Az ember minél tovább vár egy élményre, annál inkább fel lesz spannolva és a beteljesedő pillanat hatalmasat tud robbantani. Nem is tudom, hogy pontosan mióta is reménykedtünk egy új Neck Sprain hangzóban, de az ellentmondó hírek, a néha szokatlan csend a banda körül már-már engedte lelohadni a kedélyeket. Kétség sem férhet hozzá, hogy Magyarország egyik - ha nem a legjobb – legütősebb koncertzenekaraként lehet aposztrofálni az NS-t, de a harmadik album óta eltelt idő kikövetelte, hogy új felvételeket is készítsen az együttes. Az év elején visszatért Bánfalvi mester és ez beindította a kicsit beragadt fogaskerekeket. Egy nagyon jól sikerült visszatérő bulival jelezte a zenekar, hogy ismételten lélegzik és a Neck Sprain-féle betonozás gőzerővel beindult. Szó volt menet közben egy friss albumról, de szeptemberig egy kislemez felvételeit sikerült megejteni. Nem baj, mert ez a négy szám (amiből kettőt már korábban is lehetett hallani) beleverte mindenki arcába: itt vagyunk!

A God’s Snake EP közel két hete elérhető és az ember tucatszor tolja végig, hiszen a friss vér utáni vágyat valamivel csillapítani kell. Pörögnek a tételek, kóstolgatjuk és örülünk. Nagyon erősre sikeredett mindegyik szám, nem lehet fogást találni, csak hallgatni és hallgatni. A nem feltétlenül lemezbemutatónak tervezett buli ezért is kapott különös élt, hiszen két számot (The Last Progress, God’s Snake) itt hallhattunk először élőben, ekkor lehetett igazán letesztelni, hogy mennyire sütnek a dalok a próbatermen kívül is. Az est vendégzenekara a Wrong Side Of The Wall volt, akik mindent megtettek, hogy felforrósítsák a levegőt a Neck Sprain színpadra lépéséig. Ez sikerült is a feszesen, húzósan előadott programmal. Igaz, más fajsúllyal jönnek szembe a WSOTW számok, mint a NS, de azon az estén ez tökéletesen megfelelt, hiszen a falbontást a főzenekartól vártuk. Az újabb WSOTW dalok nagyon rendben vannak, érdemes hallgatni a srácokat. Mit lehet tudni biztosan egy Neck Sprain koncertről? Atom hangzás, kőkemény riffek, folyamatos betonozás. Feltehetően mindenki ezért érkezett, de erre nem lehet teljes mértékben felkészülni, ahogy most sem. Kezdésnek egy W.A.R., bontás, bontás, bontás. Majd egyből kapjuk a Blacken Tides címet viselő szerzeményt (véleményem szerint a legjobb dal a megjelent EP-n). Élőben is rendesen süt, vénembereknek való, szigorúan bólogatásra ösztönző tétel (vagy csipegetésnek, kinek-kinek szájíze szerint). Természetesen nem maradhattak el a nagy klasszikusok sem (Intoxicated, Blinded Creed, Steam Engine, How Dare You), de személy szerint az új számok megszólalására voltam kíváncsi és nem kellett csalatkoznom. A Blacken Tides finom húzása és nagyon eltalált énektémája egyből nyakon vágja az embert. A The Last Progress nyitása rámutatott, hogy egy jó dob-basszus kombó szétver mindent, a kőkeményen zúzó gitár pedig felteszi a koronát erre a nagyon eltalált kezdésre. Mindig is kényesen figyelt arra a zenekar, hogy a megszólalás maximális legyen, de kell is, mert egy ilyen nyitóriff csakis kihegyezett cuccon tud rendesen megszólalni. A Goliath már egy ismert tétel, de élőben nem lehet kérdés, hogy még azokat is mozgásra bírja, akik már egy kicsit elkényelmesedtek az évek során. A körtáncra hívó reszelés, a kíméletlen tempó kihajtja a lelket is, ha nem figyel az ember. Őszintén szólva a God’s Snake-el kapcsolatban kicsit fáztam, hogy ülni fog-e élőben, de pillanatok alatt eloszlott a kétség, nagyon rendben van ez a szám. Apey azt mondta, hogy ez az EP slágere, és talán nem is lőtt mellé ezzel a kijelentéssel. Az biztos, hogy ez a dal fekszik neki a legjobban, itt kimerítően bizonyíthatta bárkinek: arany van a torkában. Ami egy kicsit kevés volt, az a játékidő. El tudtam volna még viselni egy-két számot (pl. Pray), de így sem kellett elégedetlenül távozni. A Neck Sprain továbbra is egy nagyon jó koncertbanda, akiket érdemes minél többször elkapni (mármint koncerten). www.facebook.com/necksprainbook www.facebook.com/WrongSideOfTheWall