tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Summer Breeze 2012

Summer Breeze 2012
Az Idei Summer Breeze a 15 éves évfordulójára hatalmas programot hozott össze. Az egész évben legjobban várt fesztivál túlszárnyalta az eddigieket is. Szabályosan végig euforikus hangulatban telt el ez a négy nap. Sok kalandunk volt, sikerült méltóképpen megünnepelni és emlékezetessé tenni. A csapat megint két új taggal bővült, akik még nem voltak itt velünk. Mi, Levivel- a két őstag- bevezettük őket Németország és a Breeze rejtelmeibe.
Ahogy már minden évben, most is megnéztük félúton a csodálatos Valhallát. Már az autópályáról látszik ez a hatalmas, gigantikus római stílusú, oszlopos építmény, ami uralja a tájat. Lenyűgöző látvány a hatalmas oszlopsor. Lefelé leginkább egy inka piramis lépcsős felépítéséhez hasonlítható. A látvány pedig, ami a bejárat előtti részen tárul a szemünk elé, leírhatatlan. Alattunk kígyózik a Duna, körülöttünk erdő, igazi Valhalla érzés. Ezután városnézés Dinkelsbühl-ben, aztán irány a fesztivál területe, sátorállítás és hatalmas buli négy napon keresztül. 0. nap A 0. napon még nem volt nyitva a VIP bejárat, ezért aznap a másik bejáratot kellett használnunk. Ilyenkor még a két nagy színpadhoz vezető út is le van zárva, azonban ez idén sokkal nagyobb területet jelentett, mint a korábbi években. A megnyitott területeken csak úgy hömpölygött a tömeg, pedig hol volt még az igazi fesztivál! Itt, a 0. napon még csak a Party Stage és a Camel Stage van nyitva. Az idén a Party Stage nagyobb figyelmet kapott- a tavalyi évhez képest kb. kétszeresére nőtt. A sátornak 12 kúpja volt, leginkább egy cirkusz sátorhoz hasonlított. Olyan nagy volt, hogy kétszer annyian fértek el benne, mint a PeCsában. Tankard: SörThrash Úgy döntöttünk, hogy idén az első koncert, amit megnézünk, a Tankard lesz. Később szembesültünk vele, hogy helyettük inkább a Rage-re kellett volna mennünk. A németek sör-thrash metálja nekem most nem jött be. Pedig szeretem őket, de most valahogy nem kapott el tőlük a hangulat. A FEZEN-en látott Kreator után Tankard most valami nem volt jó, így a zene dallamára körbekémleltük a fesztivál már megnyitott részét. Setlist: Zombie Attack The Morning After Rules For Fools Slipping From Reality Stay Thirsty! A Girl Called Cerveza Chemical Invasion Minds On The Moon Die With A Beer In Your Hand The Metal Lady Boy Freibier (Empty) Tankard Az idén kínai gyors büféket is láttunk, illetve megnéztük a lemezkiadók sátrait. Volt néhány sátor, ahol csak azt láttuk, hogy a németek táncolnak és nyereményjátékok vannak. A lényeget igazából nem értettük, de mivel a hangulat jó volt és metál szólt, ott maradtunk. Közben a már party hangulatban lévő németek a jelmezeikben tomboltak. Mi is leültünk a többiek közé a fűbe, átvettük a fesztivál hangulatát. Jó volt így nézni az éjszaka fényeit. Hajnalban tértünk vissza kipihenni az út fáradalmait. 1. nap Reggel szakadó esőre ébredtünk. Ennek ellenére délelőtt tettünk egy kalandos túrát a városban. Vasúti síneken és bozóton keltünk át a fesztivál résztvevőivel, akik azt is megmutatták, két bevásárló kocsi segítségével hogy lehet átmászni a kerítésen. A kalandtúra végén a bozótból kilépve felfedeztük a fesztivál buszmegállót, ahol a németek felállítottak egy mobil sörözőt. Később még mindig nem találtuk meg a keresett célt, ami a viking sör volt. Mint kiderült, egy barkácsboltba lyukadtunk ki, ahol - kicsi a világ- két lánynak ajtót nyitva, egyikük magyarul köszönte meg. Kiderült, hogy vajdasági