tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Leecher - Sightless (album)

Leecher - Sightless (album)
Az Apocalyptica által feltört jégmezőn egy nagyon ígéretes, már több éven áthajózott magyar együttes törte meg a jeget. A fura nevű, de annál impozánsabb megjelenésű Leecher rakománya cselló metal, a fedélzeten pedig csajok is dolgoznak. A zenekar történetét 2 szálból sodorhatom össze. A kezdeti magot Nagy Ádám “Kutor” és Libisch Ábel csellisták képezték 2008-ban, akik mindketten szerettek volna metalt játszani csellóval. Hozzájuk csatlakozott Tamási Dávid dobos és további tagok, majd lezajlottak az élet által vezényelt tagságforgások.
A jelenlegi felállást (˙lásd koncertfotó) Kutor mellett Szijártó Ági csellista, Tamási Dávid dobos, Bősz Attila basszusgitáros (aki Angeli Mátyást, a basszustémákat játszó csellóst váltotta) és Horváth Anett énekesnő alkotja, akinek nem mindennapi előtörténete külön bekezdést érdemel. Ugyanis 2006-ban (a hónapot nem vágom) az egyik Hammert lapozgatva a Demonstráció rovatban felfigyeltem egy friss kiadvány méltatására. A Horváth Anett Band, azaz H.A.B. demóját méltatta lelkesen az egyik újságíró, a mellékelt fotón pedig egy vékony, szemüveges kamaszlányka álldogált, miközben a gitárját pengette. A kritika hitetlenkedve sorolta a pozitív jelzőket az Ennyi Jár demóról, hogy mégis hogyan tud egy 16 éves lány ilyen kiérlelt dalokat szerezni, ugyanis a zenekar dalait Anett írta meg. Intenzív élmény volt számomra az a cikk, ráadásul évekkel később tudtam csak meg egy netes írásból, hogy Anett azokat a dalokat már 14 évesen megírta. Mindez után édesapja, látva a csitri egyértelmű tehetségét, a kezébe vette a dolgok irányítását és nekiállt zenésztársakat keresni. A csapatnak voltak kisebb sikerei, majd sajnos leállt, Anettet viszont megtalálta az Akelás “Szupermen,” azaz Szijártó Zsolt. Néhány jammelés után megalakították negyedmagukkal az After Rain zenekart és a Hammer Records nagy támogatásának köszönhetően a Vitorlát Szélbe debütalbum magyarul és angolul IS megjelent. A fájdalmasan szép borító Havancsák Gyula “hJules” keze munkája. A remek hanghordozót sokan szerették, viszont megint közbeszólt az élet és az After Rain pihenőpályára állt, Anett és a Leecher útjai pedig összetalálkoztak, így ő Stefán Kornélia énekesnőt (2010-2011) váltotta a mikrofonnál. Szintén 2010-2011 között volt tag Takács Tibor billentyűn, azóta, ha jól tudom Ábel intézte a szimfo-témákat billentyűn. A Sightless-en hallható ilyen zenéket ő játszotta fel, azonban külföldi tartózkodása miatt már nincs jelen a koncerteken. A Sightless felvétele a szolnoki Denevér Stúdióban zajlott, természetesen Cserfalvi Zoltán “Töfi” felügyelete alatt, Boros Bélával és Tóth Zoltánnal kiegészülve. A keverést és masteringet Töfi csinálta. Örülök, hogy végre a zenekedvelőkhöz került az album 2016 májusában a Hammer mellékleteként, mert tavaly már kérdeztem a csapatot, hogy mikorra várható a következő hanghordozó és 2015 decemberét mondták akkor biztosra. De végre ezen is sikerült túlesni. Továbbá itt szeretném felhívni a kedves Hammer-olvasók (tehát nem a hammerworld.hu, hanem a nyomtatott újságot megvásárlók) figyelmét arra, hogy az évek óta az újság mellé kapott CD-k nem szóróanyagok, amiket ki kell b.szni a kukába, a nejlon csomagolással együtt. Mindig hüledezek, valahányszor azt hallom, hogy “ja, azok? Nem szoktam meghallgatni őket, csak megveszem a lapot.” Miért nem?! Azért, mert nem kellett fizetni a lemezekért, ezek nem spamek, hanem AJÁNDÉKOK, így csupa nagybetűvel írva, szóval tessék meghallgatni a lemezeket. A zenekarok nagy szakmai alázattal tudomásul veszik a véres valóságot, hogy a magyar rockertársadalom nagy része nem engedheti meg magának, hogy puszta kíváncsiságból vegyen meg albumokat, mivel csak a legnagyobb kedvenceinek cd-it, egyéb áruit tudja megvásárolni. Ezért sok zenekar tagjai mélyet sóhajtanak, összeteszik a vissza nem, vagy csak lassan térülő pénzecskéjüket és beruháznak egy-egy Hammer-mellékletes megjelenésbe. Remélve, hogy legalább néhány száz ember meghallgatja és tetszik nekik, ők pedig közönséget tudnak így szerezni. Komolyan mondom, hogy kincsekkel lehetett gyarapítani a