tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Tizedszerre dübörgött a Roxiget a Kéktón

Tizedszerre dübörgött a Roxiget a Kéktón
Szeptember első szombatján a Kéktó Szabadidő Park a Csepel-sziget egyik legismertebb zenei fesztiváljának színtere már évek óta. Idén tizedszerre került megrendezésre a Roxiget Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny. A 10 éves jubileum kapcsán idén két napos rendezvénnyel rukkolt elő a Város Könyvtár és Közösségi Ház.
Szeptember 5-én, péntreken a fesztivál első napján a zenei palettán a Tintás Barnes, a Parafrázis, a Magic Cats Rockabilly Trió után az Iván&the Parazol és az Intim Torna Illegál szerepelt színpadi fellépőként. A tehetségkutató versenyre a második napon szeptember 6-án szombaton kerül sor. A Hangfoglaló Magyarország egyik regionális versenyekén rendezett Roxiget tehetségkutató verseny tavalyi újragondolása meghozta a sikert és jöttek a nevezések szép számmal. A 17 benevezett zenekarból végül a demok meghallgatása után a zsűri tagjai 6 zenekart juttattak az élő döntőbe. A napsütésben induló döntőn a sorsolás szerinti sorrendben mutathatták meg hangszeres tudásukat a rock műfaj Közép Magyarországi Régiójának utánpótlás mezőnyében induló fiatal bandák. A díjazott zenekarok sorrendje 1. helyezett Fatal Error 2. helyezett Kalef 3. helyezett Rovers 4. helyezett eXtense 5. helyezett Marcello’s Mystical Mind 6. helyezett Somebody Call 911 A dobogósokon kívül a sereghajtók is nyereményekkel és a zsűri és a szervezők biztatásával térhettek haza a Kéktó Szabadidő Parkból A fődíjat, mely 100.000 Ft értékű Hangáruház utalvány valamint a Városi Könyvtár és Közösségi Ház díját, videoklip készítését a HSC Stábiskolával 160.000 Ft értékben a Fatal Error zenekar nyerte. A díjátadást követően Hrutka Róbert gitáros, a zsűri elnöke röviden összefoglalta a zenekarok produkcióját és bíztatta őket a kitartó elkötelezettségre a pálya iránt. A Hangfoglaló Magyarország döntőjébe, pedig a magyar nyelvű, saját számokat játszó Rovers formáció jutott, mivel a verseny győztes és második helyezett zenekara már másik tehetségkutató versenyből bejutottak. A döntést a tehetségkutató sorozat koordinátora, Újfalusi Gábor jelentette be a színpadon. Egyéni különdíjak is átadásra kerültek. Legjobb énekesnek: Az Audmax Kft. felajánlásában egy PROFI AE6100 típusú mikrofon lett a nyereménye, a zsűri döntése szerint Rimóczi Zsoltnak a Fatal Error énekesének. Legjobb dobos: Mikolai Petra, a Kalef dobosa lett. Aki a Pálmai Dobakadémián 5 órás dobkurzust nyerte Pálmai Zoltán zsűri tag felajánlásában. A legnépszerűbb és legösztönzőbb különdíjak is gazdára leltek: • Az Intim Torna Illegál zenekar díját, a Kalef zenekar nyerte, mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége • A Deák Bill Blues Band zenekar díját a Rovers zenekar nyerte mely egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi koncertjükön elő-zenekari szereplés lehetősége • A PróbaZóna Próbaterem felajánlását a döntős zenekarok közül a zsűri döntése szerint 3 zenekar 10, 6, 4 óra próbaidőt vehet igénybe: a Somebodí Call 911, a Marcello’s Mystical Mind és az eXtense zenekarok A döntős zenekarok egyenként 20.000 Ft értékű Hangáruház utalványt is nyernek az Audmax Kft. felajánlásában, a felhívásban ígértek szerint. Az utalványok mellett minden zenekar átvehette a helyezését igazoló Kerekes István grafikus által készített oklevelét is. A tehetségkutató verseny eredményhirdetése után a borongóssá vált időben a fesztivált a tavalyi győztes Mongooze kezdte. Késő délutántól helyi zenekarok birtokolták a színpadot, így a Lazzy Twins Cover Band és az Azbeszt+Bass Band, akik a Deák Bill Blues Bandnak adták át a stafétát az eső ellenére is több ezressé duzzadt közönség előtt. Zárásként pedig Tóth Attila a Pokolgép és a Sziget Színház énekese és a Divina Machina tagjai a 80-as évek rock nótáival szórakoztatták a lelkes közönséget. Jövőre újra Roxiget ! További info : www.roxiget.hu oldalon!

[2014-09-16 04:43 feltöltő: Zsófi]