Amikor a felröppent hír valóssággá vált, nem is lehetett kérdés, hogy ez nem az a parti, amit ki lehetne hagyni. Karnivool Magyarországon, elérhető jegyárral és megdobva a szintén zseniális zenét játszó Haelo vendégjátékával. A 19 óra előtti érkezés nem volt indokolt, de mit lehet tudni azoknál a helyeknél, amelyek matinéidőpontban kínálják műsorukat, inkább biztosra mentünk. Ezért (nem is kicsit) döbbentem meg, amikor beléptünk, mert néhány tucat embernél több nem lézengett. Meg is fordult a fejemben: ha ennyien maradunk, akkor az elég kemény égés lesz. Szerencsére a szkepticizmus által gerjesztett sötét felhők elszálltak és a Karnivool kezdésének már tisztességes számú nézősereg tapsolhatott (különböző forrásokban 6-700 és 1300 fő között csapongott a közönség száma).

Ettől függetlenül az első sorok a Haelo-t illetik meg, de nem csupán a sorrendiség miatt. A miskolci gyökerekkel rendelkező zenekar nem titkoltan példaképének tartja az ausztrál együttest, ezért is lehetett számukra különös élmény, hogy előttük léphettek fel. Nem titok, hogy az egyik hazai kedvencem ez az együttes és mindig örömmel hallgatom őket élőben. Ezzel nem csak én vagyok így, az első taktusokra kezdett megtelni a tánctér, így a Haelo is megkapta azt a figyelmet, amit megérdemel. A fiúk a slágergyanús számok (Freezin', Zero Principle) mellé becsempésztek a nemrég megjelent, friss és ropogós új anyagukról is egy kis ízelítőt a műsorba (New Beginning). Ebből a kóstolóból bárki számára kiderülhetett, hogy a Haelo továbbra sem fog irányt váltani, az új anyagon is nagyon rendben lévő dalokkal találjuk magunkat szembe. A Karnivool progresszivitása miatt sokan gondolják azt, hogy ez egy olyan „zenészek zenéje” együttes és csak azok érthetik, akik művelik is a zeneszerzést. Némi igazságalap rejlik ebben a gondolatiságban, hiszen, ha körbenézett az ember, tényleg „osztálytalálkozó” érzete (mondatott AngerGergő által) volt. Nagyon sok zenész jött el, mindenfelé aktívan muzsikáló embereket lehetett látni. Ennek ellenére nem hinném, hogy csak ennek a rétegnek ad a Karnivool zeneisége életre szóló pozitív élményt. Aki szeret egy kicsit belemélyedni, elmerülni a dallamok világába, az megtalálja magának azokat a pillanatokat, amelyek számára emberközelivé teszik az ausztrál ötösfogat dalait. Az tény és való, hogy a zenészek elég sokszor csettinthettek a műsor alatt, a néha hihetetlen dolgok láttán, hallattán. Először a Simple Boy-nál megdörrenő basszushang verte ki a biztosítékot: tejézusatyaúristen, hogy szólhat így egy bőgő?!! Lebontotta az ember fejét, annyira durván jött, dübörgött a basszus és menekülni nem lehetett előle. A szemem sarkából láttam, hogy néhányan elhagyják a színpad előtti területet. Ők lehettek a jelenlévő basszusgitárosok, akik ezt a kezdést meghallva hazamentek (vagy a Dunának) és módszeresen felaprították a cuccukat. Gyilkos döggel büntetett mindenkit Jon és emellett még néha bele-belevisított a mikrofonba is, hátha még valaki életben maradt. Azért a végén megállapítottuk, hogy szörnyű ez a sound, szánalom, hogy ilyennel jönnek ide.:DD Az már természetesnek tekinthető, hogy Ian hangja mérnöki pontossággal hasította szét a dobhártyánkat, a szívbemarkoló dallamok esélyt sem adtak az ellenállásra. A lebegtetős, ének nélküli részeknél a szemet becsukva indult a trip (minden nélkül) és nem is lehet mást mondani: gyönyörű. A gitárosok vokáltémái leírhatatlan pluszt adnak a dalokhoz, néha érdemesebb volt rájuk figyelni mint a főénekre. Ezek azok a momentumok, amelyek kiemelik a Karnivool zenéjét az átlagból. Nem feledkezhetünk meg a dobok mögött – szó szerint – küzdő Steve-ről sem. Van egy olyan sejtésem, hogy komoly részvényes lehet valamelyik faipari cégnél, mert ilyen szintű forgácsgyártást régen láttam. Nem tudom, hogy hány pár dobverőt emészt fel a játéka egy koncerten, de komoly utánpótlásról kell gondoskodni, az már biztos. Inkább köbméterre, mint darabra veszik az ütőket a tételszintű pusztításhoz. A hihetetlen energia a szemnek is tetszetős „küzdelemmé” alakul a dobok mögött, ahonnan hatalmasabbnál hatalmasabb témák ütik szét a még meg nem semmisült hallójáratok maradékát. A másfél órás programba bekerültek új szerzemények is, amelyek első hallásra szimpatikusnak tűntek, de igazán megítélni majd csak később tudja az ember. A Karnivool – a Haelo-val egyetemben – jött, látott és győzött. Csak reménykedni tudunk, hogy lesz még Karnivool koncert Magyarországon.