tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Dürer Tavaszi Feszt

Dürer Tavaszi Feszt Dürer Kert (régi)

2012-03-15 (csüt.) Dürer Kert (régi), Budapest

alán az egész idény egyik legzúzósabb koncertjével ünnepeljük nemzetünk napját, március 15-ét a Dürer Kert falain belül. A mosh-alávalót ezúttal egy tagcserén átesett, egy tagcsere előtt álló, és egy koncert-DVD-t megjelentető zenekar húzza, hét kisebb zenekar társaságában.
A nagytermi programot két fiatal metal-core zenekar fogja nyitni a Still With Soul és az Angel's Revenge személyében. Mindkét banda az egyik legnagyobb és leglelkesebb budapesti közönségréteggel rendelkezik, akiket koncertről koncertre ki is szolgálnak. Az ő bemelegítésük után áll a színpadra az est egyik fénypontja, a hamarosan új stúdiólemezzel jelentkező iNSANE. A készülő lemezről érdemes tudni, hogy Szűcs Szabika kezei alatt kerülnek rögzítésre a számok, majd Olaszországban zajlanak az utómunkálatok Danielle Nelli (Tasters) vezényletével. Érdekességnek számít, hogy a jövőben a banda bőgőse Berci veszi át stafétabotot a frontemberi szerepet illetően, a basszusgitárosi poszton pedig Zahorán Csabi (ex-Blind Myself, Billog) került be az őrült családba. Tehát ez lesz Molnár Bálint utolsó budapesti fellépése a csapatban. Ám ahogyan Bálintot ismerjük, szó sincs búcsúzásról, mert hamarosan egy másik produkcióban szántja tovább a színpadot! A Fonogram-díjas zenekar fellépését a januárban új koncertkiadvánnyal jelentkező Watch My Dying performansza követi. Az extrém metál szerelmeseinek egyik kedvenc hazai előadója nemrég jelentkezett első koncert DVD-jével (
Ezt most a közönség élőben is élvezheti, ráadásul ősbemutatóra készül a WMD, hiszen két táncművésszel fog kiegészülni a zenekar pár szám erejéig. Természetesen a szokásos kivetítés sem fog elmaradni, mint ahogy az esetenként három gitárral előadott slágerek. Az estét a stúdiózás előtt álló Blind Myself zárja. A srácok háza táján az április új lemezen kívül is vannak történések: Zahorán Csaba basszusgitáros januárban bejelentette távozását. Emellett készült Tóth Gergő keze alatt egy Dilliger Escape Plan videó is, valamint egy új, a zenekarok fejlődését támogató csoportosulás, a Pimp My Artz. A készülő anyag három részletben jelenik meg, és ősszel cd-formátumot is ölt. Összesen tehát majd' 50 év zenei tapasztalat, plusz sok meglepetés még a kisteremben, mindez 1.000 Ft-os áron 16 éven felülieknek. Kapunyitás: 19.00, további infok a zenekarok elérhetőségein, a www.durerkert.com -on, a www.facebook.com/durermusic oldalon és a buli hivatalos eseményén.

19:00

1000 Ft

http://www.facebook.com/events/225154800902585/

[2012-02-28 21:47 feltöltő: Zsófi]