tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

ProgHeaven Tour - a BZ Project és a Miserium közös országjárása

ProgHeaven Tour - a BZ Project és a Miserium közös országjárása
Idén először veszi kezdetét a ProgHeaven Tour, melynek célja a progresszív metal népszerűsítése kis hazánkban. A turné két főzenekara a BZ Project és a Miserium, mely lényegében ugyanazon tagokból áll. A BZ PROJECT Bátky Zoltán, azaz BZ szólóprojektje. Az énekes, dalszerző, szövegíró olyan zenekarokból ismert, mint az After Crying, az At Night I Fly, a Stonehenge, a Wendigo, a H.A.R.D., a Queen Emlékzenekar, valamint több más formáció.
Fonogram- és eMeRTon díj mellett több rangos elismeréssel díjazták, lemezeit kiválóként értékeli a hazai és nemzetközi szakma. 2014-től meglévő zenekarai mellett szólóban is zenél: új saját dalait, valamint korábbi zenekarainak szerzeményeit a Miserium zenekar tagsága segítségével szólaltatja meg. A Miserium 2010 márciusában készítette el Star Curtain című kislemezét, mely 5 dalt tartalmazott. Ezt követte a 2010 végén felvett Promo 2011 nevet viselő anyag, mely a zenekar két sarkalatos dalát tartalmazza – az Insubordinate címűt, ami slágeresebb, könnyen emészthető, fülbemászó dallamokkal átszőtt muzsika, valamint a Wanderert, ami már kissé sötétebb, változatosabb, és a lemez koncepció végkifejletéről szól. 2013- ban jelent meg a zenekar első nagylemeze, a Return to Grace. A 2015 januárjában induló turné a következő állomásokat tartalmazza: Január 30. Tatabánya, Roxxy – We Will Rise Február 28. Szeged, Rongy Kocsma - Dreamgrave & Mytra Március 7. Szigetszentmiklós, Rock Lyuk - Solidity Március 21. Kazincbarcika, Diamond - Mytra Március 28. Budapest, G3 A turnéállomások bővülése még természetesen várható. Ezekhez és a zenekarokkal kapcsolatos információkhoz keressétek a következő Facebook oldalakat: www.facebook.com/Miserium www.facebook.com/bzproject www.facebook.com/progheavenhungary www.facebook.com/accordmanagement.hu

[2015-01-22 06:18 feltöltő: Zsófi]