tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

EFOTT 2014 - 2. nap

EFOTT 2014 - 2. nap
Öreg rókaként az EFOTT-ot munka mellett nyomom végig, vagy legalábbis imitált munka mellett. Így második napon a kényelem és a gyorsaság miatt taxival indultunk utunkra. Alapvetően antiszociális vagyok, de ha valaki áttöri a falat akkor szabad az út. Na taxisunknak nem sikerült, pedig még egy gyors „sit down” comedy-et is nyomott, mondjuk tény, hogy praktikusabb vezetés közben, mint egy stand up. Még ma sem láttam azt a nagy tömeget, de legalább elférünk.
Sajnos a negyedik karszalagot csak nem tudtam megszerezni, és izmos testű raszta secust csak nem tudtam meggyőzni arról, hogy az én helyem már pedig ott van a nagyszínpadi árokban. Árok? Nem is értem, attól hogy felállítok egy színpadot a lentebb még nem lesz árok. Sebaj a gépem jó, így most azért nem fakadtam könnyekre, hogy fél méterrel távolabbról kell fotóznom. Igazából az elv idegesít, de majd lenyugszom. Kowa hozta a szokásos formáját. Az elmúlt időszakban vagy hatszor láttam őket élőben (pedig nem vagyok igazi fan) és nem kellett most sem csalódnom bennük. Tudnak zenélni, értelmes szöveget írni, és értelmesen összekötni a dalokat. Szóval fotózás után tisztes távolságba leültem és átadtam magam az élvezeteknek. Majd felpattantam és átugrottam gyermekkorom kötelező olvasmányába belehallgatni. Ők is a Kispállal nagyjából egy időben indultak, de a fiúk a Pál utcából közelebb álltak hozzám. Igaz az új dalaikból egyet sem ismertem, meg a szívem húzott is vissza Kowahoz. Így gyors katt, majd futás egy kis SKA-ra (ebből nekem 2 perc is sok) és vissza a nyugis távolságba és zene hallgatásba. Megvártam az 5 perc ráadást is. Közben már a földön ültem vagy épp feküdtem. Feltűnt, hogy az emberek valamiért nagyon néznek. Furcsának tartottam, hiszen egy fesztiválon a földön fetrengés nem meglepő. Pár perc után feltűnt, hogy valahogy furán mögém és fölém néznek. Na megfordultam és akkor szembesültem, hogy én épp a bungee jumping alatt vertem tábort. Arrébb költöztem, mert két esetet tudtam elképzelni: vagy rám esnek, vagy lehánynak. Közben azért néztem őket, és hát egye meg a fene: magasan van, és még én fizessek, hogy oda felmenjek majd leugorjak? Hát nem. Bár elképzeltem, hogy én az a kategória lennék, aki nem pakolna ki semmit a zsebeiből, így a földre szállás után napokig kereshetném igazolványomat, pénzemet, telefonjaimat. De hát semmire sem mondom azt, hogy soha, így ki tudja mikor jön az őrület, hogy az ugrás nélkül nem lehet élni. Összekötő zeneként két együttes közt először Guano Apes szólt. Szerintem 20 km-es körzetben senki nem tudott egy szót sem énekelni belőle, de én igen. Majd jött egy kis Red Hot. Közben elmerengtem, hogy akár lehetnék egy olyan fesztiválon is ahol épp rájuk várnék. De nem, én most nem olyan helyen vagyok. Közben a Huligánok behangoltak. Na ha már ott voltam gondoltam belehallgatok. Bár ne tettem volna. A zene is szarul szólt, Csipás emberünk meg nem találta a hangját, ami alapból nem lenne baj, ha a fürdőben nem leli, de így élőben a kiemelt negyedik karszalagos árokból kinövős nagyszínpadon mégis csak gáz. Azért a nagyobb slágereket, mint az sms királylányt felismertem. Majd szívet melengető akkordokat véltem felfedezni, és némi libabőrt magamon: mert igen ez Metallica, méghozzá Enter Sandman a javából. Ülve be is indult fejem, de.. És itt van a nagy de, amikor az emberekben egy világ romokba dől. Milyen dalszöveget nyomott Csipa a zenére? Hát újra a sms királylányt. Először nem hittem a fülemnek, másodjára már igen. Nagyot sóhajtottam és távozásra szólítottam fel magam. Közben viszont felfedeztem egy történést, így mint a moziban gondoltam végignézem. Igazi fesztivál romantika, mikor a lány elesvén összehányja magát. A fiú meg próbál segíteni (bár ne tette volna). Lányka a hányás vízivás hányás kombót nyomta. Reméltem rájön az összefüggésre és később már csak az öblítő funkcióra használja a vizet. Rájött, igaz közben ülve is dőlt balra majd jobbra. Felszisszentem magamban, hogy nem lesz ennek jó vége. És hát a vége az lett, hogy saját hányásába dőlt és a törölgetésre használt papírzsepik itt ott ráragadtak. Legény meg szedegette róla. Mikor láttam,hogy közeledik a happy end, elindultam Péterfy Borira. Benne sem lehet ám csalódni, mert a hazai pályán intelligens extrémnek számít, így örömmel fotóztam. Zeneileg, hangzásilag és színpadilag perfect volt. Némileg talán elvett az igényességéből az, hogy nem felépített színpadi kollekciója van, hanem különböző hangszeres dobozokat pakolnak egymásra, majd fehér szalaggal körbe ragasztják, hogy a művésznő nehogy félrelépjen. Igaz engem aggódással töltött el, hogy a dobozokon görgő is található, és mi lesz ha az épp használja is gördülő funkcióját, miközben előadó művészünk rajta lépdel. De az aggódásomat elhessegettem, mert sejthetően nem először használja ezen ad-hoc segédeszközöket. Gondoltam egyet és átmentem a Mókusokhoz hátha változott valami 24 óra alatt. De igazából ők is hozták a formájukat a második felvonásban is. Pár percet töltöttem a vadonban, és betértem a Retro sátorba ahol a Vengaboys formációt várta mindenki, mint a messiást. Be is mentem a korláthoz, majd egy izmos testalkatú nem fekete pólós security közölte, hogy távozzak, mert karszalag ide meg oda itt biza a színpadmester nem engedi a fotózást. Színpadmester? De hát a színpadon nincs is semmi? Ez a Vengaboys and girls playpack-el. Akkor minek is ide színpadmester? Höö? Na a kezdeti megrázkódtatáson, hogy itt sem fotózom halálra magam, beálltam előre. Épp benéztem oldalra, a zene az ének már ment, de ők még nem tátogtak. Na mondom ez sem lesz rossz, sem jó. Felszaladtak, ugráltak és tátogtak. Na ezt nem fotózhattam, és nem is bántam. Szinte fejt vesztve menekültem a jó öreg Aurórára, mert ők legalább szívből és szeretetből nyomják azt, amit életüknek éreznek. Nem is tudtam mást tenni, csak álldogáltam és mosolyogtam rájuk, mert tényleg oly kedvesek. Majd a távozás színterére léptem, és csak reménykedtem, hogy a sit down komédiásunk már mással ment el egy körre.

[2014-07-21 09:42 feltöltő: Barbi]