… Vannak Időtlen Zenék, melyeknek Mélysége, Öle és Szárnya van. Elmerülhetsz benne – vagy éppen messzire repít, s közben önmagad is megleled benne. Zene, melyről úgy érzed: nincs kezdete és soha nem ér véget. Ha szavakba kéne foglalnom, valahogy így kezdeném, hogy elmondjam: mit is jelent számomra az Anathema.

Persze, igazából el se mondható, hiszen mialatt a Zenekar egy hosszú – és éles váltásokkal és útkereséssel teli – fejlődésen ment keresztül (a szintén imádott DOOM/death gyökerektől egészen addig a varázslatosan szép és harmonikus zenéig, melyet ma játszanak), én magam is Velük nőttem fel és értem meg. Ugyan hogyan is írhatnám le azokat a nyarakat és esős-borongós éjeket, amikor fülhallgatóval a fejemen áhítattal és katarzis élmények megszámlálhatatlan során átjutva felébredtem és megtisztultam a muzsikájuk által; támaszt és menedéket lelve e fájdalommal teli és egyben gyönyörű daloknál? A brit Anathema különleges helyet foglal el az életemben. Zenei világuk, az Általuk teremtett, egyedi atmoszféra, a mély érzéseket-gondolatokat feltáró szövegek, a gyönyörű ének, az egyszerre szomorkás és egyben megnyugvást hozó dalaik mind-mind kitörölhetetlenül belém ivódtak. A Zenekar szeret nálunk koncertezni. Legutóbb 2 éve tették tiszteletét nálunk, az akkortájt megjelenő We’re Here Because We’re Here lemezbemutatójakor. Jóllehet több ízben, különböző helyszíneken (Sziget, Avalon, Diesel, FEZEN Fesztivál) volt már szerencsém látni Őket, színpadi fellépésük őszinte, kedves és egyben meghitt hangulata s lendületes dinamizmusa ezúttal is „elvarázsolt”. Idén a Hajón léptek fel, ami szinte zsúfolásig megtelt! Sajnos az előzenekarról lemaradtam, amit annak fényében bánok különösen, amit a végéből sikerült elcsípnem… Ám mikor karnyújtásnyira tőlem megjelent az Anathema-basszeros Jamie (akivel legutóbb volt alkalmam egy keveset beszélgetni is), tudtam, hogy az este csakis Nagyon Különleges lehet! ;) Nem is kellett csalódnom! A srácok – s természetesen az énekesnő Lee – végig energikusan, lendületesen, átéléssel és lelkesen játszottak; látszott, hogy még mindig élvezik, hogy a színpadon lehetnek – és szeretik a magyar közönséget. A buli rögtön az áprilisban megjelent Weather Systems nyitódalával indult (Untouchable Pt.1), majd sorra következtek az új szerzemények, döntően erről, valamint a 2 évvel korábbi lemezről. Természetesen közbeiktattak régebbi nótákat is, előkerült például a Deep vagy az Emotional Winter a Judgement albumról, továbbá a címadó dal és a Flying a Natural Disater-ről. A frontember szerepet az esetek többségében ezúttal a gitáros Danny vette át – majd’ minden számot egy kisebb bevezetővel konferált be. Egyik alkalommal úgy mutatta be az énekesnő Lee Douglas-t (aki a dobos John húga), hogy viccesen megjegyezte: immár két család jött össze a Zenekarban… a három Cavanagh-testvér mellé (az énekes-gitáros Vincent, a gitáros Danny és a basszeros Jamie). Lee érkezése kifejezetten jót tett a Csapatnak – gyönyörű hangja tovább gazdagította ezt az amúgy is csodaszép muzsikát, és élőben is nagyon meggyőző volt! Színpadi mozgása könnyed és természetes volt, teljes átéléssel énekelt, táncolt, pörgött, amit kifejezetten jó volt látni. Örülök, hogy immár teljes jogú tagja lett a Bandának! Volt néhány különösen megindító és szép momentuma a koncertnek. Jó érzés tapasztalni, hogy Dannyék ennyire szeretnek hozzánk, Magyarországra jönni- s már nagy magabiztossággal tudják mondani a ’Köszönöm’ és az ’Egészségedre’ szavakat. ;) Lassan tényleg úgy tűnik, mintha egy nagy család gyűlne ilyenkor össze, ahol a bolondozás-mókázás éppúgy a kapcsolat része… És ez a koncert alaphangulatát is megalapozza. Különlegesen szép, időtlen szárnyalás, melynek soha nem akarjuk, hogy vége legyen… Külön megható pillanat volt, mikor – ezúttal – Vincent bekonferálta az énekesnő Lee születésnapját, megkérve a rajongókat, hogy énekeljük el együtt neki a ’Boldog szülinapot!’ S bár döcögősen indult, hangulatos és szép élmény kerekedett ki belőle, melyben az ünnepelt ugrálva-tapsolva fejezte ki örömét! A koncert másik két felejthetetlen mozzanata két kedvenc dalomhoz kötődik. A Natural Disaster-es Flying alatt jött meg legjobban a közönség hangja, s teli torokból, egyként énekeltünk! A legkülönlegesebb számomra mégis a ráadás volt, melyben a Weather System zárótételére (Internal Landscapes) jöttek vissza, majd búcsúzóul eljátszották az abszolút kedvenc Fragile Dreams-et! Ez a dal méltó lezárása volt e varázslatosan szép estének. S jóllehet már egy hét is eltelt a koncert óta, hatása még mindig bennem él. Azt kívánom: jöjjenek el ide még nagyon sokszor, hadd halljam még sokat élőben ezt a különleges és időtálló muzsikát, melyben minden alkalommal „újjászületek”. www.facebook.com/weareanathema