tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Gyöngyvér - új CD!

Gyöngyvér - új CD!
2015. okóberber 12-én jelent meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában az Gyöngyvér együttes negyedik, „Lélekvándorlás” című albuma. A CD-t elsőként a HammerWorld magazin mellékleteként lehet megvásárolni. A felvételek a budapesti Kultúrpart stúdióban zajlottak. Valamennyi utómunkát -így a keverést és a masteringet is - a Gyöngyvér vezetője, Mazán Attila készítette. A hosszabb leállás után új felállásban készült lemez vendége Novák Péter (Kimnowak). A korongon az “István, a király” rockopera most futó koncertszínház változatának rendezője adja elő Radnóti Miklós “Erőltetett menet” című versének részleteit.
Mazán Attila gitáros, zenekarvezető így kommentálta a Gyöngyvér együttes “Lélekvándorlás” albumát, illetve annak címadó szerzeményét:: “Átléptük a korábbi kereteket és mertünk újítani a zenekar stílusán. Modernebb, maibb, koncertképesebb lett a zene és ezúttal a háttérbe szorult a lassúság, a mélabú. Ez a lemez az első lépés a megújulásunk felé vezető úton.” “Nem arról szól, hogy a halál után visszatérünk, és ha igen, akkor hogyan, milyen formában. A mondanivalója az élő emberekről szól, arról, hogy be kell járnunk a lehető legnagyobb utat ahhoz, hogy a végén elégedettek lehessünk. A lélekvándorlás egy életen át tartó folyamat, nem szabad magunkat még a társadalmi különbségek ellenére sem a háttérbe szorítani, ki kell lépni az árnyékból, értékké kell válni.” Az CD-hez tartozó első első szöveges videó a “Sohasem” című dalhoz készült, melyet hamarosan követ majd a címadó, illetve a negyedik Gyöngyvér album összes többi felvétele a Hammer Music hivatalos csatornáján: www.youtube.com/user/HammerMusicHungary
A csapat a közeljövőben tervezi a “Lélekvándorlás” CD-hez tartozó első videó, az “Erőltetett menet” című dal klipjének leforgatását. Továbbá még az idén egy újabb anyagot, egy három számos kislemezt is terveznek, további új dalokkal. Ez a csomag tartalmazni fog egy különleges, aktuális feldolgozást is. felállás: Orbán-Ducos Tamás - ének Mazán Attila - gitár Bessenyei Balázs - gitár Molnár Gábor - basszusgitár Nagymihály Lajos - dob vendég: Novák Péter - próza tracklista: 1. Ébredés 2. Borult egek 3. Szavak hídjai 4. A búcsú a minden 5. Az ördög játszóterén 6. Lélekvándorlás 7. Sohasem 8. Félelem 9. Erőltetett menet 10. Szabad szív zenekari biográfia: A zenekar 2005-ben alakult Dunaújvárosban egy baráti társaságból. Eredeti felállásukat Orbán-Ducos Tamás énekes, Mazán Attila gitáros, Mező Ferenc basszusgitáros és Vódli Csaba dobos alkották. A zenei irányvonalat leginkább a Paradise Lost, a HIM, az In flames és a De Facto zenekarok jelentették. Albumaikat a kezdetektől fogva a NAIL Records gondozza. Fennállásuk során szinte minden nagyobb hazai fesztiválon (Sziget, EFOTT, Hegyalja, Rockmaraton, Magyar Dal Napja, Székelyföldi Rockmaraton) megfordultak, játszottak többek között Tarja Turunen (ex-Nightwish), a Deathstars, a Sonic Syndicate, a Negative és a Lacrimas Profundere előtt is. A csapat azon szerencsések közé tartozik, akik a Kultiplex nevű legendás underground szórakozóhely bezárása előtt koncertet adhattak az utolsó napon. A zenekar igyekezett közönségének mindig valami plusszal kedvezni. A “Világok virága” lemezbemutató koncertjén a Viadana Kamarakórus, az “Álmokból álomba…” esetében pedig a Snake Belly hastánccsoport, valamint Bazsó László (ex-Tesstimony, The Morning Star) segített emelni a koncertek hangulatát. Ezen az estén a belépő mellé ajándékba kapták a rajongók az új albumot. Tagbúcsúztató bulijukon -amelyen Bessenyei Balázstól és Erdős Viktortól búcsúztak- pedig egy válogatás DVD-t kaptak a megjelentek ajándékként. A tagcserék a Gyöngyvér zenekart is számos alkalommal kikezdték. 