második generációs magyar. A boltba lépve a következő felfedezést tettük: Németországban a barkácsboltban is lehet sört kapni. Be’lakor: Ezeket a srácokat mindig megnézzük a Levivel. Ők dallamos Death metálban utaznak. Immár három lemezzel a hátuk mögött egyre jobbak. Nagyon ügyesen építik be a dallamos részeket a klasszikus, durva elemek közé. Nagyon jó dallamérzékkel vannak megáldva, és ezt értékeli is a közönség. A korai időpont ellenére sokan gyűltünk össze megnézni őket, ezt meg is hálálták. Nagyon jó kis bulit nyomtak nekünk, érezni a zenéjükben ezt dallamos, de mégis zord világot, ügyes, elszállós részekkel, és nagyon jó kis hörgéssel, számomra egy igazi üde foltja a dallamos Death metálnak. Setlist: Intro Venator Remnants Fraught Sun’s Delusion Epica Végre az Epica is nagy színpadot kapott, pár éve még kicsin játszottak óriási hőségben. Az idén láttam már őket turnézni Magyarországon. Most is ugyanazokat a színpadi kellékeket hozták, mint a turnén. Úgy dörrentek meg, hogy még a lemez minőségnél is jobb volt a hangzás. Ugyanúgy, mint a turnén, játszottak számokat az új lemezről is, és bevallom őszintén, eddig nem tetszett az új lemez, de most megnyertek. Az utóbbi pár évben Simonsnak sokat fejlődött a hangja. Az új basszer még jobban beilleszkedett, mint a pesti koncerten. De aki a legtöbbet fejlődött a bandában, az Isaac, az „új” gitáros. Nagyon sok szólót átvesz már Mark-tól, és jól nyomja a hörgős részeket is. Simone személyisége pedig, mint mindig, most is sugárzik a színpadról. Még mindig ugyanúgy rázza a szőkés-vörös sörényét, mint régen. Mark hozza a saját vigyorgó hangulatát, hörgései brutálisak. Persze koncert alatt végig megy a szokásos egymásra vigyorgás és játék a zenészek között. Ez volt az egyik legjobb Epica koncert, amit láttam. Setlist: Karma (Intro) Monopoly On Truth Unleashed Martyr Of The Free World Storm The Sorrow Cry For The Moon Sancta Terra Consign To Oblivion Napalm Death: Következő koncertünk a Napalm Death volt - a grindcore ősatyjai. Hozták a tőlük elvárt minőséget. Barney hozta a szokásos jellegzetes mozgáskultúráját, és az oroszlán üvöltés-szerű hörgéseit. Nagyon jól váltogatták a death metál és a grindcore témákat. Aki ismeri őket, az tudja, hogy egyedülállóak és megismételhetetlenek a stílusban. Setlist: Circumspect Errors In The Signals Everyday Pox Protection Racket Silence Is Deafening The Wolf I Feed Practice What You Preach Quarantined Analysis Paralysis Dead Deceiver When All Is Said And Done Unchallanged Hate Nom De Guerre Suffer The Children Nazi Punks Fuck Off Scum You Suffer Instinct Of Survival Iced Earth: Az Iced Earth a Breeze legnagyobb meglepetése volt. Kicsit féltem ettől a koncerttől, mert annak idején láttam koncertjüket a régi énekessel, és meg kell mondjam, nagyon pénzszagú volt a buli. Ez a sok tagcserén átesett csapat az új énekessel egy túra tényében tündöklő csapattá állt össze. Az új dalnokkal kiadott lemezük viszont újra felcsillantotta bennem a reményt, és a hozzájuk fűzött elvárásaimat sokszorosan felülmúlták. A frontemberük a ’80-as évekből szalasztott egyéniség, laza heavy metal arc, a hozzá illő retro szerelésben és olyan hanggal, hogy az ember egyből padlót fog. Innentől kezdve olyan hamisítatlan heavy metal show-ba csöppentünk, hogy nem is hittük, hogy ilyen előfordulhat még ebben az új érában. Hihetetlen energiát szabadítottak fel, a közönség pedig szinte egyből a 80-as évek metál bulijában érezte magát. Ilyet ma már ritkán él át az ember. A koncert után Levi azt mondta, ez