tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Új AWS dal és klip, szeptember elején érkezik az album

Új AWS dal és klip, szeptember elején érkezik az album
Nemrég debütált az AWS friss videója, a “Hajnali járat”. Az új dal az ősszel érkező harmadik album - ‘Kint a vízből’ - előfutára, mely a HammerWorld Magazin szeptemberi számának CD mellékleteként jelenik majd meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A srácok az új korongra 11 színtiszta modern metal track-et pakoltak fel.
Az idén tíz éves jubileumát ünneplő csapat 2011-ben egy majdnem teljes egészében angol nyelvű, „Fata Morgana” című kiadvánnyal mutatkozott be, de a rá egy évre megjelent „Világposztolás” EP, illetve a 2014-ben kiadott „Égésföld” már magyar szövegeket tartalmazott. Az idei tavaszt az Apey & the Pea társaságában végigturnézó, és nyáron jó néhány fesztiválon fellépő – Siklósi Örs ének, Brucker Bence gitár, Kökényes Dániel gitár, és Veress Áron dob felállású – csapat a Supersize Recording-ban rögzítette új lemezének számait - ráadásul a gitáros Bence vezényletével. Így aztán a klip koncepciója is hamar megszületett. A “Hajnali járat” a lemezfelvétel hátterébe és a munkálatokba enged betekintést. Siklósi Örs így nyilatkozott a Shortscore magazinnak: “Körülbelül 20 számkezdeményből választottuk ki azt a tízet, amit végül készre csiszoltunk az otthoni demózós időszak alatt. Ezután ahelyett, hogy a hangszeresek rögzítésével kezdtünk volna neki a lemezanyagnak, mi az énekek felvétele mellett döntöttünk. Ez azért volt nagyon hasznos, mert később a már végleges énekekre vehettük fel a többi hangszert, aminek a végeredménye egy teljesen „együtt lélegzős”, feszes és minden eddiginél kiforrottabb lemez lett.” Tavaly ősszel a „Te is félsz” című dalukat egy archív filmbevágásokat tartalmazó videóként már bemutatták a lemezről, a hét elején pedig megérkezett egy újabb szerzeményhez készített klip, a „Hajnali járat”. Előbbi már javában túllépte a százezres megtekintést, a friss dalhoz készített filmet pedig két nap alatt több mint húszezren látták. Te is félsz:
Hajnali járat:
A „Kint a vízből” CD limitált digipack formában a www.awsofficial.hu oldalról már rendelhető. E mellé kétféle – pólót, passtartót tartalmazó – támogatói csomag is választható, valamint a csapat előző két albumát is megrendelhetik a rajongók. A lemezbemutató koncert szeptember 17-én az A38 hajón lesz, ahol az AWS mellett a Kies és a Down For Whatever játszik majd. Ráadásul a fiúk különleges látvánnyal és extrákkal készülnek a bulira. Az esemény oldala: www.facebook.com/events/145645575859442 Az AWS Facebook-oldala: www.facebook.com/awsofficial

[2016-09-06 12:54 feltöltő: Zsófi]