tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Blind Myself – Négyszögöl II. (ep) 2012

Blind Myself – Négyszögöl II. (ep) 2012
A Négyszögöl első negyede nagyon sok szempontból szakított a szokásos Blind módszertannal, sokak örömére sokak bánatára, de azt senki se gondolta volna, hogy a folytatás még ennél is több meglepetést fog tartalmazni, és egyben egy teljesen új oldalát fogja felvillantani a zenekar amúgy is széles kelléktárának.
Ha mondjuk egy Blind rajongót hibernáltak volna a Product of our imignation idején, és 2012-ben, kilépve a jég kapszulából a kezébe nyomnák a Négyszögöl II-t, biztosan érthetetlenül állna a történtek előtt, de ha figyelembe vesszük a közben kijött 3 albumot, akkor a fejlődés és az irányválasztás mindig is exponenciális volt. Szóval érzésem szerint abszolút nem erőltetett ez a folyamat, hanem a maga természetességével haladt előre, és most ezt a zenei irányvonalat reprezentálja. Gergőék soha nem fognak a fesztiválok nagyszínpadán játszani főműsor időben, akkor meg mért ne tehetnék meg, hogy abba a zenei környezetben, amit saját maguknak kialakítottak, vígan lubickolnak és jól érzik magukat? Az első részhez képest még több lett a dallamos ének, és az a kifacsart akkordvilág, ami mindig is jellemezte a számok hangszerelését most egy picit háttérbe szorult. Persze ez nem azt jelenti, hogy komplexitásból vesztettek volna a számok, csak sokkal ragadósabbak a témák, sokkal hamarabb beérik az anyag, mint korábbi társai. Maga a zenei teljesítmény pedig hozza a megszokott szintet, igaz ezúttal elmarad az eszeveszett matekozás a meglepő tempóváltásokkal együtt. Külön ki kell emelni Jankai Valentint ismét, aki fiatal kora ellenére felülről szemléli a magyar metál dobos társadalom nagyon nagy részét. Sok groove és sampler található a számokba, de nem zavaró módon. A dallamos részek és tufa betonozások pedig szerintem teljesen arányba vannak, nem kötelezően vetítik előre a számok tematikáját, egyszerűen jólesik hallgatni. A „Bizonyos szempontból gazdagok dala” az anyag legdallamosabb oldalát villantja fel, és örömmel konstatáltam, hogy a srácoknak még mindig bőven van humorérzékük. A Két karodban egy Radnóti vers megzenésítése meglepő zenei megközelítéssel, maga a zenei hangszerelés pont másmilyen hangulatot sugall, mint amit a vers (szerintem) hivatott bemutatni, így a végeredmény elég groteszk lett, magyarul igazán Blind-os. A Bírák a legerősebb dal a 3 számos ep-n, nagyon eltalált a számban a kettősség, mondhatni feszültség, amit a kemény részek és a dallamos refrének feszítenek egymásnak. Mondanivaló terén megint elvontra sikerültek a számok, annyiféle perspektívából lehet megközelíteni, hogy szerintem egyértelmű üzenetet nagyon nehéz lenne benne találni, azaz mindenkinek mást jelenthet egy-egy szövegrész, de feltételezzem ez is volt a cél, mindig is a gondolkodó ember zenéje volt a Blind. A maga sok meglepetésével egy nagyon érdekes dalcsokorral örvendeztette meg rajongóit a Blind Myself. Ezek után a folytatásban bármi elképzelhető, én személy szerint örülnék egy picit keményebb hangszerelésnek, de ha ez a színvonal marad, akkor is nagyon boldog leszek. www.facebook.com/blindmyself www.blindmyself.com

[2012-12-31 19:02 feltöltő: Szilárd]