jobb volt, mint a Hammerfall. Utána beszélgettem harcore dán Napalm Death-esekkel, még ők is azt mondták, hogy az Iced Earth hatalmasat nyomott, jobb volt, mint a Napalm, pedig ők is nagyon jó koncertet adtak. Setlist: Dystopia Burning Times Slave To The Dark I Died For You V Pure Evil Wolf Anthem 10.000 Strong Boiling Point Watching Over Me Iced Earth Ezután körülnéztünk a fesztivál belső részében: voltak ott ereklyék, tülkök, gótikus ruhák, zászlók, minden mi szem szájnak ingere, az idén még volt Viking Bolt is. Teljesen átvettük a fesztivál hangulatot, és eljött az éj, az igazi nagy bulik ideje. Eluveitie - A fesztivál legnagyobb bulija: Ilyen össznépi táncot a Volbeat-en láttam itt utoljára. Nagyon jót tett nekik, hogy a lányok többet énekelnek, meg aznap este valami spirituális hangulat volt a levegőben. Mindenkire átragadt ennek a zenének a táncra hívó és - jó értelemben - folkos mivolta. Az embernek mosolyra nyílt a szája és a lábak maguktól megindultak, ez később igazi örömzenévé, örömtánccá változott. Ez egy fergeteges buli volt, sosem feledem. Ezután boldogan csámborogtunk még az éjszakában, élvezve a szabadság és a fesztivál éjszakai kavalkádját, ízeit, megunhatatlan légkörét. Setlist: Intro Helvetios Luxtos Neverland Meet The Enemy Uis Elveti A Rose For Epona Inis Mona Alesia The Uprising Kingdom Come Undone Havoc The Siege Outro   2. nap Városnézés: Immár hagyományosan kimentünk megnézni a csodálatos középkori várost és benne a klasszikus várat. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni, elfogja az embert az igazi középkori érzés. Ott járkálni, csodálni az épületeket, a zöldeket, várárkot, vizes árkokat- ez egy igazi csoda ország. Már négy éve nézegetjük, de mindig találunk új részleteket, hihetetlen élmény! Dew Scented - Thrash metál a délutáni napsütésben: A modern thrash metál német zászlóvivői, akik nagyon jól keverik a régies témákat az újabb, keményebb metál elemekkel. Őrületes energiákat tudnak elszabadítani! Még ebben a korai időpontban is szép számmal gyűltünk össze, pedig ilyenkor általában még csak éledezik a fesztivál, de ebből is látszik, mennyien szeretik őket. Pár évvel ezelőtt még a Party Trent sátorban léptek fel, most már a nagyszínpadon. Énekesük meg is jegyezte, nem ez a legjobb időpont egy igazi thrash metál showra, de azt hiszem, annyira jól nyomták, hogy senkit nem érdekelt a meleg, mindenki vadul pörgette a haját és előkapta a léggitárját. Jól kezdődött a nap! Setlist: Hubris Sworn To Obey Turn To Ash Soul Poison That's Why I Despise You Storm Within Cities Of The Dead Never To Return Thrown To The Lions Acts Of Rage Crowbar - Igazi doomos mocsár- metál a mesterektől: Régen is láttam már őket a Rockmaratonon, ott is magával ragadott ez a teljesen elmélyült, végletekig lassult, zsigerekig ható, betonsúlyú zene, sokszor anarchikus elemekkel keverve. Ebben ők a legjobbak, elképesztő, ahogy ezt nyomják! Ahogy itt megdörrent a cucc, szóhoz sem jutottam, mindenkit önkéntelen bólogatásra, léggitározásra és közös egymásra vigyorgásra predesztináltak. Setlist: Conquering New Dawn Lasting Dose Sever The Wicked Hand Self Inflicted High Rate Extinction All I Had I Gave Planets Collide The Cemetery Angels Nile - Egyiptomi témák technikás death metálba öntve: Aki ismeri őket, az tudja, hogy az amerikai banda már az első lemezeivel egyiptomi utazásra vitte a death metál rajongóit, és lassan 20 éve teszi ezt lemezről lemezre a stílus kedvelőinek nagy örömére. Jó volt élőben látni egy ilyen legendát, pláne