tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Summer Breeze 2016

Summer  Breeze 2016
Nekivágtunk újra az egész évben várva várt össznépi mulatságnak :) Az idén sem vártak kisebb nevek mint Slayer , Arch Enemy,Mastodon, Fear Factory, Airborne, Sabaton , Blues Pills és megannyi személyes kedvenc :) Igyekeztünk hamarabb ideérni hogy már nulladik nap is többet lássunk mindenből, mert ami itt van abból soha nem elég.
0. nap Lost Society Sokat hallottam róluk, őket mondták, hogy a thrash metál új nemzedékének egyik legjobbjai. Meggyőződtem róla a szóbeszéd igaz. Energikus fiatalos show, bemozogják a színpadot. Az énekes-gitáros srác igazi frontember az egész gitáros szekció viszi a hátán a bulit. A zenéjük igazi thrash sok helyütt modern újító elemekkel. Nagyon élvezetes amit ők csinálnak. Hajrá feltörekvő nemzedék. Grand Magus A Spiritual Begars volt énekesének a bandája. Igazi ős-rockos Deep-Purple-os néhol ős metálos elemekkel. Ezt a nagyon jól működő zenét a zenész hozza össze, gitár-ének basszusgitár dob felállásban. Hihetetlen ahogy zsigerből nyomják ezt a régi sulis őszenét, hidegrázos élmény hallgatni. A Rock Zene igazi hős korába repültünk vissza általuk, köszönjük nekik. Ezek a fickók zsenik. Jó hogy vannak akik ezt az életérzést adják nekünk. Volt egy vicces pillanat a koncerten elkezdtek egy témát játszani a Levivel egyszerre mondtuk ez Ossián :). Agnostic Front Az a hang! Én nem tudom honnan jön az énekesből ez az énekstílus, de igazán egyedi. Ahogy ezek az arcok tolják ezt a régi sulis Hardcore zenét. Minden a helyén van ahogy kell, ugye van az énekesünk a szerintünk gyomorból nyomott hanggal, az örökké mozgó futkározó pörgő gitárosokkal. Akik nem mellesleg nagyon jól vokáloznak. Aztán jön, amit már nagyon kevesen tudnak ezt az ösztönből jövő régi Hardcore érzés. A közönség meghálálja, megy a tombolás a circle-pit, forr, izzik a levegő. A refréneknél az öklök egyszerre lendülnek a magasba mindenki ordít. Igazi Klub buli hangulat. Vader (Lengyel Death metál) Ezek az arcok sosem hibáznak, olyan profin és elementárisan hozzák a zenéjüket, hogy a publikum egyből a tenyerükből eszik. Olyan elementáris erővel tolják ezt néhol thrashesebb elemekkel tűzdelt muzsikát, hogy az ember fia- lánya nem tud ellenállni egyből fejrázásba kezd! Nem lehet őket nem szeretni. 1. nap Emmure Modern samplerekkel megtámogatott kicsit nu metálos zene. Egy jó hangú énekessel, átlagos néha Korn-os izekkel operáló profin eladott cucc ez. A fekete gitáros viszont nagyon jó kis témákat pengetett ő tette izgalmassá a produkciót. Graveyard (Spanyol Death metál) Igazi sallangmentes Death Metál. Iszonyatosan jól nyomták többször is libabőrös lettem Iron Reagan Ismét egy új fiatalos thrash metál bandához volt szerencsénk. Igen Anthrax-e thrash-mosh ,néhol Slayeres ízekkel tűzdelt brutálisan jó pörgős muzsikájuk nagyon beindította, akkora cirle-pitek voltak minden számnál sokszor a főzenekaroknál nem látni ilyet. Eszement bulit csináltak. Igazi gyöngyszemet fedeztünk fel. Exodus: Thrash Bay Area tharsh egyik zászlóvívője a zenekar. Gery Holt sajnos már nincs velük, de kitűnően helyettesítik a társak. Nagyon szeretem a számaikban a gitár virgázásokat egy zenei etalon amit ők cisnálnak. Sajnos nekem az első és sokak szemében Igazi énekes visszahozásra, nem volt olyan nagy húzás, aki….. sok évig helyettesítette nekem személy szerint jobban tettszett. De a régi énekessel láthatóan nagyobb tömegeket tudnak megmozgatni, igazi klasszikus thrash metál koncertet kaptunk a közönségben léggitárral circle-pittel jó kis koncert volt. Equilibrium Ádám Bonin „… gecijó volt”. Ivott velünk Német folkmetálbanda, hazai