tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Test of Time, Avalanche, Wasted Struggle

Test of Time, Avalanche, Wasted Struggle A38 Állóhajó

2014-08-04 (hétfő) A38 Állóhajó, Budapest

Tizenöt évvel azután, hogy a Ten Yard Fight kiadta az utolsó lemezét, és tíz évvel azt követően, hogy a Championtől megjelenhetett a Promises Kept, még mindig képes felfrissülni az ezredforduló youth crew hangzásvilága. Ennek legékesebb példája a bostoni Test of Time létezése, a kipróbált hardcore/punk zenészek által életre hívott formáció pedig augusztus 4-én az A38 Hajó tetőteraszán adja majd első hazai koncertjét.
Test of Time (US) A 2012 tavaszán alakult zenekart könnyű lenne újrakezdők klubjaként aposztrofálni, ám szerencsére nem erről van szó, hiába állt össze sokat látott zenészekből a Test of Time. A James Christopher (ex-The Effort) és Charles Chaussinand (korábban No Harm Done és Make Or Break) gitárosok által alapított zenekar igen hamar megtalálta a közös hangot, így a kiteljesedett felállás már 2012-ben megjelentethetett egy tízszámos lemezt, az Inclusiont, amit a zenekar a Bane előtt mutathatott be hazai pályán. A megtisztelő gesztus pedig korántsem alaptalan, hiszen a frontember Todd Pollock hangja néha kísértetiesen hasonlít egy fiatalabb Aaron Bedardra, miközben a Test of Time dallamérzékenysége is sok rokoni vonást mutat a Bane korai érájával, így a Ten Yard Fight, az In My Eyes és a Champion szenvedélyes, pozitív üzenetű, erőteljes hardcore/punkjával is, amit alapvetően határoz meg az üzenetközpontúság. A straight edge zenekar direkt megszólalása és velős dalai hamar megtalálták saját útjukat a méltán patinás Bridge Nine-hoz, akik 2013-ban már meg is jelentették a zenekar The Price című hétcolos kislemezét, ezt követően pedig már tényleg a műfaj egyik legnagyobb reménységeként tekintett a nemzetközi sajtó és közvélemény is a zenekarra. Az elmúlt másfél évben a formáció bejárta Közép-Amerikát és egy önálló turné keretein belül Mexikót is, játszott fesztiválokon és klubbulikon, miközben olyan zenekarok előtt melegíthetett be, mint a H2O vagy épp az Earth Crisis, most nyáron pedig Európa meghódítása következik a bemutatkozó nagylemez, a július 22-én megjelenő By Design megjelenésének apropójából. A lemezt természetesen felvezette egy háromszámos kislemez is, az A Place Beyond, melynek Timeline című dalában nem mások ragadnak mikrofont Todd mellett, mint Pat Flynn (Have Heart), Brian Connors (Caught In A Crowd), valamint Sweet Pete (In My Eyes). Persze nem ez az első ilyen közreműködés: a Test of Time minden évben megjelentet egy feldolgozást is, az idei átiratuk pedig egy Mission of Burma-dal volt, amiben az Energy frontembere, Jason Tankerley hallatja a hangját. Az Európa meghatározó hardcore/punk fesztiváljait is érintő (Ieper, Fluff) turné budapesti állomása az A38 Hajó tetőteraszán mozgatja majd meg a hazai közönséget, ahova a zenekar már új basszusgitárosával, a Daytrader soraiból ismerős Robert Cheesemannel érkezik majd meg. Lemezek: Inclusion (EP, 2012) Trick x Treat (single, 2013) The Price (7”, 2013) A Place Beyond (7”, 2014) By Design (LP, 2014) www.facebook.com/testoftimehc testoftime.bandcamp.com/ Avalanche (AT) Az utóbbi években Ausztriát sem kerülhette el az, hogy exportképes hardcore/punk zenekarokat adjon Európának, így az Astpai példaértékű előretörése mellett két testvérzenekar, a Demonwomb és az Avalanche bizonyíthat a crucial hangzásvilág szerelmeseinek az országhatáron kívül is. És ahogy a Demonwomb már lassan hazajáró vendég – hiszen Siófokot és Budapestet is megjárták már –, úgy a bécsi székhelyű, immáron négy éve működő Avalanche most mutatkozhat be az itthoni közönségnek. Az utóbbi években számtalan stoner rock bulin is fellépő, valamint két Európa-turnét a háta mögött tudó reménység már fennállása óta a saját útját járja: zenéjére a Lockin’ Out zenekarok vehemens attitűdje épp annyira jellemző, mint a Black Sabbath-i riffelések, amelyek hallatán nem tűnik véletlennek az sem, hogy a zenekar logója is a Pentagram előtt tiszteleg. A súlyosan őrlő, komótos témák élőben még mocskosabban hatnak, mint a próbatermi minőségű felvételeken, így a bólogatás épp annyira lesz garantált, mint az, hogy a nihilista, sötét hangzásvilágú zenekar mindent megtesz annak érdekében, hogy emlékezetes legyen az itthoni debütálásuk. Lemezek: Among Beasts (demó, 2010) Thanatos (7”, 2012)The Moonhouse Sessions (kazetta, 2012) avalanchexiii.bandcamp.com/ www.facebook.com/avalanchexiii Wasted Struggle Az este hazai vendége aligha szorul bemutatásra, hiszen a budapesti Wasted Struggle az utóbbi években épp eleget tett azért, hogy mindenki megjegyezze a zenekar nevét. A 2012-ben megjelent Guillotines már megjelenésének pillanatában is hiánypótló kiadványnak bizonyult a közép-kelet-európai régióban: ezt bizonyította az is, hogy a német Acuity.Music elvállalta a felvétel digitális terjesztését. Az évente legalább egy Európa-turnét tartó zenekar idei éve sem eseménytelen: alig jelent meg tavasszal a formáció új kislemeze, a Plaguebringer, nyáron már jön is a Ghostchanttel megosztott split, melynek friss dalai kerülnek majd bemutatásra az alábbi koncerten. Lemezek: Void (2010) Guillotines (2012) Plaguebringer (2014) www.facebook.com/wastedstruggle666 wastedstruggle666.bandcamp.com/

20:00

500 Ft / 800 Ft

https://www.facebook.com/events/412242552249376/

[2014-06-16 15:20 feltöltő: Zsófi]