úgy, hogy a koncert teljesítményük valami lenyűgöző, mestereik a hangszereknek, és ahogy ezt zsigerekből nyomják, végig vigyorogva élvezik, amit csinálnak. Én így szeretem ezt a zenét. A két gitáros és a basszusgitáros is hörög, mind különböző hangfekvésben, ez is még pluszt ad ehhez az amúgy is technikás, változatos zenéhez, és amit a dobos művel, hát az tanári. Otthon már nem igen hallgatok death metált, de élőben ezeket a srácokat bármikor megnézem. Hihetetlen jó élményt nyújtanak, visszajönnek a régi érzések. Setlist: Sacrifice Unto Sebek Defiling the Gates of Ishtar Ithyphallic Supreme Humanism of Megalomania Permitting The Noble Dead To Descend To The Underworld 4th Arra of Dagon Sarcophagus Lashed to the Slave Stick Black Seeds Of Vengeance Jasta vs Windstein - Szuper csapat: A Hatebreed énekesének, Jasta-nak, és a Crowbaros énekes-gitáros, Windstein-nek az együtt zenéléséről van szó. Kell ennél több? Amit itt kaptunk, kérem, az nagybetűs zene. Az elején inkább a Crowbar-os elmélyült zenéből kaptunk Jasta énekével. Igen, énekelt, és nem is akárhogy! A Hatebreedben csak durva stílusát ismerjük, de itt, ahogy énekelt... hát, én csak néztem. Nagyon jó hangja van, és amit zenében kaptunk, az sem volt semmi, aztán lassan, a felétől más stílusú zenék is jöttek. A Crowbar-főnök le is tette hangszerét, és innentől kezdve a színpad széléről figyelt nagy mosoly kíséretében. Innentől kaptunk egy mini Hatebreed koncertet. Elszabadultak az energiák, óriási tombolás vette kezdetét. Jasta félelmetes, dühös, haragos zenéje egyből betalált az embereknek, a hallgatóságban felszabadult a hétköznapokban felgyülemlett felszültség. Ebből aztán egy jó értelembe vett őrjöngő tömeg vált, hogy a koncert végén hatalmas energiatöltettel és boldogan vigyorogva távozzon a küzdőtérről. Setlist: Begging For The Truth Free The Fallen Enlightened To Extinction Monuments Of Ash Lead The Ghosts Astray Behind The Blackest Tears Buried In Black Leader Into Demise Soldiers Of Hell The Fearless Must Endure Mourn The Illusion Walk That Path Alone Nothing They Say Death Bestowed Screams From The Sanctuary Enslaved, Dead Or Depraved I Will Be Heard Six Feet Under - Metál hat láb mélyről: Ez a death metál banda sem ma kezdte. Sosem tértek el a rájuk jellemző stílustól: hihetetlen kemény, hamisítatlan riffek, nagyon mély hörgés. Nagyon sokan gyűltek össze már erre az időpontra. Jó kis old school koncertet nyomtak. Számomra azért a Nile sokkal változatosabb, de zenéjük ezen a napon őket tette kedvesebbé. Setlist: Stripped, Raped And Strangled (CANNIBAL CORPSE Cover) No Warning Shot Revenge Of The Zombie Feasting On The Blood Of The Insane Victim Of The Paranoid Human Target Reckless The Day The Dead Walked Seed Of Filth Deathklaat Shadow Of The Reaper Silent Violence Torn To The Bone Beneath A Black Sky Hammer Smashed Face (CANNIBAL CORSPE Cover) T.N.T. (AC/DC Cover) Within Temptation - A fesztivál leglátványosabb showja: Hollandia legnépszerűbb női énekes bandája. Ők azt a populárisabb rock-metált nyomják, amit nagyon széles körben szeretnek. Az együttes frontasszonya, Sharon gyönyörű, angyalhangú énekesnő, aki végig mosolyogva hozza kiváló minőségben a dallamokat. Az ember nem tudja róla levenni a szemét! Jöjjön a show része, amit ide felépítettek. Volt itt kérem szépen rámpa, felette 3D-s kivetítővel - képzeljük el a Metallica színpadát kicsiben. Ezt megfejelte a szintetizátor egy külön emelvényen, vagy 2,5 méter magasan, a másik oldalon a dob állvány ugyanígy. Már ez sem