tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

A THA SHUDRAS erdőmentő akcióra invitálja a földlakókat

A THA SHUDRAS erdőmentő akcióra invitálja a földlakókat
Magyarországon egészen újszerű az a megközelítés, hogy egy zenei kiadvány bevételeiből az együttes tagjai környezetvédelmi célokra adományoznak. Ahogyan a THA SHUDRAS maga is egy teljesen egyedi, szokványosnak semmiképpen sem nevezhető együttes, úgy vadonatúj albumuk megjelenését is szokatlan célra használják: a természet fontosságára hívják fel a figyelmet. 2015. május 23-i budapesti erdőmentő akciójukra szeretettel várnak mindenkit!
Trap kapitány mióta az eszét tudja, aktív erdőjáró kobold, így egész legénysége küldetésének tartja a természet ápolását és őrzését. A 2014-es X-Faktor legjobb zenekaraként is bemutatkozott THA SHUDRAS nevű maszkos produkció továbbra is rendületlenül alkot: a tehetségkutató után egy korszakalkotó, saját dalokból álló remixalbumot készítettek. A "REVIVED" címre keresztelt lemez dalait XXI. századi látásmóddal formálták rádióbarátra a srácok: a mai elektronikus könnyűzene minden eleme és válfaja megtalálható rajta, sokszínűségét pedig egybefűzi a formáció meghatározó stílusa. Ismerve a hasonló hangszerelésű nemzetközi slágerek népszerűségét Magyarországon, már most borítékolható, hogy a következő hónapokban új irányt vehet a magyar zeneipar... Az új iránynak pedig része a természet- és környezetvédelem összekapcsolása a zenével: a „REVIVED” című albumon található dalok üzenete is a természet fontosságára világít rá csakúgy, mint a hozzá készült promóciós kisfilm. Hivatalosan az interneten vásárolható meg a hangzó, a bevételből pedig az erdőmentő alapítványnak adományoznak a fiúk. A sűrű erdők nagyon közel állnak ahhoz a mesebeli világhoz, amit a frontember Nakonxipánként szokott emlegetni. A banda szomorú attól, mennyire figyelmen kívül hagyjuk a természetet. Amikor rátaláltak a www.erdomentok.hu oldalra, azonnal érezték, hogy össze kell fogniuk és közös erővel küzdeniük ezért a nemes célért. A THA SHUDRAS szeretne minél több földlakót bevonni, hogy a természetvédelem mellett találjanak vissza az emberek az igazi értékekhez! Ennek érdekében egy erdő-mentőakciót szerveznek, ahol az elvégzendő feladatok a következők: -nyesés, -mesterséges odúk telepítése, -erdei ösvények rendbetétele, -padok rendbehozása, -erdei kukák telepítése -hulladékgyűjtés. Találkozó időpontja: 2015.05.23., 11:00 Találkozó helye: Budapest, IV. kerület, Farkas erdő bejárata (Farkaserdő u. és Szíjgyártó u. sarok) Tömegközlekedéssel: 126, 296-os autóbusszal a Szíjgyártó utcai megállóig Autóval: az Óceánárok utca és a Farkaserdő u. kereszteződésétől pár száz méterre. Találkozó időtartama: körülbelül 3 óra, így élelemre nem feltétlenül, de folyadékra mindenkinek szüksége lesz! Ruházat terén érdemes a zöld színt előnyben részesíteni (ez persze nem kötelező), valamint felkészülni arra, hogy esetleg kár is keletkezhet benne. A helyszínen nincs mosakodási lehetőség, így a saját tisztálkodáshoz szükséges felszerelésről (egy kis víz vagy higiéniai kendő) érdemes gondoskodni. Találkozzunk 2015. május 23-án, és a THA SHUDRAS vezetésével mentsük meg az erdők világát!

[2015-05-11 10:08 feltöltő: Zsófi]