tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Balett-táncosok a Magor új klipjében

Balett-táncosok a Magor új klipjében
Ígérj Holnapot: ez a jászberényi illetőségű Magor zenekar új videoklipjének címe. Az ősszel megjelenő második nagylemezük előfutáraként megjelenő dalt a téli Tankcsapda-turnén már hallhatta a közönség, most viszont egy különleges klippel érkezik a zenekar új kislemeze. A Magor dalára két tehetséges táncos táncol, miközben persze a zenekar is aktív részese a klipnek.
„Még javában zajlott a Testamentum lemezünk turnéja, mikor már az új dalok kezdtek járni a fejünkben.” – mondja Speck Roland, a zenekar ordibátora. „Az Ígérj Holnapot volt a második új dal, amit a lemezbemutató turné közben megírtunk. Egyrészt az a különlegessége, hogy hozzánk képest elég lágy lett a zene. Mondjuk lesz elég durvulás az albumon, szóval ez csak egy szín a sok közül. Másrészt ismét írt nekünk verset hozzá Galli Kriszta, aki a két első Magor EP-n a dalszövegírónk volt. 7 éve nem dolgoztunk együtt, viszont most ismét felkértük, és eldobtuk az agyunk attól, amit a zenéhez hozzátettek a sorai.” A Magor az Ígérj Holnapot című dalt a Testamentum lemezbemutató zárásakor mutatta be a közönségnek, amikor is szeptember egyik hétvégéjét a Tankcsapda előzenekaraként töltötték. Pénteken a Magor otthonában, Jászberényben léptek fel 1000 fő előtt, majd másnap több, mint 6000 ember láthatta és hallhatta őket a budapesti Barba Negrában. „Az emberek nagyon pozitívan reagáltak az új dalra, ezért úgy döntöttünk, a téli turnén is előadjuk mindenhol, így itt is több ezren hallották. Nem volt kérdés, hogy az első videót ehhez a dalhoz szeretnénk forgatni. A klip ötlete Galli Krisztától jött, a stáb Radó Norbertből, Telek Dánielből és Flatsker Róbertből állt. Elég sokáig keresgéltünk a helyszínek között, mire eszünkbe jutott, hogy pont Jászberény közepén vagy egy tökéletesen alkalmas gyönyörű épület, a Déryné Művelődési Központ. Vicces volt abban a teremben bohóckodni a kamerába ahol előtte 25 évvel Moby Dick-Akela koncerten voltam először.” „Ősszel megjelenik az új Magor lemez.” – folytatja a frontember. „10 év minden öröme, fájdalma benne lesz a zenekarnak. De ezt még rögzíteni is kell stúdióban, szóval nyáron csak ésszel koncertezünk.” Aki szeretné meghallgatni az Ígérj Holnapot és a Magor korábbi dalait élőben, az az alábbi helyszínek és időpontok valamelyikén megteheti. A miniturné első állomása egy hatvani ingyenes szabadtéri nagykoncert lesz. A zenekar Facebook oldalát követők pedig folyamatosan figyelemmel kísérhetik majd a lemezfelvételeket a csapat ígérete szerint képek és videók formájában. Július 7: Hatvan, Jam Garden + AWS és Hatvan City Hard Core (INGYENES!) Július 13: Dunaújváros, Rockmaraton Augusztus 11: Békéscsaba, Roockstock fesztivál Augusztus 18: Nagyudvarnok, Rockfeszt Augusztus 26: Zorall Sörolimpia És a klip:
www.facebook.com/magorzenekar/ www.magorzenekar.hu/

[2017-05-30 12:45 feltöltő: Zsófi]