semmi, de még ehhez jönnek a fények, piros-kék, füst, reflektorok, intelligens lámpák, lézer- ilyet csak a nagy turnékon láthatunk. A kivetítőn végig nagyon jó képeket, kisfilmeket, klipes számoknál azok videóit, duettes számnál a srácot odavetítve láthattuk, nagyon jó volt! Ámulatba ejtő előadás, hatalmas hangulat, ehhez még a közönség kéz erdeje- ritkán lát és él át ilyet az ember. A hangzás tökéletes volt, és mint tudjuk, nálunk élőben a gitárok inkább csak a háttérben szólnak, de itt a hang technikusok úgy döntöttek, hogy ez egy metál fesztivál, ezért felhúzták a gitárokat és kaptunk egy igazi dögös hangzást. Ez igazi feledhetetlen koncert és show volt. Setlist: Intro-Film Shot In The Dark In The Middle Of The Night Faster Fire And Ice Ice Queen Our Solemn Hour Stand My Ground Sinéad What Have You Done Iron Angels Jillian (I'd Give My Heart) Neverending Story Mother Earth Dark Tranquillity - Igazi északi metál Göteborgból: A Dark Tranquillity nagy kedvenc. Míg az In Flames és a Soilwork kicsit elkalandoztak dallamosabb irányba, addig ők maradtak a keményebb vonalnál. Ügyesen dallamokat csempésztek a dalaikba, de az az északi, megfoghatatlan, zord hidegség megmaradt. Bármelyik koncertjüket láttam, ők sosem tudtak hibázni. Még mindig látom rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, emellett vérprofi zenészek. Kevés zenekar tudja átadni ezt a szigorú északi zenét, szinte érezni a hideg szél vérfagyasztó lendületét, észak hideg, kemény szépségét. Mindezt úgy, hogy az énekes végig széles mosollyal az arcán énekel a színpadon, és adja ki magából ezeket a brutálisan szigorú hangokat és dallamosabb részeket. Mindenkit lenyűgöz. Emellett a színpad felett, saját kivetítőjükön mennek a számokhoz megkomponált vágások, elgondolkoztató kisfilmek. Én már a második számnál elszálltam velük az északi széllel a szépséges erdők és fjordok szinte nem is evilági tájaira. Setlist: Terminus (Where Death Is Most Alive) In My Absence The Treason Wall The Wonders At Your Feet The Mundane And The Magic Inside The Particle Storm Zero Distance The Sun Fired Blanks Misery's Crown ThereIn Final Resistance The Fatalist Immortal - A nordikus metál: Szeretem az ő északi metáljukat is. Félreértés ne essék, meg is néztem őket, tényleg nagyon jók voltak, tudtam, hogy ez a stílushoz jár, de azért a zenészeket nem csak fél másodpercre szeretnénk látni a füsttől. Sajnos egy hatalmas színpadon játszottak szinte végig fehér-kék fényben és füstben. Erre azt hiszem, kisebb színpad is elég lett volna. A zene viszont tökéletes volt: ők tényleg észak teljesen hideg, könyörtelen zenéjét nyomják. Végig érezni lehetett a jég csikorgását és az erdők fákat kitépő, féktelen erejét. Setlist: Withstand The Fall Of Time Solarfall Sons Of Northern Darkness Rise Of Darkness Damned In Black Triumph At The Heart Of Winter In My Kingdom Cold Tyrants One By One Beyond The Northwaves All Shall Fall The Sun No Longer Rises Corvus Corax - Zsigerekig ható középkori metál: Mint az előbb írtam, az Immortal nagy színpadon játszott, ők meg kicsin, pedig vagy 20-an biztosan felléptek különleges darabjaikkal, dudáikkal és mindenféle látványos hangszerrel.. Nagyon látványos koreográfiákkal folyamatosan fenntartották a hallgatóság figyelmét. Közben meg nyomtak egy ősi ösztönökre ható igazi, valahol sámánisztikus, középkori hangulattal kevert, néha vámpirisztikus metált. Igazi színfoltja a zenei palettának. Hogy milyen hatással van a hallgatóra? Én teljesen kiléptem a testemből. Erre az időre a