tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Világítástechnikus-képzés az A38 Hajón

Világítástechnikus-képzés az A38 Hajón
Idén is felvételt hirdet az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai iskolája. A Budapest egyik leggazdagabb zenei programját kínáló, kivételes technikai adottságú koncerthelyszín és független kulturális központ, az A38 Hajó tavaly indította koncerttechnikai iskoláját, az Akadémia38-at. Az első évfolyam sikereit látva az Akadémia38 bővül: a hangosítóképzés mellett jövőre kétféléves világítástechnikus-képzés is indul. Az államilag akkreditált OKJ képzésre 2015. február 6-ig lehet jelentkezni az Akadémia38 honlapján.
Világítástechnikus-képzés A jó szakember kicsit őrült, nagyon elhivatott, és minden helyzetben feltalálja magát. Az A38 Hajó legújabb, két féléves világítástechnikus-képzésének célja, hogy használható gyakorlati tudással felvértezett szakembereket képezzen. A végzett hallgatók magabiztosan tudnak majd koncertet világítani és fénysebességgel megoldani bármilyen technikai problémát. Magas színvonalú elméleti képzés neves oktatóktól, intenzív gyakorlati képzés kis létszámú csoportokban az A38 egyedülálló koncerttermében – ez az A38 Hajó világosítástechnikus képzése. A jövő februárban induló képzésre jelentkezés február 6-ig! A hallgatók a képzés elvégzése után mindezt tudni fogják: -színpadi világítástechnikai rendszerek kivitelezése és működtetése -szinte bármilyen stílusú produkció igényes világítástechnikai megvalósítása -koncertek, rendezvények és fesztivál jellegű események világítástechnikai igényeinek kialakítása és kielégítése. Jártasak lesznek: -általános és alkalmazott elektrotechnikai ismeretekben -általános fénytani ismeretekben -fényforrások tulajdonságai ismeretében -színelméletben -világítástechnikai eszközök ismeretében -színpadi effektek ismeretében -világítás- és fényszabályzás-technika ismeretekben -színpadi világítási rendszerek ismeretében -művészi fénytani ismeretekben -a színpadi látvány- és fénytervezés alapjaiban -világítástechnikai gyakorlati ismeretekben -vizuáltechnikai ismeretekben Részletes információk A szakképesítés OKJ száma: 5152103 Képzés szintje: Középfokú részszakképesítés Jelentkezés feltétele: Érettségi bizonyítvány Felvételi: Szóbeli meghallgatás A képzés helye: Budapest, A38 Hajó (Petőfi híd budai hídfő) Képzés időtartama: 2 félév Létszámkeret: 20 fő (A tanfolyamot 8 fő alatt nem indítjuk) Jelentkezési határidő: 2015. február 6. A tanfolyam tervezett kezdése (első oktatási nap): 2015. február 15. Tanfolyami napok: heti egy nap (vasárnap) Óraszám: 360 óra (144 óra elmélet 216 óra gyakorlat) Részvételi díj: 440 000.- Ft Vizsgadíj: 50 000.- Ft Képzési díj részletfizetésben: beiratkozáskor: 200 000.- Ft A tankönyvek és jegyzetek árát a tandíj tartalmazza. A kitöltött és aláírt jelentkezési lapot PDF formátumba beszkennelve az alábbi email címre kérjük elküldeni: akademia@a38.hu Akadémia38 - Jelentkezési lap: dl.dropboxusercontent.com/u/17577823/jelentkez%E9si_lap_Vil%E1g%EDt%E1stechnikus.pdf JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2014. február 6. A jelentkezési laphoz fényképes önéletrajzot és motivációs levelet (miért jelentkezik a képzésre, mik a céljai a képzés elvégzése után) is kérünk csatolni. Felvilágosítás Váczi Kristóf oktatásvezető 06 30 352 84 27 akademia@a38.hu akademia.a38.hu/ A38 Hajó információ (naponta 6:30-tól 23 óráig) (06 1) 464 39 40 info@a38.hu

[2014-12-02 10:07 feltöltő: Zsófi]