tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Spock’s Beard

Spock’s Beard A38 Állóhajó

2014-09-10 (szerda) A38 Állóhajó, Budapest

Alig több mint egy év telt a Spock's Beard legutóbbi budapesti koncertje óta, de a progresszív rockzene amerikai mesterei úgy döntöttek, hogy idén sem hagyják ki az A38 Hajót európai turnéállomásaik közül. Szeptember 10-én újra láthatjuk majd őket: a vendégzenekar koncertje után 120 perces best of műsorral készülnek.
Tavaly áprilisban jelent meg a Spock's Beard legutóbbi, Brief Nocturnes and Dreamless Sleep című nagylemeze. Az együttes az azóta eltelt időszakban sem tétlenkedett: nem sokkal a lemez és a tavalyi budapesti koncert után tették közzé például a Submerged című dal videóklipjét:
Idén februárban a csapat egy különleges koncertnek is részese volt. A Mike Portnoy által alapított Progressive Nation At Sea című fesztivált a Norwegian Pearl nevű luxushajón rendezték meg, mely Miami mellől hajózott ki több ezer progrock rajongóval a fedélzeten. A fellépők között a Spock's Beard mellett többek között a Flower Kings, a Pain Of Salvation, a Devin Townsend Project, Jon Anderson és még több mint egy tucat fellépő szerepelt. A 2009 után most először megszervezett fesztiválon a Spock's Beard koncertjét is rögzítették, köztük a June és a The Light című dalokat is, melyeken különleges vendégként Neal Morse is énekelt. A felvételeket a zenekar egy DVD-n is tervezi kiadni augusztus végén. A DVD kiadásának költségeit a zenekar közösségi finanszírozás útján gyűjtötte be a rajongóktól, és az eladásokból beérkező esetleges profitot pedig a később érkező új stúdiólemez készítésére fordítja. A zenekart a Morse fivérek alapították 1992-ben, amikor egy kivételesen jól sikerült, átmulatott éjszaka után úgy érezték magukat, mintha egy másik univerzumban lennének – ez ihlette a Star Trek karakter, Spock szakállára utaló elnevezést, hiszen ő is csak egy másik univerzumban viselt efféle arcszőrzetet. A név ma már önálló életre kelt, és a zenekar a progresszív rockzene egyik rangos képviselőjévé vált, mely ugyanazt a progresszív érzést viszi át a hard rock zenébe, amit a Dream Theater a metalba vagy a Flower Kings a rockzenébe. A tavaly kiadott legutóbbi lemez volt a 2011-ben kialakult új felállás első közös munkája, hiszen az alapító gitáros, Alan Morse és a basszeros, Dave Meros, valamint a ’96-ban csatlakozott Ryo Okumoto billentyűs mellé ekkor csatlakozott Ted Leonard énekes, valamint egy régi ismerős, Jimmy Keegan dobos. Szeptember 10-én egy egyelőre még nem megnevezett vendégzenekar fellépése után két órás best of műsorra számíthatnak a Spock's Beard kedvelői. a Livesounds bemutatja: 2014. szeptember 10., szerda 20 óra, Budapest, A38 Hajó Spock’s Beard koncert + vendégzenekar Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.livesound.hu www.spocksbeard.com/

20:00

6500 Ft

https://www.facebook.com/events/324287844391960/

[2014-08-05 11:26 feltöltő: Zsófi]