lélek elindul egy ősi táncra, és mozog világot mozgató erők az áramlataival. Setlist: Gjallarhorni Sverker Fiach Dubh Mille Anni Passi Sunt Venus Vina Musica In Taberna Bibit Aleum Havfrue Ragnarök Na Lame Se Közben átnéztünk Terrorra: Egy igazi old school hardcore legenda, azt nyomják, amit zsigerekből tudnak, ez az erő egyből átragad az emberre. A zenekar tagjai együtt tombolnak, üvöltenek a néppel, emelkednek a kezek, megy a zúzda. Egyszerűen igazi, HC buli a javából. Setlist: Intro Stick Tight One With The Underdogs Out Of My Face Your Enemies Are Mine Return To Strength Betrayer Spit My Rage You're Caught Always The Hard Way Overcome Hell And Back Keep Your Mouth Shut Keepers Of The Faith 3. nap Utolsó nap, verőfényes napsütés. Készülődés az utolsó nagy bulira, mert mindig ez a legerősebb! Délutáni szieszta után az első zenekar a Sepultura volt. Sepultura- Brazil Thrash: Örök nagy kedvenc. Az Andreas Kisser által vezetett csapat mindig a maga útján megy, én a Derrick-es korszakukat is nagyon kedvelem. Erre a koncertre brazil meleget kaptunk, ez sajnos egy kicsit a közönség energiáiból is visszavett egy kicsit, de ahogy kiléptek a srácok a színpadra és a közönség szokta a meleget, úgy indult be a thrash buli. Hajrázás mellett előkaptuk a léggitárokat is, hatalmas hangulat volt! FEZEN-en is hatalmasak voltak, itt is megkaptunk mindent, ami egy órába beleférhetett, a régi korszakos és Derrick érás számokat is vegyesen. Itt leszögezném, azoknak, akik Max-et várják vissza, hogy Derrick sokkal energikusabb és látványosabb frontember, és látványnak sem utolsó! A végén aztán megkaptuk a kihagyhatatlan slágereket. A közönség itt elővette minden erejét, és úgy ugráltunk a tűzőn napsütésben, mintha nem is éreznénk, milyen tikkasztó a hőség. A Roots-on meg elszabadult a pokol. A legénységben egy új dobost üdvözölhettünk, akit egyszerűen csak „Monster-nek” becéznek. Andreas Kisser pedig személyes kedvencem, érdemes nézni, ahogy ő játszik- olyan, mintha nem fogna rajta az idő. Még mindig megvan a lobonca, headbangel, ahogy kell, és teli szájjal vigyorog. Így kell ezt csinálni! Setlist: Intro Beneath The Remains Refuse/Resit Kairos Relentless Convicted In Life Dialog Choke Mask Substraction Territory Arise Rattamahatta Roots Bloody Roots Lacuna Coil- Olasz dark- goth: Őket már nagyon meg szerettem volna nézni élőben, végre össze is jött. Kicsit féltem, hogy fognak élőben megszólalni a dallamos, de mégis húzós gitárral támogatott számaik. Az elején még Sabine hangja eltűnt, de a második számra összeállt a kép és kaptuk egy CD minőségű koncertet. Az a pici hölgy vitte végig a hátán a bulit, minden férfi és női tekintetet a színpadra szegezve. Ő egy igazi energiabomba, a hangja is nagyon jó élőben. Énekes társa is hozza ezt a rekedtes éneket és ő is pörög rendesen, de itt Sabine az együttes motorja. Az egyész együttesen látszik, hogy jó kis bandává értek össze, nagyon jó show-t csináltak. Kaptunk egy igazi, a legjobb dalokból álló koncertet, végig pörgött a buli. Setlist: I Don't Believe In Tomorrow I Won't Tell You Kill The Light Heaven's A Lie Our Truth Upsidedown To The Edge Fragile Swamped Give Me Something More Trip the Darkness Spellbound Paradise Lost- A borongós metál Angliából: Az utóbbi időkben lemezeiken is újra visszatértek a keményebb, fémesebb irányba, és igazán jól sikerült, lendületesebb albumokat adtak ki, amelyeket kíváncsian vártam. Ennek ellenére a kísérletezős lebegősebb Pink Floydosabb dolgaikat is bírtam. A Paradise Lost a ’90-es