tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Bemutatkozik a debreceni Maeotis

Bemutatkozik a debreceni Maeotis
Maeotis az Azovi-tenger mocsaras, ingoványos vidékének régies neve, amely a görög történetírók szerint a szkíták országával volt határos, majd később a hunok egyik fő szállásterülete volt, ahol a monda szerint Hunor és Magor űzte a csodaszarvast. Ezt a nevet választotta magának a debreceni zenekar, mely azzal a céllal alakult, hogy a zenén keresztül mutassa be őseink éltét és történetét.
A zenéjük alapját a pagan metal stílusirányzat képezi (Bathory, Moonsorrow, Suidakra, Skyforger stb.), amely náluk kiegészül egyfajta magyaros hangzással és saját stílusuk elemeivel. A hagyományos metal hangszereken túl tervezik autentikus népi hangszerek (furulya, doromb, táltos dob) bevonását is a zenébe. A zenekar egyik jellegzetességét képezik a magyar nyelvű szövegek, melyek az ősi hun-magyar történelem és mitológia világát idézik. Céljuk az egyéni hangzás és stílus kialakítása valamint az, hogy (legalább hazai viszonylatban) valami újat és eredetit hozzanak létre a mai világ telített zenei piacán. A Maeotis jelenlegi felállása: Somoskői Viktor (ex-Perihelion, ex-Neokhrome, Monte Cristo) – ének, basszusgitár Foro Szabolcs (ex-Horrify, ex-Nomad Creation) – gitár, vokál Tóth Csaba (ex-Domhring, ex-Gargara) – gitár Mohácsi Zsolt (ex-Angerseed) – dob Az ősmagyar pagan metalt játszó Maeotis egy debütáló hanganyaggal kíván bemutatkozni a nagyérdemű előtt. A debreceni zenekar első EP-je az Avarok gyűrűje címet kapta, melyről a Vágta című szerzemény meghallgatható az alábbi linkeken: soundcloud.com/maeotis/vagta A dalhoz egy videó is készült, melynek érdekessége, hogy a szöveg rovásírásos felirattal is elolvasható:
A lemez felvételei a Power Source (www.facebook.com/powersourcestudio) és a Wookie Sound stúdiókban készültek, a borítót pedig a Wisdom egyes grafikáit is készítő Mihályfi-Tóth Alex (www.facebook.com/redartillustrations) keze munkáját dicséri. Az Avarok gyűrűje három vadiúj szerzeményt és egy 2011-es bónuszfelvételt tartalmaz. A lemez 600 Ft + postaköltség ellenében megrendelhető az alábbi email címen: maeotismetal@gmail.com www.facebook.com/maeotiszenekar

[2014-10-21 03:15 feltöltő: Zsófi]