pályán taroltak. Amióta én láttam volt pár tagcsere, de nagyon jól működnek sokszor folkos elemekkel nem a tingli-tangli „metál” zenéjükkel fűszerezik hanem sokszor black-death szigorú nordikus témákat tolnak. A köz6önség kajálta őket, táncos mulatság alakult a folkosabb részeken. At the Gates Göteborg nagy veteránjai, amióta újra alakult, egy újabb virágzásukat élik, hatalmas tömegeket mozgatnak meg. Nekem a régebbi munkásságuk tetszik amik még azok igazi göteborgi stílus jegyeket viselik magukon. Az újabb számok pedig már az új maibb stílus, amit meg a fiatalabb nemzedék kedvencei. Asking Alexandria Bevallom előítéleteim voltak ezzel a zenekarral szemben. Pozitív csalódás volt, nagyon jó előadást adtak, odatették magukat. Amit ebben a stílusban csapatni kell azt megkaptuk tőlük. Energikus,erőtől duzzadó zene. Airbourne Ellopták az esti showt. Ez az ausztrál csapat felturbózott AC/DC. A zene gyakorlatilag teljesen olyan, mint az előbb említett legendás honfitársaik írták volna, csak képzeljünk 2x-es sebességre kapcsolt Agnus Youngot na ő énekes gitáros frontemberünk, aki nem igen áll meg egész koncert alatt, a csattanó még, hogy a többi zenész is szélsebességgel szántja a deszkákat. Tehát alap egy jó kis bugis jól megírt Rock’n’Roll. De most jön még a java a színpad agyig pakolva Marshall ládákkal, semmi pirotechnika, csak az óriási hangerő és az energia. Végül a főszereplőnk az énekes, felmászott az oldalsó létrán gyakorlatilag a színpad tetejére, ott nyomott a létrán kapaszkodva egy brutál gitárszólót. Aztán fején szétvert jó pár dobozos sört, amit behajigáltak a közönségbe, majd lerohant a színpad előtti kordonhoz a publikumhoz. Ez így csak szeretni lehet, óriás műsor volt. Ezután leszakadt az eső. Fear Factory Az eső nagy vesztesei. Elég sokan elmenekültek, de azért egy jó kis keménymag ottmaradt. Aki mégis kirtartott az nem bánta meg, egy igaz best of-ot kaptunk, nem kicsit nosztalgikus érzéssel a szívemben éltem át a műsorukat. Jól is nyomták Burton C. Bell énekhangja sajnos már nem a régi, de ügyesen ráusztattják az efekteket, samplereket, hörgéseik még mindig brutálisak,még mindig megvan benne az a tűz! A zenekar nagyon nyomta azt a stílust ez indrusztiális elemekkel tűzdelt szigorú extrém metált. Nagyon jó volt vissza repülni az időben. Sabaton A profizmus magas foka. Óriási tankos színpadkép, pirotechnika. Ők már egy igazi hadigépezet. Nagyon sok éve csinálják, gyakorlatilag folyamatosan turnéznak. Tökéletesre csiszolták már a tagcserék meg sem kottyannak nekik, minden megy tovább. Az ősi recept náluk is bevált , végy egy jó énekest, az megvan, kitalálták ezeket a háborús témákat. Iszonyú fogós dallamokkal refrénekkel, néhol kamu latinnal, vérprofi zenészekkel, akik álomszerűen vokáloznak. Headlinerhez méltóan tökéletes színpadkép lángok. Óriási hangulat a koncert első percétől a tenyerükből eszik közönség együtt lélegzik a produkció. Igazi főattrakció. 2. nap A mai nap úgy döntöttünk bent maradunk egész nap a fesztiválon, így sok zenekart láttunk , hallottunk. Átéreztük az itt bent zajló hangulatot, az idei kempingkedven arcunkkal is összehozott a sors Extremetory grindfuckedrs-ből az énekes srác már délelőtt az autója tetején iszogatva üldögélt és énekelte az arra járóknak az épp aktuális számot amit épp játszott a válogatás zenéből. Délután a kempingben hallgattuk a nap első fellépőit. Akiket már színpadnál néztem az a Queensryche volt. Kellemes heavy metáljával ráhangoltak minket az estére. Nem találták fel a spanyolviaszt, de jó volt őket hallgatni. Soilwork Ők is svéd gőteborgi metál egyik zászlóshajói voltak egykoron de számomra sajnos kicsit már a közép mezőnybe