években élte aranykorát, de az új lemezeivel azért visszanyerte a legtöbb rajongóját. Még ez is napfényes koncert volt, pedig ehhez a zenéhez a sötétség való. Ettől függetlenül szép számmal verbuválódott össze a nagyérdemű! Az új lemezek sötét hangulata egyből elragadott egy újabb utazásra, ahol érezni lehet a sötét erdők árasztotta hideg, de mégis simogató atmoszférát, a szél dühét, és ennek az erdőnek a varázserejét, ami átjárja a testünket. A második szám után engem már nem érdekelt, hogy világos van, elutaztam a zene szárnyán. Nekem ezen a koncerten ők a régi fényükben tündököltek. A színpadi kép a régi, énekesük sosem lesz igazi frontember, nem igen kommunikál és nem igen ereszt meg egy vigyort sem, de ő ilyen, megszoktuk. A zenészek ennek ellenkezői végig. Fülig érő szájjal zenélnek, átadva magukat a zenének. Kaptunk régi és új korszakos számokat, teljesen illettek egymáshoz hangulatban. Egy igazi, jó hangulatú koncert volt! Setlist: The Enemy Honesty In Death Erased Forever Failure Tragic Idol Pity The Sadness One Second As I Die Fear Of Impending Hell Enchantment In This We Dwell Faith Divides Us - Death Unites Us Say Just Words Sick of It All- A nagybetűs hardcore: A New York-i HC egyik alapítóbandája, több mint negyed évszázada nyomják a metált. Ez az a csapat, amelyiket mindenkinek meg kell nézni, ha szeretni, ha nem, mert amit ezek a srácok élőben művelnek, azt nem lehet utánozni. Képzeljen el az ember egy igazi rock klubot teltházzal és annak a hangulatát! Ők ezt a hangulatot varázsolták a szabadtérre sok ezer embernek. Ezt csak ők tudják megcsinálni. Itt mindenki megtalálja a helyét a tombolásban, euforikus a hangulat. A színpadon mindig megy a pörgés ezerrel, a gitárosok rohangálnak, az énekes is ugrál, rohangál, ordít, hergeli a közönséget. Bombasztikus energiák szabadultak fel, ami egyből átragadt a közönségre. Ezen a koncerten volt a legnagyobb circle pit, amibe István barátom is beszállt. Sosem volt még ilyenben, de a végén, amikor kijött, fülig ért a szája. Azt hiszem, ez leírja a koncert hangulatát. Volt itt Wall of Death is, pogo, minden, mi szám-szájnak ingere. Hatalmas buli volt, aki tudja, nézze meg őket, felejthetetlen! Setlist: Take The Night Off Clobberin Time Good Looking Out Machete Death To Tyrants Just Look Around Us Vs. Them Month Of Sundays Injustice System Die Alone The Divide Sanctuary My Life Friends Like You Call To Arms Scratch The Surface Built To Last Uprising Nation Step Down Amon Amarth- Vikingek Svédországból: Ez a koncert a Breezen igazi népünnepély. Viking fesztivál, sokan erre készülnek egész hétvégén. Komolyan mondom, itt az egy négyzetméterre jutó Thor kalapács szimbólumok száma megközelíti a 6-8 darabot. Előkerülnek az ivótülkök, a szakállas, hosszú hajú viking népek, a tömeg pedig akkora, hogy alig lehet mozdulni. Izzik a levegő, elképesztő a hangulat, az egész közönség egy igazi, hamisíthatatlan vikinghordává változik. Kétévente lépnek fel általában, és mint mindig, most is hatalmas show-val készültek: az új lemezes Surtur Rising a háttérvásznon, a színpadon végig vikinges csatajeleneteket ábrázoló vásznak, amiket később néha hátulról megvilágítva mindegyiken viking ruha jelent meg. Nem semmi látvány volt, de mindezt még pirotechnikai elemekkel is fűszerezték! De kezdjük az elején. Mikor ez az öt ember kijön a színpadra, pláne a vikingfőnök, Johan Hegg, elszabadul a pokol. A közönség első pillanattól kezdve a tenyeréből eszik. Ő egy olyan frontember, akiről első pillanattól kezdve el hisszük, hogy