című lemez ráadásul az első hivatalosan kiadott élőfelvétele a 17 éve működő folk metal zenekarnak. A budapesti rajongóknak idén is lesz alkalmuk személyesen részt venni egy igazi death metal polka eseményen: a finnek egyik legsikeresebb albumuk, a Nattfödd kiadásának 10. évfordulóját ünneplik a Club 202 színpadán szeptember 25-én, a Hatesphere és a Profane Omen társaságában.
A Finntroll soha nem próbálta magát túl komolyan venni: saját elmondásuk szerint leginkább egy nagy rekesz sör és némi vodka elfogyasztása volt az oka annak, hogy a csapat egyáltalán megalakult 1997-ben, egy átmulatott éjszaka után. Persze véletlenek és a szerencse nem lett volna elég ahhoz, hogy a folk metal egyik úttörő, és máig legnépszerűbb csapatává váljanak: változatos, és a kezdeti lendületből máig nem veszítő albumok sora, és persze számtalan fékevesztett hangulatú koncert kellett a finn zenekar sikereihez. A Finntroll a műfaj egyik legtöbbet turnézó zenekara: a különítmény Magyarországon is többször szerepelt már. Ezért is furcsa, hogy több mint 15 éves pályafutásuk alatt még egyetlen koncertfelvételt sem adtak ki. A hiányt most júniusban pótolták: ekkor jelent meg a Natten Med De Levande Finntroll (Egy este élőben a Finntroll-lal) című CD, ami kiválóan bemutatja azt, hogy mire képes a színpadon ez a csapatnyi alkohollal felfűtött troll. A felvétel teljes egészében az amszterdami Melkweg színpadán készült 2008 szeptemberében, és egy kirobbanóan energikus, egyben vidám és fékevesztett estét örökít meg majdnem 80 percben. Pontosan erre számíthatunk legközelebbi budapesti fellépésükön is. A turné apropóját a csapat egyik legsikeresebb albumának jubileuma szolgáltatja: éppen 10 évvel ezelőtt jelent meg a Nattfödd lemez, rajta a Finntroll egyik legnagyobb slágerével, a Trollhammarennel. Szinte biztos, hogy Budapesten sem marad ki ez a nóta:
A turnén részt vesz a Hatesphere nevű dán thrash metal különítmény is, akik bár csak 2001-ben alakultak, de 2013-ban már a nyolcadik albumukat adák ki Murderlust címen. Pörgős, kiabálós nótáik igazi adrenalinbombaként hatnak a közönségre – a csapat közelmúltban többek között a Hipocrisy, a Black Dahlia Murder és a Nevermore oldalán is színpadra állt, hazánkban pedig a Kreator előtt láthattuk őket 2005-ben. A turné másik vendége a Profane Omen, amely ugyan már 1999 óta létezik, de karrierjük igazából csak 2005-ben indult be, 2007-ben pedig a legjobb friss felfedezettnek választották meg őket a Finnish Metal Awards-on. A csapat pörgős groove metalja minden bizonnyal könnyedén felhevíti majd a hangulatot a Club 202-ben. Legfrissebb videójuk Trails címen jelent meg, és a negyedik albumukról érkezik, melynek Reset a címe, és tavasszal jelent meg. A zenekar elmondása szerint a lemez az eddigi leggyorsabb és legdühösebb kiadványuk:
a Concerto Music bemutatja: Celebrating 10 Years „Nattfödd” Tour 2014. szeptember 25., csütörtök 19 óra Budapest, Club 202 Finntroll - www.finntroll-music.com/ Hatesphere - www.hatesphere.com/ Profane Omen - www.profaneomen.net/ Belépő: elővételben illetve a rockboltokban 4500 Ft, a helyszínen és szept. 15-től a jegyértékesítő hálózatokban 5500 Ft. Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.concerto.hu/ www.facebook.com/concertoconcerts

19:00

4500 Ft / 5500 Ft

https://www.facebook.com/events/313631392123285/

[2014-09-11 10:34 feltöltő: Zsófi]