zenegyűjteményünket! Olyan csapatok adták ki az albumaikat mellékletként, A-JÁN-DÉK-BA, mint például az AWS, Gyöngyvér, Mobilmánia, de ugyanígy hullottak sokak ölébe a Romantikus Erőszak, a Christian Epidemic, Fekete Sereg, Nova Prospect és a Words Of Blood dalcsokrai. Térjünk vissza a Sightless/Világtalan albumra. A 13 dal eléggé széles zenei skálán mozog és lazán kapcsolódik a figyelmetlenség-felületesség- vakság központi gerincvonalára. Ettől függetlenül teljes egészében biztonsági játéknak mondanám, a csapat nem véletlenül fogta be egy afféle “családbarát” metal szelét a lágy csellókkal és a médiakorrekt női énekkel. A vonósok torzított reszelése nem megy olyan zónába, ahol egy rádiós zenei szerkesztő már felvonná a szemöldökét. A vendégénekesként pár dalban hallható Bokodi Bálint (Lost Continent, Slipchaos - Slipknot tributecsapat) hörgése is annyira veszélytelenné van alakítva, hogy nem csapja ki a biztosítékot. Inkább mintha lekopizták volna azt a törekvést, amit az Evanescence csinált a “Bring Me To Life” slágerben Paul McCoy tompítottra kevert üvöltéseivel. Akkor is az volt a feladat, mint itt: legyen némi maszkulin üvöltés, de nem annyira, hogy a rádiót hallva Apu és Anyu rászóljon a félgót kamaszlányukra: “azonnal kapcsold le ezt a sátáni zajt!” Bokodi Bálint hangját egyébként mindig jó hallani, én a Slipchaos koncertjein jegyeztem meg magamnak a tagot. A srác screamtechnikákat tanít a Magyar Hajnal Énekstúdióban, szóval akit érdekel a brutális vokáloknak olyan kivitelezése, hogy a torka egészséges maradjon, annak érdemes elolvasni a Bálinttal készült interjút a hardrock.hu-n. A Leecher-nek eleve jár egy piros pont azért, hogy az album dalszövegei elolvashatóak a honlapjukon, itt: leechermusic.com/band.html#bandDiscography A lemez első tétele a Prologue, 2 percnél rövidebb hangulatcsináló, a monológot John Sloan III. adja elő. Az idézet eredetét nem találtam sehol, az előadó viszont egy Detroit-i fekete színész, coach, énekes. Érdekes kuriózum, hogy szerepel ezen a lemezen, a zenekar igazán adhatott volna nyilvánosan pár infót erről a koprodukcióról. Filmzenei jellegű muzsikát adnak elő közben, ami jó ötlet, tulajdonképpen az együttestől nem áll távol ez a vonal. Remélem, majd valami filmrendező/producer felfedezi majd magának őket. A Damnation vészjóslóan kezdődő tétel, viszont kataklizmák helyett egy felbomlott kapcsolatról a hiányérzetről szól. Kétszereplős szöveg, a férfiszerepet Sloan szavalja. A kezdeti zakatolást lágy, romantikus, enyhén popos folytatás követi, szépen kitartott énekhangokkal. Az Eclipse szövegét és dallamát még Stefán Kornélia írta, a dal egy Leecher-mércével adagoltan (tehát visszafogottan) dühös társadalomkritika. A folyamatosan hajszolt, majd elhasznált és eldobott emberi kapcsolatok adják a témát, amik cafataival a felületes emberek tulajdonképpen a saját környezetüket tépik szét, saját életük égboltját sötétítik el. Könnyű minden embert értéktelennek látni, ha nem vesszük a fáradságot, hogy megismerjük őket. Zeneileg a Nightwish Once albumát juttatta eszembe. Nem az ének révén, hanem a bombasztikussággal, a zakatoló középtempós reszelés felett elegánsan szárnyaló dallamokkal. Pár dobcinezés és ritmus is a Once-ot juttatta eszembe.. A Fading (eltűnés) címet viselő 4. tétel lett a klipes nóta, telitalálat. Csellópengetéssel indul, halkan 4 hangot megszólaltatva, amik nagyon jólesően ülnek meg a fülben. Szeretem azt, amikor tehetséges zenészek az első 3-4 hanggal ügyesen megágyaznak a dalnak. Sajnos sok zenehallgató rendkívül felületes, nem hagynak időt az egyes daloknak egészként “megérkezni”, hát meg egész albumoknak. A Fading éppen ezért kiváló választás. Lágy, ártalmatlan tétel, bekéredzkedik, vár, aztán bekéredzkedik újra 4 hanggal, aztán az ember lassan beljebb engedi egy lépéssel, vár, majd még eggyel, 2 perc múlva pedig már a Fading ott táncol a nappaliban. (Van egy hasonló című és működési elvű EDM-dal, bár nagyságrendekkel ismertebb: Alan Walker-től a Faded, Iselin Solheim angyalian fátyolos énekhangjával megszentelve. Milliós lejátszások a Youtube-on, az élő felvételek még a stúdióverziónál is szebbek.) A klipben a zenészek összevesznek és szétmegy a banda.
