Esős volt az indulásunk, mire Dinkelsbühlbe értünk sem változott a helyzet. A csapat másik fele Prágából érkezett, őket is bevártuk és azon imádkoztunk, csak addig csendesedjen az eső míg felállítjuk a sátrainkat. A bevezető úton láttuk, hogy a kemping területe a tavalyihoz képest nőtt. Levivel felidéztük amikor először értünk ide hol volt még a sátorozó terület vége, azóta óriásira duzzadt ez a fesztivál. A fohászaink meghallgatásra találtak, miután kiválasztottuk a sátorhelyet az eső alábbhagyott, így sikeresen felállítottuk a mi kis táborunkat.

0.nap Itt jegyezném meg a szervezők profizmusát, a tavaly már kissé szűkös VIP kemping méretét a kétszeresére növelték, így kényelmesen elfért mindenki. Ezután belevetettük magunkat a fesztivál feltérképezésébe. Minden évben van valami újítás. 0. nap általában két színpad üzemelt, megújult Camelstage jobb fényekkel, magasabb színvonallal, ami lehetőséget adott kisebb bandák fellépésére, kik között akadtak gyöngyszemek. Persze a szokásos árusok még többen lettek, és kicsit variáltak az elrendezésükön, ami jó mert az embernek akad mit felfedeznie minden évben. Az este folyamán elértünk a fesztivál számomra nagy felfedezettjére a Blues Pills. Ahogy beértem a T-stagere azt hittem az összes álam leesik. A színpadon életre kelt a 70-es évek, egy nagyon vékony lány énekelt valami olyan erővel és hangszínen, hogy a hideg kirázott. Robert Plant és Janis Joplin keveréke ez a hang és úgy, hogy az ember egyből elájul tőle. A zene pedig a Zeppelin és 70-es évek mai stílusban játszva. Én csak önkéntelenül belesodródtam a zene folyamában, ami magával ragadott és vitt magával egy földöntúli végtelen örvény felé. Katartikus élmény volt. CamelStage: ErebAltor: Viking Metál Ezt a zenekart, be kell vallanom töredelmesen nem ismertem. Hacsi barátom javasolta, hát belenéztünk. Enyhe kifejezés, hogy nem bántam meg. Olyan atmoszférát teremtettek, hogy a mai napig, ha belegondolok öröm tölt el a koncert emlékére. A Bathory féle északi-vikinges epikus zenei világot képviseltek nagy átéléssel és zenei profizmussal. Egy pillanat alatt beszívott magával ez a epikus-himnikus hangulatú zene. Jó lenne őket újra látni. A koncert után nekem erre az estére a pihenés maradt hátra, ahogy mondják a csúcson kell abba hagyni! 1.nap Reggel arra keltünk, hogy az eső kitartóan ostromolja a sátrazókat, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk körülnézni a városba, fedett pályás bevásárlás céljából! Mondanom sem kell, nem csak mi választottuk ezt a programot, szerintem a fél fesztivál kint volt Dinkelsbühlben. Mikor az emberek meglátták egymást, jót derültek, aki térdig sáros volt, tuti a fesztiválról jött, valaki nyakig sárosodásig vitte az elmúlt éjjelen. Eluveitie: A Svájciak folk-metáljára értünk vissza. Sajnos nem csíptük el a kezdést, pedig jó lett volna. Ebben a folkos vonalban én már csak az ő zenéjüket szeretem. Bennük megvan még a tűz, a metál és kellemesen dallamos táncolható, énekelhető részek számomra tökéletes egyvelege. Ahogy mások is így érezték, ennek eredményeként egy össznépi táncmulatsággá változott a fesztivál. Nagyon gyorsan elrepült az idő, csak arra ocsúdtunk, hogy vége a koncertnek. Ennek a műfajnak ők a mesterei szerintem. Arch Enemy: Amolt mester és a Kékhajú Lány. A nagyon várt koncert. Be kell vallanom az új lemezünktől függő lettem, a Breezen ebben az évben harmadszor volt hozzájuk szerencsém. A program a friss