tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Mike Watt: Budapesten az And So I Watch You From Afar vendégeként!

Ugyan lélekben már többen is rákészülhettek arra, hogy 2011 nem feltétlenül tartogat már meglepetéseket, a november 3-án esedékes And So I Watch You From Afar-koncert mégis felborítja az előzetes számításokat, ugyanis az észak-ír zenekar vendégeként nem más teszi tiszteletét a Dürer Kertben, mint a The Stooges és a Minuteman soraiból is ismert Mike Watt.
És hogy ennek miért illik örülni? Nem csupán azért, mert egy élő legendáról van szó, akinek tulajdon nyughatatlansága és szüntelen alkotási vágya rendre minőségi produkciót eredményez az egyes perifériákon, hanem az utóbbi évtizedek egyik legszélesebb látókörű, ízig-vérig zenészével is, aki nem műfajokban, hanem érzelmi-értelmi kifejezésben, és nem témákban, hanem előérzetekben képes gondolkodni a mai napig. Ezt pedig azért is kell nagy becsben tartanunk, mert saját életműve gyakorlatilag teljesen leképzi az underground felemelkedését és virágzását. Ott volt, és ki is vette a részét abból a folyamatból, aminek eredményeképp a post-punk még csak első szárnyait bontogatta, már akkor a Sonic Youth tagjaival zenélt közösen, amikor még csak sejteni lehetett a színtér hozzájuk köthető átformálását, és mindemellett olyan megbecsülést érdemel ki a mai napig mind a rajongók, mind a szakma részéről, hogy szólóalbumain is a legnagyobbak kísérték, kísérik. És legyünk őszinték: nem sokan mondhatják el magukról, hogy olyan zenészek kísérték, mint Dave Grohl, Eddie Vedder, netán a Red Hot Chili Peppers, a Beastie Boys, a Jane’s Addiction tagjai, vagy maga Henry Rollins. Ennek tükrében pedig még világosabb az, hogy bármilyen műfajhoz is nyúljon a punktól az indie-n át egészen a kísérleti jazzig, minden közegben otthonosan, felfedező jelleggel igyekszik a lehető legtöbbet adni hallgatói számára. Így ha kíváncsi vagy arra, hogy a hatvanhoz közeledve hogyan lehet maximálisan ragaszkodni mindazon elvekhez, amiket az ember saját maga állít fel, mindenképp a Dürerben lesz a helyed november 3-án, mert ki tudja, lesz-e újabb lehetőség ilyen testközelben elcsípni egy ekkora legendát. A koncerten a korábban említett észak-ír And So I Watch You From Afar mellett fellép a Shell Beach is: minden információ megtalálható a koncert Facebook-eseményénél: www.facebook.com/event.php?eid=290588607633434

[2011-10-18 01:08:26 feltöltő: Zsófi]

Friss képek
Summer Breeze 2018
Brutal Assault 2018
Wacken 2018
Brutal Assault 2017
2017.04.26. Miss May I (USA), Thy Art Is Murder (AUS), Being As An Ocean (USA) - Dürer Kert
2017.02.21. Void Of Vision (AUS), Make Them Suffer (AUS), Betraying The Martyrs (FRA), Chelsea Grin (USA) - Dürer Kert
Véletlen képek
gallery/2012.01.13.friday_night_fever-durer_kert/DSC_0080.JPG
gallery/2012.02.15.get_infected_tour-durer_kert/DSC_0249.JPG
gallery/2012.02.18.drink_n_roll_night-voros_yuk/DSC_0019.JPG
gallery/2013.06.25.rockmaraton_2013_2.nap-pecs/DSC_0433.JPG
gallery/2014.05.04.sunset-sleepless-durer_kert/DSC_0014.JPG
gallery/2015.03.07.gimme_fuel_fesztial~durer_kert/DSC_0515.JPG
Partnerekhttps://www.facebook.com/TukkerBookinghttps://brutalassault.cz/enhttp://withfullforce.dehttp://www.viharock.huhttp://www.hang-suly.huhttp://www.legendlifestyle.huhttps://www.facebook.com/phoenixmusichungaryhttps://www.facebook.com/pages/Shock-Ink-Tattoo/267697836596894