tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Sziget 2015 - Avicii is teltházat és új látogatórekordot hozott

Sziget 2015 - Avicii is teltházat és új látogatórekordot hozott
A "Robbie Williams nap” után az “Avicii nap" is teltházas volt. Pénteken - a fesztivál történetében először - 90 ezren buliztak egy időben a Szigeten. Péntek éjszaka elfogytak az aznapra kiadható napijegyek a Szigetre, ahol például a Marina and the Diamonds, a Kasabian és Avicii adta egymásnak a Nagyszínpadot. Gerendai Károly főszervező elmondta, hogy bár az idén megnövelték 5 ezerrel a rendezvény kapacitását, már a megnövelt befogadóképesség sem volt elég, ugyanis késő estére minden aznapra szóló napijegy elfogyott. A mínusz egyedik és nulladik napon, amikor nem teljes gőzzel megy a Sziget, 80 ezres a teltház, mivel ennyien férnek el a Nagyszínpad előtt, de a “rendes” Sziget napokon, amikor már minden helyszín üzemel 90 ezer embert engednek be maximum. Így hát Robbie Williams-es nap után már másodjára került ki a bejáratra a teltház tábla, de először fordult elő, hogy a Sziget területén ennyien tartózkodtak egyszerre. Az összehasonlítás kedvéért: ez egyetlen nap alatt több mint kétszer annyi látogató, mint amennyi az első Szigeten - 22 éve - összesen megfordult egy hét alatt. Természetesen a Sziget utolsó két napjára van még jegy, de a szombat is erősnek ígérkezik, amikor a Kings of Leon lesz a Nagyszínpad fő sztárja. www.sziget.hu

[2015-08-15 20:44 feltöltő: Zsófi]