tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Che Sudaka, Anselmo Crew

Che Sudaka,  Anselmo Crew A38 Állóhajó

2012-02-22 (szerda) A38 Állóhajó, Budapest

Február 22-én a spanyol Che Sudaka hozza el a Hajóra a Sziget kultúrkavalkádjának egy szeletét. Az idén 10 éves salsa-ragga-hiphop-punk-utcazene formáció jubileumi koncertjének fényét ezúttal a vendégzenekar, az Anselmo Crew emeli.
A Che Sudaka valamikor az ezredfordulón alakult a barcelonai óvárosban csellengő munkanélküli bevándorlókból. Az utcazenekar rövid távú célja a megélhetés (talán inkább a túlélés) volt, de hamar a figyelem középpontjába került - úgyhogy a tagok nekiláttak a középtávú cél megvalósításának: hogy zenéjükben felhívják a figyelmet a bevándorlók sanyarú helyzetére, és bemutassák azok mindennapi életét. Mire a zenekar észbe kapott, már lemezszerződésnél tartottak, és a 2005-ös Alerta Bihotza albumon a baszk-katalán színtér legnagyobbjai működtek közre: Gambeat, a Radio Bemba basszusgitárosa vagy Fermin Muguruza, az egykori Negu Gorriak frontembere. A harmadik lemezen szintén illusztris vendégek sora bizonyítja, hogy a Che Sudaka végleg befutott: szerepel itt Amparo Sanchez, a spanyol Amparanoia énekesnője vagy az argentin latin-punk kulcszenekara, a Karamelo Santo. Ekkorra a Che Sudaka már-már világsztárnak számított. A Gogol Bordello kérte fel előzenekarnak az együttest spanyolországi turnéjára, és a 2009-ben kiadott új Che Sudaka-lemez mellé DVD-kiadvány járt, ami viharos turnéik egyikét örökítette meg. A tíz éves zenekar most a huszadik Sziget vendégeként lép fel az A38 színpadán és mutatja be legújabb lemezét. A jubileumi koncert fényét a vendégzenekar, az Anselmo Crew emeli, aminek tagjaival a Che Sudaka-legények amúgy is jó barátságban vannak, olyannyira, hogy tavaly közös videóklipet is készítettek. A 20. Sziget bemutatja: Che Sudaka (E) Anselmo Crew Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó megújult honlapján (www.a38.hu), vagy személyesen az A38 Hajón.

20:00

3000 Ft / 3500 Ft

[2012-02-17 06:24 feltöltő: Zsófi]