tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

72 ezren STRANDoltak - Új sikerfesztivál született

72 ezren STRANDoltak  - Új sikerfesztivál született
Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén.
A gumicsizma és az esőkabát világszerte kötelező fesztiválkelléknek számít, hiszen megszokott, hogy a legnagyobb fesztiválokat rendszeresen felhőszakadás éri el. Úgy tűnik, az idei nyáron az időjárást illetően is sikerült felzárkózni a Nyugat-európai fesztiválpéldaképekhez, hiszen két alkalommal is igazán nagy mennyiségű csapadék zúdult a STRAND Fesztiválra. A lehulló csapadék elsősorban a kempingező tömeg számára okozott kényelmetlenséget. “A szervező csapatunk száznál is több munkatársa szivattyúkkal, munkagépekkel eredményesen dolgozott azon, hogy a fesztivál biztonságosan folytatódhasson. Ennek volt köszönhető, hogy egyetlen koncert, vagy program sem maradt el és a közönségünket megfelelően ki tudtuk szolgálni” – mondta el Fülöp Zoltán, a STRAND egyik főszervezője, a VOLT Produkció vezetője. “Öröm volt látni, hogy a fesztiválozók és a fellépők a borongós idő ellenére is kivételesen jól érezték magukat, napok óta százával kapjuk a köszönő leveleket. A legfontosabb eredmény az, hogy a STRAND második évében egy új és igazán sikeres fesztivál született, amelyen 72.000-en vettek részt. Ma már nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete, amely túl azon, hogy fesztiválozók tízezreinek jelent élményt és örömöt, a Balaton Régió egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye is egyben” – mondta el Lobenwein Norbert, a STRAND Fesztivál és a Nagyon Balaton másik főszervezője. Augusztus utolsó hetében valóban újra, a megszokottnál jóval nagyobb élettel telt meg a Balaton. Fesztiválozó fiatalok lepték el a déli partot, Zamárdiban és környékén minden szállás megtelt, a szolgáltatók, vendéglátók és a települések a szokásos forgalom többszörösét realizálhatták. “Tényleg igaz, amit a backstage-ben napok óta hallok rólatok: Ti vagytok a legjobb fesztiválközönség!” – ezekkel a szavakkal lépett színpadra a STRAND utolsó zenekara, a Péterfy Bori és a Love Band vasárnap hajnalban. Zamárdi szabadstrandján világsztárok sora mellett szinte a teljes hazai élmezőny felvonult, elsősorban azok az előadók, akiket a Petőfi Rádió kedvenceiként aposztrofáltak a szervezők. A Tankcsapda nyitónapi, születésnapi koncertjét követően a kaliforniai Papa Roach csapott a húrok közé. Másnap az osztrák Parov Stelar nagysikerű koncertjére közel húszezren voltak kíváncsiak, az ausztrál Knife Party pedig, miután megtáncoltatta a Nagyszínpad közönségét, hajnalig bulizott a Kiscsillag, majd DJ Palotai koncertjén. A legnagyobb várakozás az aktuális szupersztár, a 23 éves John Newman szombat esti koncertjét kísérte, amelyet a szakadó eső ellenére ugyancsak közel húszezren táncoltak végig. Felépült Zamárdiban a Balaton Régió legmagasabb tornya is. A Széchenyi 2020 Élménypark30 méter magas pontjáról egy 200 méter hosszú pályán, a nézők feje fölött csúszhatott végig több száz vállalkozó kedvű vendég. Sikeresnek bizonyult a Diákhitel Kávézó programja is, ahol a Design Terminal csapata mellett Zacher Gábor tartott teltházas előadást, a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában pedig zenészeket látott vendégül a helyszínen Horváth Gergely. A Petőfi Rádió négy napon át a helyszínről közvetítette adását, így a távol maradók is részesei lehettek a nem mindennapi fesztiválélménynek. A Nagyszínpadon zajló koncerteket pedig a Ustream a Telekom támogatásával közvetítette élőben a STRAND honlapján. A “Nekem a Balaton...” című kezdeményezés is sikert aratott a STRANDolók között. Kortárs festőművészek irányításával bárki ecsetet ragadhatott, hogy megmutassa: milyen számára a Balaton. A száznál is több művet a STRAND honlapján mutatják majd be a szervezők. Vasárnap reggel véget ért a második STRAND, amely az időjárás ellenére a nyár egyik legsikeresebb, új eseményének bizonyult. A Nagyon Balaton azonban folytatódik, egészen októberig zajlanak programok a Balaton Régióban. Képek: www.strandfesztival.com/galeria

[2014-08-26 13:15 feltöltő: Zsófi]