számokból és persze a kimaradhatatlan klasszikusokból állt. Az új szerzemények elég szépen bejáratódtak, úgy taroltak, mint az úthenger. Alissa pedig elképesztő frontlány, a kék és néhol már zöld árnyalatú hajával, amúgy is kitűnik a tömegből, a hangja pedig, ahogy hörgi a számokat letaglózó, a régebbi számokat is ahogy elővezette még Angelánál is mélyebb tónusban adta elő. A zenei szekció pedig Amolt főnökkel az élen zseniális. Alig várom a következő találkozást. Down: Fülöp király zenei estje. Azt hiszem Phil Anselmo bácsit nem nagyon kell bemutatni, meg ezt a mocskos new-orleansi mocsár doom metált játszó csapatát sem. A közönség a koncert elejétől népünnepélyre készült. Meg is kaptuk, ahogy Phil bácsi megjelent a színpadon kicsit mindenki visszarepült a Panterás időkbe. A publikum soraiban mindenki egymásra vigyorgott, pacsiztak és ölelgették egymást a népek. A zene pedig csak úgy hömpölygött, eltűnt az idő, mindeni valami Ősi áramlatú erőtől duzzadó energiaáradatba került, ahol már csak pozitív energiák léteznek. A számok között öregedő hősünk kommunikált a közönséggel, itt azért látszott, hogy kicsit már rajta is fogott az idő, meg a többi amivel a rocksztárok élnek. Néha kiesett a kezéből a mikrofon, de hát ilyen előadás ez, azt hiszem a Black Sabbathon kívül valahol ők érzik igazán ezt zsigeri zenét. A végén pedig még egy kis meglepetés a fél Machine Head feljött játszani az utolsó számra, ezzel végleg elérkezett a katarzis. Leírhatatlanul nagy élmény volt. Örömzene a javából. Children of Bodom: Az utóbbi lemezeik elmentek mellettem, de kíváncsi voltam rájuk, mert régen élőben bitang erősek voltak. Nem is csalódtam Alexiék jó napot fogtak ki, újra egy energiától duzzadó, fejet lecsavarni akaró bandát láttunk a színpadon. Pár új számmal megtűzdelt best of programot hallhattunk tőlük, ami úgy darálta be a népet, ahogy kell, meg is vadult a közönség ahogy kell. Nagyon nagyok voltak ismét. 2.nap Crucified Barbara: Ezt a svéd lánybandát már régóta vártam, hogy elcsípjem élőben, kíváncsi voltam mennyire jön az a dög, ami a lemezeiket jellemzi. Nem ők találták fel a spanyolviaszt, amit tudnak az nagyon jó, kellemes dögös rock zene négy rocker csaj előadásában. Igazi délutáni fesztiválzene. Nem kiscsajos zene, benne van minden mocskos rock elem ami kell, megfelelő húzással, van pár nagyon jó húzó számuk, hát meg ugye a férfi népnek ott van a látvány is. Az énekes hölgynek nagyon jó a hangja élőben, jó kis dirty rock torock. Volt egy lassú szám is egy szál gitár ének, itt kiderült minden, tud énekelni a lány. A koncert végére előkerültek a klipes nóták is mindenki nagy örömére. Kifejezetten jó műsort láttunk. Ezután kimentünk városnézőbe. Aki olvassa a beszámolóimat az tudja ez történelmi belváros a világörökség része, ez a középkori városrész maga a Csodaország, így minden évben el kell ide látogatni, és mint mindig most is fedeztünk fel új részeket. Ignite: Téglás Zoli zenekara Számunkra magyaroknak egy kitüntetett koncert. Téglás Zoli Kaliforniában született srác, de sosem szakadt el magyar gyökereitől, az aki ismeri az Ignite-ot az tudja csitári hegyek alatt megzenésítés stb… Ahogy színpadra léptek Zoli meglátta a magyar zászlót és ránk is mutatott. Elkezdődött a show egy vérprofi zenekar hihetetlen energikus előadásmód a zenekar végi pörög, mozog a deszkákon, a közönség megőrül, érezni az energiák áramlását. Zoli konferálásai is nagyon jók, beszél az ukrán