tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Bail (GER), Your Neighbour The Liar (GB), Rosa Parks

2011-11-03 (csüt.) Szféra, Budapest

A szeptemberi együttműködést követően, amely a német Radare és a kanadai Slates budapesti szervezését jelentette, a Mutecall és a Chromechoes Promotion ismét összefogott, hogy közösen láthasson vendégül olyan előadókat, akik egy adott szubkultúra szerelmeseinek még sokat jelenthetnek majd a közeljövőben: így jöhet először Budapestre két fiatal zenekar, a skót Your Neighbour The Liar és a német Bail.
A fiatalság azonban nem jelent egyet a tapasztalatlansággal. Sőt, köszönhetően annak, hogy mindkét zenekar a kilencvenes évek indie/emo-hangzásában érzi kellőképp otthonosan magát, az útkeresés még némi nyers erővel és fiatalos feszültséggel is párosul, ami kiváltképp visszaköszön majd az egyes bandák színpadi kiállásában is. Ugyanis amíg skót feleink az egyes dalszövegekben a post-punk spleenjét is felelevenítik, addig német turnépartnereik kitartóan hisznek a kosz erejében, ami kohézióba is szervezi az egyes dalokat. Persze még hosszú út vár az egyes zenekarokra, ám kétségtelen, hogy mind a Your Neighbour The Liar, mind a Bail a lehető legjobb úton halad afelé, hogy az európai emo-revival számottevő karaktereivé válhassanak, amit a hátuk mögött levő fellépések (Algernon Cadwallader, 1994, Into It. Over It., stb.) is megalapozni látszanak, arról nem is beszélve, hogy mégis az első Európa-turnéjukról van szó, amit már csak annak tükrében is vétek lenne kihagyni, hogy később is büszkén lehessen visszaemlékezni erre az alkalomra, valahogy úgy, mint az Empire! Empire! budapesti kontinens-debütjére. A zenekari támogatás 800 forint, a bandák vendége a Rosa Parks, a helyszín pedig a Szféra lesz, ahol minden érdeklődőt és a színtér iránt elkötelezett zenekedvelőt szeretettel várunk. A MUTECALL ÉS A CEP BEMUTATJA: 2011.11.03. @ SZFÉRA (1072, Hársfa utca 41.) BAIL (GER) YOUR NEIGHBOUR THE LIAR (SCO) ROSA PARKS

19:00

800 Ft

http://www.facebook.com/event.php?eid=248803245154646

[2011-10-30 11:45 feltöltő: Zsófi]