tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Zeni Geva

Zeni Geva A38 Állóhajó

2015-05-06 (szerda) A38 Állóhajó, Budapest

A japán zajrock legfontosabb és legsúlyosabb együttese, a Zeni Geva öt év után ismét az A38 Hajón! Noise, progrock, kísérleti metál és elborult elektronika – nagyjából ezek zabolátlan összekotyvasztása jellemzi a KK Null által közel harminc éve alapított zenekart. A Zeni Geva az A38 japán zenéket bemutató sorozata, a Rising Sound újabb állomásán lép fel.
Zeni Geva – azaz sajátos japán-német keveréknyelven Pénzerőszak, a kísérlet zajmetál egyik legfontosabb alapzenekara. Az 1987-ben (!) alakult trió zenei agytrösztje a gitárját-énekhangját egyaránt a démonok szolgálatába állító KK Null, aki semmiféle zenei szélsőségtől nem idegenkedik, és nagyvonalú eleganciával egyensúlyozik a progrock, a brutális thrash, a noise és a dzsessz határán. Totális, rommá torzított, szétdobolt elszállások váltakoznak finom akkordbontásokkal, mikozben KK Null kántálja hol költői, hol teljes absztakcióba hulló szövegeit, majd időnként sátáni hörgésre fakad. A Zeni Geva túlzás nélkül stílus- és műfajteremtő zenekar – lenne, ha a tagok bármennyire is foglalkoznának a stílus és a műfaj kérdéseivel. A valóság ezzel szemben az, hogy ez az öntörvényű trió sosem követett semmit, sosem próbált befolyásolni senkit, csak járta saját, hektikus gitárzúzdával és zabolátlan zajfutamokkal kikövezett útját. Nem véletlen, hogy a Shellac producere, a kortárs noise-színtér atyaúristene, Steve Albini kedvenc zenekarának tartja, és több lemezén működött közre. A Zeni Geva legutóbb trióként lépett fel az A38 Hajón. A zenekar azóta duóvá olvadt, hiszen pár éve kilépett a (majdnem) alapító gitáros, Tabata Micuru, de az biztos, hogy a Zeni Geva duóként is legalább a légkalapács erejével csap oda. A zenekar tagjai Kisino Kazujuki (KK Null): vokál, gitár, elektronika Josida Tacuja: dob, vokál, elektronika Lemezek Alive and Rising, 2010 Last Nanosecond, 2004 10,000 Light Years, 2001 Freedom Bondage, 1995 Trance Europe Experience, 1994 Desire for Agony, 1993 All Right You Little Bastards, 1993 Live 20000V, 1992 Live in America, 1992 Total Castration, 1991 Maximum Money Monster, 1990 Maximum Love and Fuck, 1989 How to Kill, 1987 Rising Sound - Új japán zenék 2015. május 6., szerda 20h A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő Zeni Geva (J) zenigeva.jpn.org/ www.kknull.com/ www.facebook.com/zenigeva soundcloud.com/zenigeva Jegyár: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

20:00

1000 Ft / 1500 Ft

https://www.facebook.com/events/813681158685516/

[2015-04-19 14:01 feltöltő: Zsófi]