és palestin helyzetről, a háborúk ellen, az elnyomásról. Az 56-ról szóló számnál mondja is magyarul „Ez a magyaroknak megy!” megható érzés ez. Csitári hegyek alattnál, ami persze itt angolul van előadva, mi végig énekeltük, pár részt Zoli is magyarul énekelt, hát ilyenkor nagyon jó magyarnak lenni. Az Ignite bulik mindig fergetegesek, ez is fenomenális volt. Belenéztünk a The Agonistba milyen lett a zenekar Alissa nélkül (Arch Enemy) hát annyit tudok mondani, nem igen sikerült őt pótólni, a hörgései jók, de a tiszta ének ezen a koncerten igen csak hamis volt, remélem, kis idő múlva jobb lesz a lány, kár lenne értük. Gamma Ray: Kai Hansen igazi német metál ikon, de valahogy az időpont, vagy a csillagok nem kedveztek nekik. A közönség sem igen volt aktív. Pedig jól nyomták, de ma valami hiányzott, vagy nem voltam rájuk hangolódva. Kellemes jó zene, de nem jött most el katarzis, de örülök, hogy láttam őket. Kai még mindig érzi a haevy metált. Hypocrisy: Peter Tatgren varázslata. Peter Tatgren legjobb zenekara véleményem szerint a Death metál egyik legjobb képviselői Európában, néhol modernebb építő elemeket thrash-el vegyítő zenéjük a legélvezetesebb a műfajban. Ez nagyon működik a színpadon, ahogy belecsapnak a húrokba, az ember elveszti az eszét, ezt alátámasztva érkezett a füst a fények a színpadra, egy földöntúli atmoszférát teremtve, ami érzékeltette a zenéről szól minden. Legyen klasszikus death metál szám vagy kicsit modernebb, az ember azt kivánja ne legyen vége, még nyomjátok, mert kell. Elszáll tőle az ember, csak zene van meg az érzés, hogy most jó sose legyen vége. Az egész egy Varázslat. Ámulatból ámulatba. Machine Head: Éjsötét áradat Robb Flinn bandája régóta nagy kedvenc, Lamb of God dal együtt szépen viszik a Panterával fémjelzett modernebb metál zenék zászlaját. Már színpadra lépésükkor felrobbant a nézőtér, és felhangzott az első dal, kétséget sem hagyva afelől, hogy itt olyan zúzás lesz, amit várunk. Elementáris energiák szabadultak ránk a színpadról, a közönség egy emberként ordította Flinnékkel a számokat. Kaptunk tőlük egy nagyon erős programot, az újabb lemezek bitang erős nótáit megfelelően adagolva a régi klasszikusok számaival. Egy percig sem volt üresjárat. Szerencsére frontemberünk sem beszélt annyit, mint szokott ezt köszönjük neki. A régi nótáknál, úgy éreztem leszakad az ég időutazás a javából! Olyan színpadképpel megtámogatva, hogy az ember csak ámult, minden tökéletes volt. Ez a thrashes őrlő, néhol szaggatott zene telibe vágja az embert, és most már nagyon jól illik a tiszta ének az új számokhoz, ahol jönnek a borongós melankólikus részek. Aztán a vége felé ha ez nem lenne elég, jött egy kis Ignite Medley magával Téglás Zolival. A végén még az örök klasszikus, amitől már elérkezett a mindent elöntő örömmámor. Hihetetlen élmény volt. Ha ez mind nem lett volna elég következett: Devin Townsend Project: Devin mester maga nagy mágus. Ezt a zenei egyveleget, amit ő képes keményebb metálból, bluesból, modern elektronikus zenéből és miegymásból gyúrni, az egyszeri és megismételhetetlen. Itt nála értünk el az este csúcsára, itt már produkció alatt extázisban voltunk. Nagyon jól váltakoztak a zúzósabb és a lebegősebb, lassabb számok! Ezt fokozta még mikor az est sztárvendégje Annike(ex- Gathering) angyali hangjával még magasabbra szárnyaltak a számok. Amit itt hallottunk azt hiszem maga volt a csoda. Ez az este volt a csúcs a Breezen számunkra, egy tökéletes zenei extázis. 