süllyedtek. Kicsit nosztalgiáztam velük, de már nem tudják úgy megdobogotatnia a szívemet. Egy profi jó kis programot nyomtak, sok rajongó örömére. Arch Enemy A melódikus Death Metál mesterei. A legjobban várt főattrakció a mai nap folyamán. Ez a felállás nekem annyira telitalálat, hogy őket akár minden héten megnézném. Adott egy feltűnő jelenség a „kékhajú lány” Alissia aki színpadi kiállásával, törékeny alkatával extravagáns szerelésével magára vonja a tekinteteket és hangja az valami brutális, ahogy hörgi az új számokat és klasszikus „csenemi” slágereket. A zenésztársak a zenei agytröszt Amott mestere ez mostanra már teljesen tökélete4s társa nem más mint Jeff Loomis (ex-Nevermore) óriás gitárospárossá értek össze, felváltva ontják a hangszereikből a dallamokat, gitár szólókat. Egy stabil hegyomlás méretű basszusgitáros és atompontos dobos. Egy így egyben tökéletes dallamos brutális. Az energia árad a színpadról, semmi cécó a színpadon, Alyssa varázslatos egyénisége a hangja, óriási energiával prezentálja a dalokat, közben ugrál rázza a haját fenomenális frontlány és a zene pedig magával ragad. Minden pillanatát élveztem, elragadott, felemelt. Mastodon A mamutok lehengerelték a közönséget. Hangosak voltak, brutálisan feszesek, igazán jó koncertet adtak. Lenyűgözőek élőben. Egy mai metál zenekar akik lassan egy lapon említendők a nagy elődökkel, annyira jön az őserő zenéjükből, hogy gyakorlatilag letaglóznak, mint egy igazi mamutcsorda :) . Moonsorrow: Finnország természeti kincsei Az ezer tó országának szülöttei olyanok nekem mint egy kirándulás egy olyan messzi északi univerzumba ahol még természet erői uralkodna a világ fölött. Ezzel néhol pagan kicsit folkos és sötét atmoszférájú zord és sokszor metáljukkal olyan zenei világuk van ami semmivel sem összetéveszthető. Olyan utazás ez, amikor belekezdenek a muzsikába az ember elrepül ebbe az ősi világba ahol még szél zordan hidegen fúja fenyőerdőket, hó borítja tájat és az ember csak apró porszemként csodálja a természet szépségét a befagyott tavakat, hallja jég zajlását szél zúgását. Egy belső lélekutazás ami elvarázsol, kiemel ebből a modern világból. Slayer A pokolnál hangosabb. Tőlük megkaptuk a fesztivál leghangosabb koncertjét, szó szerint lobogott a hajunk a hangerőtől. Igazi könyörületet nem ismerő, csontzúzó thrash metál. Tom Araya jellegzetes hangja , ahogy beleüvölti a világba a haragját, neki ez örömzene, szinte mosolyog a szemeivel, míg közben kötelezően grimaszolnia kell, ezért szeretjük. Kerry King az igazi marcona kinézetű így „öli” is gitárját a csak rá jellemző n gitárhangokat úgy játszva mintha sírna a gitárja. Gary Holt egy tökéletes választás Hannemann helyére. Egy bombaformában lévő bandát láttunk, igazi best of műsorral, semmi felesleges dumálással. Csak a zene, egyszerűen letaroltak minket. Királyság volt. In the woods…. Azt est végére következett egy zeneileg nem igazán bekategórizálható brigád. Teljesen egyedi varázslatos muzsikát hoznak létre a srácok, igazi elszállós metál zene ez, kitűnő lebegős sötét, sokszor black metálos atmoszférával. Egymástól eltérő kinézetű tagokból semmi egységes megjelenés, mindenki önmagát adja, így lesz a zenéjük is egyedi, érezhető kinek mi a stílusa és így alkotnak egy különleges egyveleget. Igazi ínyenc zenei csemege. 