A Dürer kert a Skalar Music által ismét egy igen színvonalas hardcore estnek adott teret, ami ráadásul ingyenes volt a nagyérdemű számára. De, sajnos az itthoni közönségnek még ez sem elég, hiszen a Born From Pain végére is csak közel félig volt megtelve a nagyterem…

Elsőként ami szembetűnő volt, hogy 7 óra után még csak kb. 20 ember sétálgatott rajtam kívül a benti helységek valamelyikében. Szerencsére egy bő fél óra elteltével ez a szám megsokszorozódni látszott. Amint ennek megörültem már rohanhattam is a nagyterem felé, hiszen gitárok hangjait és monoton lábgép hangot hallottam. A Wasted Struggle hangolt és állt be. Ezáltal nyilvánvaló, hogy a bulit ők kezdték. Sajnos el kell, hogy mondjam, a srácok pozitív kiállása és az erő ami a zenéjükből árad ezen a koncerten csak igen nehezen tudott átjönni. Hiszen hiába kérték koncert előtt a hangtechnikust, hogy ugyan egy kicsit szeretnének az énekből vissza, vagy a gitáros szeretné hallani esetleg a basszust, mégsem történt semmi. Ezáltal egy igen zajos koncertnek lehettünk részesei. Pozitívumként felhozható, hogy még ilyen körülmények között egy korrekt koncertnek lehettünk a részesei. Hiszen az örökmozgó énekest, aki 2-3 méter magasan pörgette a mikrofont élvezet volt nézni. A vokálok is remekül kiegészítették egymást. És talán az, hogy egy kicsit zajosabbra sikeredett a koncert még kedvezett is a Strugglenek, hiszen alapból egy kásásabb hangzású stílust képviselnek, mégis sajnálom őket, hiszen sokszor nyomta el konfert egy-egy nagyobb gerjedés. Rövid átállás után következett a The Last Charge. A koncert igen hangosra sikeredett és sokszor a hangosítás itt sem a legmegfelelőbben elégítette ki az igényeket. Viszont a zenekar hozta a szokásos formáját és a HC nyers agressziója által adta a tudtunkra, hogy ők bizony ide zúzni jöttek. Az este folyamán náluk volt a legjobban megfigyelhető a zenekari mozgás. A színpad bal elejét uraló gitáros például rendszeresen mozgatta nyakizmait és hozzá többször csatlakoztak a többiek is. A közönség is itt már kezdett mozgolódni és néha-néha a mosh huszárok is megmutatták magukat. Az első külföldi zenekar az Abhorrence is tartotta a hangulatot. Sőt, itt már egészen sokan voltunk a teremben. Minden lemezről elhangzottak a nagyobb számok, amikre a nagyérdemű is vidáman bólogatott és a hangulat is kezdett emelkedett lenni. Az utolsó átszerelés következett és elérkezett az idő, hogy a Born From Pain a színpadra álljon. Az első hangok és pergőt ért ütések után hamar elszabadult a pokol a nézőtéren belül is, hiszen irdatlan mosh és circle pit vette kezdetét. A tömegszörfölő emberkék közül volt egy igen szuicid hajlamú srác, aki vidáman dobálta a szaltókat a közönségbe. De, másik embert csak egyszer kapott el. Szerencsére komolyabb sérülés nem történt és egy két pacsi és ölelés után már folytatódott tovább az önfeledt szórakozás. A BFP is minden albumra kiterjedő számsort hozott el nekünk. Ezáltal mindenki hallhatta a kedvenc albuma ismertebb számait. Ők is megmutatták, hogy mennyi energia és erő van bennük. A konferek végig iszonyat erősek és brutálisak voltak. A közönséget az énekes úgy mozgatta, mint egy hadvezér. Külön szimpatikus vonása volt, hogy minden nagyobb mosh után kérdezte a közönség tagjait az első sorokban, hogy jól vannak-e és vigyázzanak egymásra. Egy-egy nagyobb színpadról való beugrást még ő is ,,Holly Shit!” felkiáltással véleményezett. A közönség BORN FROM PAIN és ONE MORE SONG skandálása után még egy számra visszajöttek és megköszönték az aktív részvételt a hallgatóság részéről. Mindent összevetve egy nagyon családias és barátságos koncertnek lehettünk fül és szemtanúi, amire érdemes volt ellátogatni.