3.nap Thyrfing: Ennek a vikinges- paganos metálnak nemigen áll jól a napfény, de nagyon oda tették magukat a srácok. Nem számított a napsütés egyből átkerültünk a hideg északra, ahol éreztük a természeti erők hatalmas erejét a tél fogcsikorgató hidegségét. A viking hordák üvöltését, a hősök legendákba illő történetét. Zenei varázslat volt a javából. Obituary: Az amerikai death metál Imádom az általuk játszott középtempós metált. Hihetetlen erővel nyomják ezt a lassan döngölő zenét. Így is lehet iszonyú súlyos muzsikát nyomni, nem kell mindig az az őrült tekerés. Az énekes hörgése pedig még mindig olyan, mint egy oroszlán bömbölése, a zenészek pedig vérprofik. Mindig jó őket látni. Tarja: Opera metál show Nightwish-ből távozása óta már sok idő telt el. Kiadott azóta 3 lemezt, a 2. lemez jött be nekem igazán, ott kicsit metálosodott, a 3. már művészibb lett. Kíváncsian vártam milyen lesz élőben, mert ugye azért tudjuk, hogy az ő zenekara egy igazi zenei szupercsapat. Az évek folyamán Tarja feladta Nightwishes jégkirálynő szerepét és mosolygós előadóvá vált. Ez a folyamat meglátszik a koncerten is, sokat fejlődött a közönséggel való kommunikációja, közvetlen személyiséggé vált. A koncert közepén például elvette az egyik kamerát és azzal énekelte, táncolta végig a számot. Végig a zenész társakat, meg a közönséget véve az objektívvel. A produkció pedig nagyon jó volt, a számok is jól voltak összeválogatva, mint már említettem a zenészek pedig tökéletesek voltak. Tarja hangja pedig mindenki tudja, hogy egyedi igazi kuriózum, s mindig bomba formában van. Ez volt a legjobb Tarja koncertem. Heaven Shall Burn: Háborús színpadkép, nagyon jó fények, iszonyatosan jó hangerő, hazai pálya mi kell még?! Az egyik kedvenc metalcore zenekarom, számomra bennük van az a plusz, amitől ők a legjobbak. Metálosabbak a többieknél. Az ő produkciójuknál akkora erő szabadul el a színpadról, hogy a közönségben egyből elszabadulnak az indulatok, óriási pogó kezdődik. A Circle Pit pedig mindig náluk a legnagyobb, óriási látvány. Elképesztő amit ez a banda tud, még sosem láttam rossz bulijukat, itt a Breezen pedig általában ők teszik fel az estére a koronát. Belenéztünk a Gutalaxba: Ezt az agya hagyott bandát! Vegyvédelmi ruhában nyomták, a nevükhöz méltó metáljukat bélhangokkal vegyítve, ment a poénkodás össze-vissza. Volt Bud Spenceres szám is. Elképesztő arcok, jót szórakoztunk. Wintersun: Nagyon örülök, hogy ez a banda újra működik, ezt az epikus-himnikus északi metált ők űzik a legjobban Finnországban, ami az idők folyamán kiveszett az Ensiferumból, azt ők még mindig tökéletesen tudják. Ez a zene egyből elvarázsol Finnország csodálatos tájaira, az Ezer-tó vidékére. Egy szebb érintetlenebb tájon találja magát az ember, ahol közvetlen érzi az ember a természet erőit, a felkelő nap szépségét, a tavak tiszta hűs vizét. Ez a zene tökéletes. Biohazard: NyHC Velük zárult nekem ez a fesztivál. Szokásukhoz méltóan egyből egy óriási házibulit hoztak létre a sátorban. A klasszikus Hardcore mesterei, imádom őket élőben fergeteges a hangulat. A közönség egyből megőrül a zenéjüktől, oda-vissza áramlanak az energiák a zenekar és a publikum közt izzik, forr a levegő. A koncert végén pedig a szokásos koreográfia felhívnak egy csomó embert a színpadra az első sorokból, így tolják végig az utolsó két számot. Méltó befejezése ez a fesztiválnak! SUMMER BREEZE JÖVÜNK!