3. nap Városnézés! Minden évben megnézzük ezt a csodálatos várost, ez a középkori hangulat egyből elcsábítja az embert egy kis történelmi kalandozásra. Ezek a házak, kis utcácskák, mintha egy filmforgatás díszletei közt mászkálnák, minden épület egy apró csoda. A várárok hídjain átkelve eljutunk egy csodálatos parkba, majd egy újabb hídon át egy hangulatos teraszon megpihenünk a várfal tövében. Csodás belső kertek, vidámság, egy kis újabb apróság , pici részlet felfedezése igazi ékszerdoboz. Itt mindig nagyon gyorsan elmegy az idő, innen feltöltődve és igen nehezen indulunk vissza a fesztiválra, de ugye csábítja a lelket az újabb kedvencek koncertje. Pain Peter Tagtrent egyik különleges és talán legnépszerűbb projektje kicsit indusztrális néhol popposabb zenei vonulat, persze eltéveszthetetlenül Peter Tagtrentes stílus jegyekkel. Igazi fülbemászó refrénekkel tűzdelt jóféle muzsika, fajsúlyos súlyosságot nem nélkülözve. Már a koncert elején is jó volt a hangulat, de aztán amikor elkezdett esni az eső hatalmas buli keverede4tt, mindenki megőrült lekezdődött egy igazi erezd el a hajam party az egész publikum táncolt énekelt megindultak az örültség többen hármasával négyesével felkaptak a fejük fölé egy-egy embert és cipelték mintha body szörfözne. Az idétlen jelmezesek is ilyenkor kerülnek elő innentől kezdve nincs határ, csak buli van. Blues Pills A 70-es évek . Annak idején itt láttam a csapatot először szerelem volt első látásra. Azóta már headlinerré nőtték ki magukat. A színpadkép egy hatalmas színpad háttér 70-es éveket megidéző zenei felszerelés tagok kinézete és minden ennek a kornak a hangulatát árasztja. A koronaékszer pedig egy törékeny lakatú énekes lány, akinek a hangja Janis Joplin és picit Robert Plant keveréke, egy igazi őserő , libabőrös tőle az ember. Annyira jól nyomják ezt a 70-es évek ízű zenét és hangulatot, hogy az ember visszarepül ebbe az időbe és Woodstockba képzeli magát. Sorjáztak a jobbnál jobb számok és egyszercsak leszakadt az ég, de senkit nem érdekelt, eddigre mindenki elvolt a maga kis belső világába a muzsika átringatott mindenkit egy belső lélekutazásba. Ahogy Pain-en itt is az eső csak emelte a hangulatot mindenki úgy élvezte mintha nem lenne holnap A Blues Pills újra varázsolt. Az éjszakát befejezendő elindultam T-stagébe. Előtte belenéztem a szintén varázslatos Kalatóniába. De vonzott Brittania és Írország szigetének mágikus zenéje My Dying Bride : a fájdalom színeiben álmodok A Doomos sötét sokszor darálos részekkel operáló angol csapat mesterfokra vitte ezt fájdalommal teli ösztönökre ható sötétbe boruló világlátását. Ehhez kell Aaron aki egy olyan frontember ott hal meg minden számban színpadom , érezni az agóniát, minden rezdülésében, neki elhiszem hogy fáj, kitépti a lelket azokat az érzelmek amiket beleálmodnak és megjelenítenek zenéjükben. Ahogy sír a hegedő, és gitáros hozza azokat sötét doomos gitártémákat, az egész egy borzongás, zsigerekben áthatja ez embert ez ősi, mélyen a tudatalattira ható zene. Ez is egy spirituális utazás, megtör , elszomorít, de végén felemel. Kivételes előadás, gyönyörű megható … Primordial Írország legismertebb bandájával, mindig nagyon várom a találkozás. Minden ott folytatódik ahol abbahagytuk, olyan mint egy barát rég láttuk , de ha újra találkozunk , mintha tegnap lett volna. Velük ez az érzésem van berobbantak pódiumra és máris ott voltunk mint kér éve, elindul ez mágikus zene ami olyan erőt sugároz mintha nem lenne világon semmi már csak vad szél, az ír zöld szigetvilág, egy ősi kelta világ régi istenekkel, vad folyókkal. Megzabolázhatatlan őserő árad belőlük, a hallgatóság átveszi ezt az energiát, és együtt lüktetünk a zenével, egy ősi ritmusra, ami a közös őstudatban benne rejlik itt belül. Egyszerre szétszed és összeforr jobban boldogabban, szabadabban erősebben. Ismét egy tökéletes Summer Breeze-t éltünk meg. Újabb felejthetetlen emlékekkel szívünkben tértünk haza. Jövőre ugyanitt 20ik Summer Breezen :D !

[2017-07-03 09:48 feltöltő: rasztamas]