tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Invader, Twister, Flood In The Desert

Invader, Twister, Flood In The Desert Club 202 (ex-Wigwam)

2014-10-17 (péntek) Club 202 (ex-Wigwam), Budapest

Március 21-én látott napvilágot az Invader Szép Új Világ névre keresztelt albuma. A zenekar felállása 2012 folyamán szilárdult meg, Jósa Tamás énekessel, és a Lahovicz "Puccer" Zoltán vezette csapatot Hornyák Péter, Mezőfi József és Munkácsi Tamás erősíti még. A korongra 12 dal került fel, és a megjelenést követően nem sokkal a Club 202-ben már debütál az album néhány dala, ahol az Invader Blaze Bayley vendége volt. Most viszont elérkezett az ideje az igazi lemezbemutatónak, ami szintén a Club 202 falai között kerül megrendezésre, 2014. október 17-én.
Az Invader két vendégzenekarral készül. A jelenleg harmadik lemezén dolgozó Twisterrel és a Flood in The Desert zenekarral, akik épp az első korongjukat rögzítik. Az eseményre szintén hivatalos Jung Norbert, akit az Ego Projekt zenekarból ismerhetnek a rajongók, illetve Schrott Péter, aki a Tűzmadár frontembere. A kapu 19 órakor nyílik majd és 1500 forint lesz a belépő. A helyszínen természetesen megvásárolható lesz a Szép Új Világ, és további Invader relikviákhoz is hozzá lehet majd jutni. Fellépők: Invader - www.facebook.com/Invaderzenekar Twister - www.facebook.com/twisterrocks Flood In The Desert - www.facebook.com/arvizasivatagban

19:00

1500 Ft

https://www.facebook.com/events/340161582810384/

[2014-09-11 10:38 feltöltő: Zsófi]