Úgy hiszem, minden metalrajongó életében létezik olyan zenész, aki élete meghatározó zenei élményét adta, s akire ezért egyfajta etalonként tekint. Nos, az Ozzy-gitárosként bemutatkozó és ismertté vált, jelenleg „csak” saját bandájában, a Black Label Society-ben énekes/gitáros/dalszerző Zakk Wylde számomra abszolút ilyen személy.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Metallal egy időben ismertem s szerettem meg a játékát – nem csoda hát, hogy ezért a koncertért „beáldoztam” egy EB-negyeddöntőt a kedvenc csapatommal (!), s az se tántorított el, hogy tudtam, a setlist a tavalyival pontosan megegyező lesz. Várakozásaimnak megfelelően ugyanis Zakk Mester meggyőzött arról, hogy nem unalmas egymás utáni két évben ugyanazt a két bulit végigzúzni.  Bár az is igaz, hogy ha Ő áll a színpadon, nekem már oly mindegy, mit játszik… egyszerűen Imádom! Ugyan kapunyitásra még kevés ember gyűlt össze, a 9 órás koncertkezdésre már népes társaság várakozott a teremben, ütemes „Zakk, Zakk” kiáltásokkal biztatva a zenészt (és társait). Szerencsére sokat nem is váratott magára: a szokásos vehemenciával robbant elő, a tavalyról már ismert indián tolldísszel fején (de csupán egy szám erejéig), hogy a legutóbbi sorlemez nyitódalával, a Crazy Horse-szal mozgassa meg a tömeget. Mi tagadás: éppen úgy örültem neki, mint egy évvel ezelőtt! Azután szépen következtek a régi és új slágerek – csak a teljesség igénye nélkül: az ’új’ (2010-es) lemezes Overlord, majd Suicide Messiah, illetve In This River a Mafia-ról, a Blessed Hellride címadó nótája, valamint a Stillborn, szintén arról a korongról, a vége felé megspékelve néhány további abszolút kedvenccel, mint a Bleed For Me a 1919 Eternal albumról, továbbá a 2010-es Order of The Black leghúzósabb tételével, a Godspeed Hellbound-dal. Bár az egész buli az elejétől a végéig felejthetetlen élmény volt, mégis kiemelném négy különleges mozzanatát. Az első Zakk már említett berobbanása volt a Crazy Horse-szal; a második a lírai és szívbemarkoló In This River – mely nóta a tragikus körülmények közt elhunyt Dimebag Darrell emlékére íródott, ami éppen ezért minden adandó alkalommal mélyen megérint; a harmadik a fenséges gitárszóló-blokk, amit elhallgattam volna örök időkig; végül az abszolút favorit Godspeed Hellbound őrülete! Ez utóbbi az este legzúzósabb 5 perce volt, és kis híján leszedte a fejem, akkorát headbangeltem rá! Van valami borzongatóan fenséges, tiszteletet parancsoló, elemi, vad erő Zakk Wylde kisugárzásában, mely egyszerre nyers és érzelmekkel teli. Ezúttal végre jó volt a közönség, ami a gitárzseni és társai hangulatán is meglátszott: mindannyian széles vigyorral, hol őrjöngve, hol a nagyérdeműt hangos kiáltásra biztatva, ám szemlátomást minduntalan elégedetten hódítottak a színpadon! S bár a mindenkoron kötelező ráadás idén is elmaradt, a koncert hangulata, semmihez nem fogható élménye kárpótolt érte! A látottak alapján pedig elmondható: a gitárzsenit tavalyi betegsége nem törte meg. Ugyanazzal a dinamizmussal, nyers erővel, lenyűgöző stílusával lépett színpadra, mint az már Tőle megszokott volt, s zenésztársai is éppúgy kitettek magukért! Ezek után mit mondhatnék még? Várom a folytatást! Játsszanak sokat vagy keveset, régit vagy újat, én mindenhogy imádni fogom! Zakk Wylde-ot élőben látni, hallani számomra örök élmény!!!