vikingvezér. Beindul a zene, a tombolás pedig megkezdődik. A setlist pedig tökéletes. Én láttam őket az idén lemezbemutató turnén, de ez egy „best of” program volt, az eddigi legjobb. A koncert elejétől kezdve a színpadon lángnyelvek csapnak fel, felülről jön a görögtűz, a rúnák világítanak, hihetetlenül látványos. Hősünk a második számnál akkorát esett a térdére, hogy más ember kifeküdt volna, de ő közben tovább énekelt, és folytatta a show-t. Ilyen egy igazi viking. A Death in Fire-nél azt hittük, leszakad az ég. Görögtűz fentről, közben lángok. Innentől aztán extázisban tombolás, emelkedő öklök, tülkök és ordítás. Egy Amon Amarth koncerten az ember úgy érzi, ő is kiugrik a testéből, a többi harcossal rohan, letarol mindent. Ezt csinálja velünk egy ilyen koncert: egyszerűen letarol! A koncert közepétől újabb háttérvászon jelent meg óriási csatajelenettel. Ez csak még jobban fokozza a harci kedvet. The Pursuit Of Vikings pedig igazi libabőr, főleg a közönségénekeltetés, amikor több ezer torok egyszerre üvölti a refrént, egyé válva valami ősibb, nyersebb erővel. A banda egy igazi hadigépezet. Vér profik, hitelesek, és letarolnak a koncert alatt. A koncert végén, hogy kapjunk még valami pluszt, a főnök megjelent az Asgaard klipben látott kalapáccsal és lesújtott valamire. Ebben a pillanatban szinte felrobbant a színpad, a görögtűz izzott, a lángok felcsaptak… Életem egyik legnagyobb Amon Amarth koncertje volt. Setlist: War Of The Gods Runes To My Memory Destroyer Of The Universe Death In Fire Live For The Kill Cry of the Black Birds Fate Of Norns Pursuit of Vikings Northern Star For Victory Or Death Victorious March Twilight Of The Thunder God Guardians Of Asgaard Katatonia – Északi sötét, szépséges borongás: Zárásként Svédországból egy igazi északi hangulatot árasztó zenekar jött. Őket is nagyon régóta szeretem. Régebben még keményebb, hörgősebb részeket is tartalmazó, de egyben gyönyörű hangulatú zenéjük ma már lágyabb lett, ahogyan mindig egy kicsit megújultak. De ez soha nem ment a zene rovására, sőt inkább művészibb lett. Ahogy az Anathema-nak is sikerült, bennük is megmaradt az a sötét, melankolikus atmoszféra, de ők azért metálosabbak maradtak. Az énekesük arcát is lehet már látni. Régen mindig azon ment a verseny, hogy ki tudja lefényképezni, mert mindig lehajtott fejjel, haját az arcába temetve énekelt. Ez szerencsére mára már a múlté. Jó látni, ahogy ezek a zenészek élvezik, amit csinálnak. A zene pedig elrepít a messzi északra, az északi fény hazájába. Érezni a varázslatos hangulatot: fények furcsa és idegen játékát, a természet közelségét, és a földöntúli misztikus borongást. Ők nem fjordok jégcsikorgató hangulatát ébresztik az emberben, hanem a természet igazi, szép, az emberek számára olykor felfoghatatlan, elemi erejű, önmagában való lüktetését. Sötét, komor hangulat, de ott van benne az őserejű élet. Egyszerre melankolikus és felemelő. A koncert végén vigyorogva éreztük, hogy ez olyan spirituális utazás volt, ami után boldog a lélek. Setlist: Forsaker Liberation My Twin Longest Year Nephilim Soil’s Song Teargas Omerta Evidence July Buildings Leaders A Finálé: Ez volt a 15. Summer Breeze. Ezt megünnepelve kaptunk egy hatalmas tűzijátékot, ezzel fokozva a már amúgy is euforikus hangulatot. Mindenki a barátaival, ismerőseivel, hol meghatódva, hol örömet kiabálva nézte a látványt és ünnepelte a fesztivált. Ez is egy fenomenális Summer Breeze volt. Jövőre megint jövünk! Írta: Németh Kornél

[2013-04-11 21:21 feltöltő: Levi]