2007-ben Erdős Viktor (ex-Everwood, Feuer Frei) váltotta Mező Ferit a basszusgitáros poszton. 2008-ban egy rövid időre csatlakozott Magyar Bence (Vicky Sunday) gitáros, akit még az évben Vódli György -a dobos bátyja- váltott fel. Röviddel a “Világok virága” megjelenése előtt Orbán-Ducos Tamás is távozott a zenekarból. Helyét Dózsa Erik vette át, aki korábban egy HIM dalokat is játszó tribute zenekarban, a Drunken Illusions-ben énekelt. 2009-ben az “Álmokból álomba” turnéja közben közös megegyezéssel kilépett Bessenyei Balázs gitáros és Erdős Viktor basszusgitáros. Előbbit Ivsits Zoltán (Morhord), utóbbit pedig Cserdi Imre (ex-Babylon) váltotta fel az év végi pihenőre vonulásig. 2010 január elsejével az ideiglenes leállás, a pihenés mellett döntöttek. Ekkori Mazán Attila, Dózsa Erik, és Cserdi Imre egy új zenekarban, a Moulin Rose-ban folytatta a közös zenélést, Vódli Csaba pedig az Inside My Head dobosa lett. 2011-ben vendégénekesek: Gabee (Velvet Seal), Nicia (ex-Dharma), Stefán Kornélia (ex-Leecher) és Fekete Zsuzsa (ex-Ghymes) közreműködésével egy demó pakk jelent meg, amely a ”Naenia” címet kapta. Dózsa Erik hangja mindössze a címadó dalban hallható. 2012-ben egy hét számot tartalmazó EP jelent meg, rajta egy Republic feldolgozással (Sose voltál, mindig vagy) és egy régi, az első demóról (Ahol a senki földje…) ismert dal újra felvett változatával (Az útvesztő). Dózsa Erik itt énekelt utoljára Gyöngyvér dalokat. 2013-ban a zenekar eredeti énekesével, Orbán-Ducos Tamással készült egy dal (Szerenád), melyet az interneten tettek közzé. Ezzel köszönték meg a sok szeretet és támogatást, amellyel a rajongók még akkor is megajándékozták a Gyöngyvér zenekart, amikor az tetszhalott állapotban lebegett az ideiglenes leállás időszaka alatt. 2014 végén új ritmusszekcióval, tehát Nagymihály Lajos dobossal és Molnár Gábor basszusgitárossal ismét mozgásba lendült a csapat, velük kezdődött meg a következő album megírása. A “Lélekvándorlás” című CD 2015 októberében jelent meg a HammerWorld magazin mellékleteként. Gyöngyvér diszkográfia: 2005 - Ahol a senki földje (demo) 2005 - Arcunkon patak (demo) 2005 - A gyermekek madara (demo) 2006 - Glóriánk oly szép (demo) 2006 - Meghalnék az életért (demo) 2007 - Lacrimosa CD 2008 - Világok virága CD 2009 - Álmokból álomba CD 2011 - Naenia (EP) 2012 - Emlékek órája (EP) 2013 - Szerenád (single) 2015 - Lélekvándorlás CD Letöltés: ITunes: itunes.apple.com/hu/album/lelekvandorlas/id1049380207?l=hu Google Play: play.google.com/store/music/album/Gy%C3%B6ngyv%C3%A9r_L%C3%A9lekv%C3%A1ndorl%C3%A1s?id=Bpmrxw3uav7xo37pjlohz5pd7xy Deezer: www.deezer.com/album/11423768 Spotify: open.spotify.com/album/2W4MiYCLbj5QIKZMEqjlsP További infók: www.youtube.com/channel/UCxp1dv_RuaWfW7bIo8WQliA www.facebook.com/gyongyverzenekar www.gyongyver.hu

[2015-11-20 11:07 feltöltő: Zsófi]