A Fading harsogó rézfúvósókkal van itt-ott fűszerezve (amikből mintha a Damation-ben is hallottam volna nyomokban). A Fading szövege tágabban egy elmérgesedett kapcsolat véget vetésének kommunikációja, szűkebb értelmezésben egy szerelmi viszony szakítása. Kulcsmondat ez a sor a refrénben: “live far from me, but live in peace.” Ez a sor a második refrénben olyan szépen van megrezegtetve a végén, hogy arra enged következtetni: ez a békekívánság egy, a szívben megakadt utolsó szerelemszilánk. A “peace” szó két éneksávval hangzik el és a halkabb egy fájó szelídséggel van kitartva. Arra a bársonyos 3 sorra emlékeztet, amit a “Hyppolit, a lakáj” filmben (1931) Fenyvessy Éva énekelt: “köszönöm, hogy imádott/ hogy reám úgy vigyázott/ de ne küldjön virágot nekem.” A hasonlóság mondjuk itt véget ér, mert abban az elutasítás fő oka az, hogy a női szereplő másba szerelmes. Viszont a Fading pár verzével később már békülne: “But I’m ready to step/ Towards You and start it over with You” szóval amolyan se veled-se nélküled szitunak tűnik. Szóval szakítsunk, de béküljünk. Aztán “Friend” megszólítás jön és további szöveg, szóval akkora barátzónázás, hogy a fal adja a másikat, közben kataklizma, földrengés, összeomló hidak. Ehh, nők. A Slaves To A Dream szintén a Once bombasztikusságának, nagy íveinek áldását viseli magán. Bokodi Bálint vokálhörgését halljuk néhány sor erejéig, a pörgős dal pedig jó futamot jár be az agyunkban. Frankón ropogó dobok, lelkesítő csellódallamok, szép kereken felépített verzék és refrének, apró tempómódosítások, pár rézfúvós. A rögeszmék, ideológiák rabszolgáiról énekel Anett, akik feláldozzák élettartamukat - nem feltétlenül azonnal az életüket, hanem az életüket - a szemellenző szűk homlokterében tartott, megkérdőjelezhető értékekért. A hatodikként következő No More a személyes kedvencem. Filmzenének, klipes mozialapnak egyszerűen tökéletes lenne. Mérhetetlenül szép, romantikus melódiái, pihenői ideális alapot adnak a figyelemnek. Az ember leteszi a kezében tartott akármit és figyel az összhangzó harmóniára. Nőies szenvedély, érzelmi hullámvasutazás, dörömbölő ritmusok. Közben érdemes odafigyelni a szövegre, főleg elolvasni. Ugyanis a No More a párkapcsolati erőszakról szól, pontosabban egy megható, megértő és bátorító szózat az olyan nőknek, akiket rendszeresen ver a pasijuk. Leírja az ilyenkor szokásos mentegetéseket, önhazugságokat (“You say that wasn’t a slap/ He did not really mean that...” stb). Bizony, sajnos sok nő hasonló kamukkal teszi saját magát vakká, ahelyett hogy minden erejével, minden lehetséges módon kitörjön a bunkó társ pszichológiai fogságából. Ezt a dalt sok nőnek kell, sokszor meghallgatnia és erőt meríteni belőle. A hetedik tétel az Encore (ismétlés, újrázás). Az Epica-hatást itt éreztem elsőként, akkor is inkább a dal első felében, a hangszeres dallamoknál. A dobtémák viszont veszett hardcore-ra emlékeztetnek inkább, semmint metalra, de ez jó, tetszik. A szöveg a lelkiismeretről szól, vagy talán annak hiányáról, elvégre az ének egy vád, folyamatos sulykolás és emlékeztetés. Azokról szól, akik bármi megrázkódtatás nélkül áttipornak másokon. A Lights