tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Watch My Dying, Wackor

Watch My Dying, Wackor Gozsdu Manó Klub

2014-05-15 (csüt.) Gozsdu Manó Klub , Budapest

A Watch My Dying és a Wackor a 2000-es évek elején, kezdő bandaként rengeteget játszott együtt. Nemcsak az akkori underground egyik bugyrának számító Marco Polo Klubban, hanem még közös turnét is nyomtak. Azóta eltelt sok-sok év, mindegyik banda ment a maga útján, de tavaly mindegyikőjük új kiadvánnyal jelentkezett. A WMD a 4.1-et adta ki, ami 2009 óta az első kiadványuk volt, a Wackor pedig Dramatically Different címmel adott ki új lemezt - mit ad isten - szintén 2009 utáni első életjelként.
Azonban ezzel vége is a közös pontoknak, hiszen a WMD mindig is a durva, ám nehezen behatárolható extrém metalt nyomott hol ipari, hol death/thrash-es hatásokkal. Számtalanszor körbekoncertezték az országot, a nyári fesztiválok állandó fellépői sok éve, sőt még a határokon kívül is többfelé megmutatták magukat. Elég jól benne vannak a köztudatban, még úgy is, hogy az utóbbi években a családalapítás miatt kissé kevesebbet mozognak. Az új anyaghoz forgatott Harmatátkozó klipje átlépte a 20.000-es nézettséget és még az index.hu Szám című versenyét is megjárta. A klip és az új lemez itt nézhető és hallgatható meg: www.youtube.com/user/WatchMyDyingOfficial A Wackor a kezdeti magasabb fordulatszám után rendesen belassult, de azért időre-időre megmutatják magukat Székesfehérváron és Budapesten a nem átlagos zenéket kedvelőknek. Hiszen a csapat zenéje még a WMD-nél is elvetemültebb. Ráadásul az angol szövegekkel is kizárták az emberek jelentős hányadát. A muzsikájukban benne van a 90-es évek javának legjobb metalzenéi, legyen szó Helmetről, Alice In Chains-ről vagy Prongról, de mindez persze egy sajátoson Wackor-osított csavarral tálalva. Az új Wackor lemez itt hallgatható meg: www.shockmagazin.hu/hirek/albumpremier-hallgasd-meg-a-wackor-harmadik-nagylemezet Mindkét banda különleges műsorral készül (a WMD például egészen biztos, hogy el fogja játszani a korai idők egyik legnagyobb slágerét az Eredeti Testformát) a remek buli helyként ismert GMK-ba. Aki eljön a bulira, érdemes kicsit korábban érkeznie és kicsit belesimulni a környék igen kellemes hangulatába. Bp, Gozsdu Manó Klub (Bp, VII. Király utca 13.) 2014. május 15. 20:00 Watch My Dying Wackor

20:00

1000 Ft

https://www.facebook.com/events/1471783946367727/

[2014-05-14 15:22 feltöltő: Zsófi]