tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Brutal Assault 2012

Brutal Assault 2012
2012. augusztus 08-11. (szerda - szombat) JAROMEŘ - JOSEFOV Katonai Erődítmény / Cseh Köztársaság (Prágától 130 km-re Keletre)
A biztonság kedvéért már hajnal 4-kor nekiindultunk a tervezett 550 km-es útnak, melyet végül kisebb kitérőkkel, de problémamentesen vettünk. Ahogy lefordultunk a cseh borzalmas autópályáról (amiért még van pofájuk úthasználati díjat kérni), újra (ugyanis jöttünk már erre Obscene Extreme-re is) szembesültünk a kanyargós, keskeny és felezővonal-mentes utakkal. Ráadásul a szembe jövő sofőrök az út szélére történő lehúzódás és számukra valószínűleg teljesen természetes módon - tehát lassítás szándéka - nélkül a tükrök közötti pár centiméternyi távolsággal suhantak el mellettünk. A tájat időnként furcsa kettősség jellemezte: falusias környezet, hiper-szuper bevásárlóközpont, bomladozó épületek, modern autóparkoló, állatokkal elszórt mezők, zsúfolásig telt focipálya, áthatolhatatlannak tűnő erdő. Jaromeř-ben észrevettünk "festival" feliratú táblákat, amelyet követve fél 1 körül eljutottunk a girbegurba, macskaköves utakon a Josefov katonai erődítményhez, melyben fellelhető maga a fesztivál. Bogyó úr várt minket, parkoló helyet is foglalt nekünk, de mi egy árnyékosabb hely után áhítoztunk, így sikerült közvetlenül egy börtön árnyékába leparkolni. Gyorsan felkaptuk a sátrat, és próbáltuk a bejárathoz minél közelebb felállítani, kiderült, hogy ehhez még ennél is korábban kellett volna kelnünk. Végül találtunk egy megfelelő helyet, mint utólag kiderült teljesen feleslegesen, ugyanis a hideg miatt inkább az autóban töltöttük az éjszakákat. Kikevertük az első fröccsöt, kicsit körbejártunk, és el is kezdődött a fesztivál. Bogyóékkal nagy élménybeszámolósdiba kezdtünk, aztán végül egy kajás sátor padjainál előkerült a "magnó" is, ahol szokás szerint bömböltettük a szebbnél-szebb zenéket. Estére még több magyar csatlakozott, végül teljesen ignoráltuk a kevésbé ígéretes 0. napi felhozatalt (Ingrowing, Anaal Nathrakh, Alcest, Root). Az első fesztiválnapon, azaz "másnap" 11 körül konstatáltuk, hogy a fesztivál főszervezője, Schizmo bandája a Noostrak már neki is kezdett. Összekaptuk magunkat, irány a fesztivál, de kígyózó sorokba ütköztünk a bejáratnál, így lemaradtunk róla, pedig kellemes délelőtti progresszív-death szösszenet volt:
Egyébként a fesztivál területén kuponnal lehet csak fizetni, mivel nekünk nem volt szándékunkban váltani, így inkább a fesztiválon kívül étkeztünk. A kolbászosok mellett a vietnámi nudli árusok uralták a kinti területet, amely elég egyhangúnak tűnt, de azért idővel sikerült felfedezni egy-két eldugott helyet is, amelyek közül többükben jó kis metál zene mellett költhettük el ebédünket. A The Black Dahlia Murder-t kicsit koránra tették (15:40), és az eső lába is felettünk lógott. Ennek ellenére egy nagyon pörgős kis koncertet láthattunk. Már messziről feltűnt az új basszeros (legalábbis számomra), Max Lavelle. Trevor úgy ugrált, mint egy gorilla, pólóját a harmadik szám környékén szokás szerint le is dobta magáról, hogy mindenki láthassa "heartburn" feliratú tetoválását. Aztán nem sok zenei érdekeset találtunk, újfent előkerült a magnó a megszokott kocsmánál, amely alatt megtudtuk egy lelkes cseh gyerektől a település nevének kiejtését is: "Járomnyezs". Éjfél környékén elindultunk még a Pigsty nevű cseh grindcore formáció megtekintésére, ez egy hátsó kisebb színpadon (valamiféle hangár) volt fellelhető, ahová ekkor sétáltunk ki első alkalommal. Kicsit távol volt mindentől, az oda vezető utat árusok hada szegélyezte: a szokásos merch és kajás pultoktól kezdve a koporsóban fényképezésig bezáróan. A Pigsty énekese megnevezhetetlen hangokat okádott magából a világra, egy elkínzott állatkert eltörpült volna mellette, egyszerűen imádtuk. A második nap már több érdekességet tartogatott számunkra, rögtön 11 órakor a Cattle Decapitation indított a