tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Negative Approach, Rákosi, Blackmail, For Good

Negative Approach,  Rákosi,  Blackmail,  For Good KVLT (ex-Vörös Yuk)

2015-10-02 (péntek) KVLT (ex-Vörös Yuk), Budapest

A tavaly szeptemberi Gozsdu Manó Klubos rövid időn belül teltházas első hazai fellépése után idén ismét visszatér hazánkba a kultikus detroiti régisulis hardcore alakulat, NEGATIVE APPROACH. A nyolcvanas évek elejének meghatározó koncertzenekara 2006 óta megújult erővel tanít a klubszínpadokon, élen John Brannon frontemberrel. A GMK ostromlása után a következő helyszín ezúttal a tágasabb KVLT klubja lesz, október 2.-án, ahol a hazai hardcore szubkultúra három igazán figyelemreméltó csapata alapozza majd meg az este hangulatát.
A mindig nagyon dühös és kifejező Rákosi provokatív hardcore punkja mellett a crustos, nem kevésbé lendületes és nyersen dinamikus Blackmail is megjelenik, valamint az eseményen, és alakulásuk óta is először fellépő, kilencvenes évek elejét idéző For Good is bemutatja első, Vital Signs című kislemezét, mely az idei év eddigi talán legüdítőbb hazai hardcore megjelenése. A hardcoreban jártas, illetve a szubkultúra iránt csöppet is érdeklődő zenehallgatónak egyaránt meghatározó élmény kerül terítékre a KVLT-ban. Történelemórának, stresszoldónak, valamint hosszú távú inspirációnak is tökéletes estének ígérkezik tehát az október 2.-a, „kicsiknek és nagyoknak” egyaránt. A PHOENIX MUSIC HUNGARY BEMUTATJA: 2015. október 2. Budapest @ KVLT NEGATIVE APPROACH (USA) - www.facebook.com/pages/Negative-Approach/108393329185740 Rákosi - rakosivipera.bandcamp.com/ Blackmail - blackmailcrust.bandcamp.com/ For Good - forgoodhc.bandcamp.com/ Jegyelővétel: Tixa.hu (50 db), CD Pince (50 db) Jegylink: tixa.hu/na_budapest

20:00

2200 Ft / 2900 Ft

https://www.facebook.com/events/395906227268505/

[2015-10-02 06:19 feltöltő: Zsófi]