tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Jön a három legjobb Tankcsapda lemez egyike

Jön a három legjobb Tankcsapda lemez egyike
Október 14-én jelenik meg a Tankcsapda új albuma, amelynek előzetese a korábban bemutatott ’Köpök rátok’ dal, valamint a pár napja bemutatott dallamosabb ’A zene betemet’ című szám. Az idén a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar épp a hivatalos születésnapra tervezi az új sorlemez megjelenését, melynek címe: Urai vagyunk a helyzetnek. Lukács Laci szerint, ha valaki meghallgatja a lemezt, szembesülni fog azzal, hogy nagyjából minden dal egy kicsit más, az Urai vagyunk a helyzetnek olyan lemez lett, mint amilyet szerettek volna.
„Ez egy izmos, erőteljes, jó hangzású, zenei és szövegi értelemben is tartalmas lemez.”- jellemezte Lukács. „Most, hogy a felvételek elkészültek, és meg is tudom hallgatni, még inkább azt gondolom, hogy a valaha készült három legerősebb lemezünk egyike. Ennek az az oka, hogy kerek a történet a szó mindenféle értelmében. Hangzásában, tartalmában, mondanivalójában, a dalok jellegében, borítóban. Biztosan lesznek olyan rajongók, akik nem értenek velem egyet, de ezzel sincsen baj, mert én arról beszéltem, hogy nekem, az én meglátásom szerint a három legjobb lemez egyike.” Az album két évvel a ’Rockmafia Debrecen’ után jelenik meg. A 11 dalt ezúttal a SuperSize stúdióban rögzítették, Varga Zoli hangmérnök segítségével. „Minden lemezünk más, ahhoz képest, hogy tankcsapdás.” - folytatta Fejes Tamás dobos. „Vannak például könnyedebbnek tűnő számok szövegileg, a miben egyébként iszonyú nagy fajsúly van… Laci mer mindig korszakokban gondolkodni tehát, ahogy változik ő maga, ahogy másképp látja a világot, ahhoz nagyon bátran hozzá mer nyúlni…” Megjelenés előtti videó interjú:
Az új hangzás és látásmód mellett a másik szembetűnő változás, hogy a megszokottól eltérő a lemez borítója is. „Nagyon régen volt már a Tankcsapda történetében olyan borító ahol a zenekar szerepel, és nagyon régen volt már olyan lemezborítónk is, ami rajzos, nem fénykép. - mondta Lukács Laci. A borító az én értelmezésem szerint azt mutatja, hogy valaki akar látni, akar hallani, akar beszélni, csak nem tud, nem képes rá, mert valaki, vagy valami megakadályozza ebben.” Az október 14-én megjelenő albumot ismét kedvező áron 990 Ft-ért lehet beszerezni, kizárólag a kijelölt MOL töltőállomásokon. A megjelenés napján, két év után először lesz lemezmegjelenéshez kötött dedikálás is, 13 órától Budapesten, a Petőfi híd budai oldalán található Irinyi utcai MOL- kút mellett. A dedikálás után pedig exkluzív, ingyenes premier koncertet ad a zenekar Debrecen belvárosában, a Csapó utcán. A lemezmegjelenést követően folytatódik a 25 éves jubileumi országjárás, 30 állomásos turnén vesz részt a Tankcsapda, amit december 27-én nagyszabású koncerttel zárnak a debreceni Főnix Csarnokban. www.tankcsapda.com www.facebook.com/tankcsapda www.youtube.com/officialtankcsapda

[2014-10-12 17:39 feltöltő: Zsófi]