Out könnyed Within Temptation-utánérzéssel kezd, a pörgősebb részek viszont a Nightwish: Wanderlust felé élesztenek nosztalgiát. Az érzelemmel leginkább átitatott sor az “I want You to lead me and take me somewhere”, amiről nemcsak a Wanderlust-részlet ugrik be, hanem szinte szóról szóra egyező In Flames: Come Clarity részlet is: “I want You to lead me, take me somewhere.” Hoppá! Ha véletlen egyezés: nem gond. Ha szándékos nyúlás: ügyes, mivel a Come Clarity egy mestermű és jó látni, ha csellómetalosokra is hatással van. Kilencedikként érkezik a The Devil In The Details. Ismét halljuk Bokodi Bálint hörgését, a dal ezúttal egy harmonikus szintézise az Epica: The Phantom Agony és a már korábban is felmerült Once nemes hagyományaival megalapozott vokáldualitásnak: lágy női kontra durva férfihang, angyali nő kontra démoni férfi. Kitartott vonósok, szökellő hangmagasság váltások, progresszív metal felé kacsintgató, de az egyenletes haladást megtartó dalszerkezet, mértékletes ritmusvariálások. A The Dreamer szövege, ahogyan én látom, nem feltétlenül az álmodásról szól, hanem a gyenge önbecsülés általi bezárkózott személyiségről, a romos önképről. A lírai én a szövegben annak a személynek hálálkodik, aki ebből a kába, homályos álomból kihúzta, kézen fogva. Zeneileg pedig egy eddig sehol nem említett párhuzamot véltem felfedezni. Ebben a dalban a Nevergreen utóbbi néhány albumából érzek jótékony hatást, gyorsan bele is hallgattam pár dalba az Új Birodalom albumból (2009). Ezek a dalok ütötték meg a fülemet zenei, nem éneki nyomvonalon: Életünk És Vérünk, Az Elveszett Világ, Most És Mindörökké, Végtelen Folyamon. Nem tudom, hogy a Leecher tagjai ismerik-e ezeket a számokat, de ha nem, érdemes meghallgatniuk. Mindkét csapat megvalósította ezekben a dalokban a súly és a könnyedség príma szintézisét. A Pendulum szintén pár pengetéssel indul és megtévesztően romantikus dallamokkal, majd vidám zakatolással folytatódik, miközben egy szakítós dal. Pörgős, tetszetős track. A Payback a bosszúról szól, arról hogy a végén az ember benyújtja a számlát. A koncerteken ez amolyan vidámabb happening, mivel ilyenkor Anett megkérdezi Kutort, hogy na, miről is szól a most következő, kedvenc dala, mire a lóhajú srác vigyorogva valahogy így szól a mikrofonba: “amikor végre sikerül elkapnunk a leggyűlöltebb ellenségünket és térdig gázolunk a véres beleiben, élvezve a szenvedését.” Ez általános derültséget szokott okozni, mivel a Leecher nem éppen goregrind zenekar, pedig érdekes lenne hallani Anettet, amint elereszt egy pig squeal-t. A lemez záródala az All The Stars, amire egy frappánsan kivitelezett dalszöveg- klip készült. Na ezt szépen nézze meg minden olyan magyar rockzenekar, ami szeretne magának nem drága, de ötletes dalszöveg-klipet, mert így kell csinálni, ahogyan Ábel és Kutor ezt összerakták. A dal a celebek, sztárok magánéletének kiteregetéséről, a gátlástalan önmarketingről szól és a klipben ehhez a szöveget újságok címlapjaira, hasábjaira tették. Mozgalmas, olvasható, jól hat, megtartja a figyelmet, összhangban van a zenével. DIY-marketinghez optimális tananyag. A dal friss, van húzása, élvezetes.
