tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Niburta hírek

Niburta hírek
Január elején egy exluzív akusztikus bulit adott a Niburta zenekar a Club 202-ben, ami egyben Martina búcsúkoncertje is volt. Szerencsére a zenekar barátainak támogatásával fel is tudták venni az egész show-t. Itt is köszönet illeti Jipa Andrást és Szappanos Zoltánt. Az alábbi linken meg is tudjátok tekinteni. www.youtube.com/playlist?list=PLMwBfqdZ_j87tAr6ARhE5arIHOs-IYbXw
A zenekar ezután 6 fővel folytatja, új irányvonal mentén, új ötletekkel és új tagsággal. "Zeneileg az évek folyamán mi is alakultunk, fejlődtünk, és mint eddig is, most is szeretjük a kihívásokat és az újdonságkat. Egy más zenei világba szeretnénk belekóstolni, hiszen azt szeretjük játszani ami nekünk is tetszik. Az eddigi 4 év rossz koncerttapasztalatiból levontuk a tanulságokat: arra jutottunk, hogy a színpadon csak a metal szekció lesz látható, míg a népzenei és egyéb megoldásokat sampler fogja helyettesíteni. Erre sok fejcsóválás, rossz szájíz és csalódottság után jutottunk. 2014 év vége felé körvonalazódott, hogy a zenekar és Martina útjai külön fognak válni, hiszen megrekedt az alkotói folyamat. Hamar megtaláltuk méltó utódját, aki a mostani elképzelésekbe teljesen beleillik, megvan az összhang, úgyhogy beindult az alkotás. Ő Rózsa Laura. Tavaly tavasz óta Hajba Gergő helyettesítéséről is gondoskodnunk kellett, azóta Nagy Balázzsal koncerteztünk, akinek hálásak vagyunk nem csak ezért, hanem a ReSet EP-be fektetett munkájáért is. Mostanra megtaláltuk az emberünk Galacsik Zoltán személyében, akit talán páran az Ankh zenekarból ismerhettek régebbről. Teljes a csapat és nagy a lendület is, készül az új album aminek a címe a 'Dive into Ascension', amit a Nemzeti Kultúrális Alap is támogat. Ez számunkra hatalmas megtiszteltetés és öröm. Kevés koncerten lehet elcsípni minket nyáron itthon, mert főleg az új számokkal leszünk elfoglalva, szeretnénk megörvendeztetni Titeket egy kiváló albummal, még idén."-írta Hormai Balázs, a zenekar alapítója. A bejelentés ellenére sajnos az idei Rockmaratonon nem találkozhattok a csapattal időpont egyeztetési problémák miatt. www.facebook.com/niburta

[2015-04-15 06:28 feltöltő: Zsófi]