programot. Kijöttek szépen a színpadra, kedvesen mosolyogtak, beállították a hangszereket, majd ahogyan elkezdték, átcsapott az egész valami pokolbéli hangulatba. Az énekes arca vörösbe borult, kifordult szemmel hörgött, agonizált, majd az orra tartalmát csak úgy kicsapta a színpadra. A közönség is őrült állapotba került, körbe-körbe futkostak, össze-vissza mászkáltak. Már volt szerencsém máskor is a bandához, de ezzel csak most szembesültem. A rövid idő ellenére nem csak a nemrég megjelent lemezükre, a Monolith of Inhumanity-re fektették a hangsúlyt, hanem belefért pár régibbi dal is, nagy örömömre. Épphogy vége volt, máris kezdett a mellettünk lévő színpadon (ugyanis a két nagyszínpad egymás mellett foglalt helyet, így amint véget ér az egyik koncert, megszakítás nélkül kezd a másikon a következő zenekar) a Bleed From Within folytatta. Annyira nem élveztem, bizonyára még az előző zenekar hatása alatt voltam. Pedig energikusan nyomta a skót zenekar mellett a közönség is, belekeveredtünk a circle pit-be, volt wall of death, viszont én vettem már részt izgalmasabb koncertjükön. Úgy általánosságban jól szóltak a színpadok, minél később játszott egy banda, annál hangosabbra vették. Dél környékén a svéd Vildhjarta (~ vad szív) játszott, szaggatott gitártémájú progresszív dalaikkal már találkoztam élőben, és most sem okoztak csalódást. Megnéztük a Hatebreed műsorát, nekem kissé egysíkúnak tűnt, talán túl sokszor is láttam már őket, hogy valami meglepetést okozzanak. Bár nem erről híres ez a zenekar, de nekem akkor is hiányzik belőle valami plusz, mintha egy ideje csak ismételnék magukat. A programfüzet szerint 0:45-re volt az Unearth kitűzve, a kis színpadhoz. El is indultunk hát időben, mert hosszú a séta odáig, de kb. 1 órával korábban elkezdték (elvileg ezt a neten kiírták, csak mi a programfüzetben bíztunk), és így csak az utolsó pár dalt sikerült elérni, amelyek remekül szóltak. És még így is láttuk a szokásos poénokat, gitársimogatás, levegőbe köpés, majd elkapás... A gördeszkázás most kimaradt, szerintem nem is fért el a mutatvány ezen a színpadon. A koncert után kiszúrtuk, hogy Ken Susi két lánnyal beszélget, rögtön megrohantuk. A lányok fel is szívódtak gyorsan, sokadszorra is megpróbáltuk magyar borral itatni Ken-t (eddig szerintem még sosem sikerült), és mivel most sem ment, Bogyó poénból rárakta a boros poharát a fejére, amin mi jót mosolyogtunk, de ő kevésbé értékelte. A szombati napot a cseh Ahumado Granujo zenekar nyitotta, kis kavarodással ugyan: az utánuk következő zenekar elmaradt, így őket fél órával későbbre tették, ráadásul a másik színpadra. A dalokat elektronikus zenés intro előzte meg, utána csaptak bele a grindcore riffekbe, eleinte jól kihangsúlyozta a kemény témákat, de később unalmassá váltak. A belga Aborted szigorú és brutális volt, mint kiderült a mellettünk álló emberek éppen magyarok voltak, így koccintottunk is velük. A Textures-től csak pár számot szeretek, de a barátnők miatt végigálltuk, nekem időnként nagyon lágy az ének. A Norma Jean viszont kitett magáért, hardcore taktusait szívesen hallgattuk, a végén az énekes megmászta a színpadot tartó oszlopot a kis mamuszában. Egyetlen magyar banda kapott helyet a fellépők között, nevezetesen a Watch My Dying. Elég sokan jöttek el, szinte mindenhol hazánk fiai és lányai vettek körül, mintha csak egy hazai bulin lettem volna. Szerintem nagyon nagyot szólt a színpad is, kellemes koncert volt.
Aztán a számomra nagyon várt svéd At The Gates következett, kiket még sosem sikerült élőben látnom, köszönhető ez annak is, hogy '96-ban feloszlottak, majd 2007-ben is csak egy turné erejére álltak össze. A közel 20 éves dalokra hatalmas tombolással reagált a közönség, de a zenekaron sem fogott az idő, Tompa (énekes) ordítozásai között idült vigyorral az arcán láthatóan élvezte az egészet. Mindent összefoglalva nem csalódtunk a fesztiválban, valószínűleg jövőre is visszatérünk.

[2012-10-25 16:15 feltöltő: rasztamas]