Szerethető albumot mutatott fel a budapesti Leecher zenekar, a torzított gitárt mellőzve, basszusgitárt szükségmegoldásként alkalmazva. A vonóshangszert is alkalmazó magyar metalzenekarok közül elődnek, bár nem hatásnak nevezném a folk metalos Sacra Arcanát, aktív kortársnak a Virrasztókat, korai mérföldkőnek a The Art Of The Dethronement-et, akik progresszív gótikus metaljukat csellóval és hegedűvel gazdagították a metal-instrumentumok mellett. Akit érdekel ez a vonal, kuriózumként tetszeni fognak ezek az együttesek. A Leecher korábbi, feldolgozásokon alapuló repertoárjából viszont mindenképpen felhívnám a figyelmet erre a megrázóan szép Slipknot-coverre, amit még a korábbi énekesnővel, Kornéliával rögzítettek. Sajnos régóta nem játsszák a Snuff-ot, pedig ezzel egyszerűen nem tudnak mellényúlni. A Slipknot jelenleg a metalbiznisz (igen) legjobban futó néhány csapatának egyike, a Metallica, Iron Maiden és alig néhány hasonló mellett. Ezt a szívet tépően gyönyörű tételt érdemes lenne visszaemelni a repertoárba, mert új rajongókat foghatnak meg vele,
Ennek a szövegtengernek a végére biggyesztem az észrevételemet, hogy a honlap shop-menü¨pontjában hiányzik a póló és a hűtőmágnes, ami az együttes merch-ének része. Pótolandó. Az angol nyelvű ének - természetesen - nem mentes a magyar akcentustól. Ez az én fülemet nem bántja, mert a dallamok nagyon szépek, másrészről akcentusilag én nigériai munkatársak beszédén edződtem, Anett ha megfeszül, sem tud keményebb akcentust kipréselni mint az angolt anyanyelvként, hivatalos nyelvként beszélő fekete cimboráim. Anett akcentusa elfogadható, de aki nem ért ezzel egyet, az nyugodtan hallgasson régi Blind Myself-et, Ektomorf-ot, Subscribe-ot, Bridge To Solace-t, Without Face-t, Cadaveres-t, hasonlót fog hallani. Akcentust akkor sikerül hatékonyan csiszolni, ha az ember az adott nyelv területén lakik évekig és szinte csak azon a nyelven beszél. Amikor meg majd az Apocalyptica legközelebb Magyarországon koncertezik, remélem a szervezők meghívják a Leecher-t előzenekarnak. Hogy Horváth Anett 10 évvel ezelőtti, ütős demójának címével indokoljam: ENNYI JÁR. Érdekességekre vadászóknak itt van Anett eggyel korábbi zenekarának, az After Rain-nek az albuma, a Vitorlát Szélbe:
www.leechermusic.com www.facebook.com/leechermusic/

[2016-11-08 13:24:17 feltöltő: Gyuszi]

Friss képek
2017.04.26. Miss May I (USA), Thy Art Is Murder (AUS), Being As An Ocean (USA) - Dürer Kert
2017.02.21. Void Of Vision (AUS), Make Them Suffer (AUS), Betraying The Martyrs (FRA), Chelsea Grin (USA) - Dürer Kert
2017.01.27. Bekes Project, Tisztán A Cél Felé, PMA, Liberal Youth - Dürer Kert
2016.12.17. Nagy Karácsonyi Punkünnep: Barackca, Mad Man's Crew, Hatóságilag Tilos, Linx, Macskanadrág, Prosectura, Hétköznapi Csalódások - Dürer Kert
2016.12.11. Outrage, Peta, Ignite (USA) - Roncsbár
2016.12.03. Gore Thrower, Corroosion (I), Hiss From The MOAT (I) - RS9 Pince
Véletlen képek
gallery/2013.06.26-29.hegyalja_2013-tokaj/GOPR7109.JPG
gallery/2013.06.26-29.hegyalja_2013-tokaj/GOPR7175.JPG
gallery/2014.04.16.back_down-hardfaced-cast_iron_jaw-the_last_charge-durer_kert/DSC_0366.JPG
gallery/2014.05.21.buried_in_verona-betraying_the_martyrs-after_the_burial-born_of_osiris-arena_wien/DSC_0046.JPG
gallery/2015.05.15.none_shall_fall-man_as_plague-don_gatto-toportyan_fergek~s8/DSC_0181.JPG
gallery/2016.07.24.nadir-kill_with_hate-cattle_decapitation~durer_kert/DSC_0327.JPG
Partnerekwww.facebook.com/TukkerBookingwww.powerground.huwww.brutalassault.cz/huhttp://withfullforce.dewww.viharock.huwww.hang-suly.huwww.legendlifestyle.huwww.facebook.com/phoenixmusichungarywww.facebook.com/pages/Shock-Ink-Tattoo/267697836596894