tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

SZIN - Első fecskék

SZIN -  Első fecskék
Aktuális sztárok és felejthetetlen buliemlékek sorjáznak a Szegedi Ifjúsági Napok első bejelentésében. Itt lesz az idei nyár legnagyobb slágerét jegyző Jasmine Thompson, a dancefloor-legenda 2 Unlimited, a Foreign Beggars és a Dubioza kolektiv is. Megújult külsővel és gazdagabb kínálattal jelentkezik a SZIN 2016-ban, s már meg is érkeztek az első nemzetközi nevek. „A fellépők szerződtetése kapcsán kiemelt szempont, hogy minden korosztály megtalálja a maga kedvencét, a tinédzserektől kezdve egészen azokig, akik a 90-es években a SZIN-en töltötték fiatalságuk legszebb pillanatait” - fejtette ki Kolonics Erika, a fesztivált szervező Ifjúsági Ház Nonprofit Kft munkatársa.
Az első nevek közül az egyik legerősebb a brit Jasmine Thompson, aki a 2015-ös év legnagyobb klubslágerével, a német Robin Schulz–cal közös „Sun goes down”-nal lett egyik pillanatról a másikra világhírű. A mindössze 15 éves tinisztár a német, a holland és az osztrák toplisták első, a brit összesített chart második helyéig küzdötte magát az 1983-as Chaka Khan dal, az „Ain't nobody” feldolgozásával, ami a magyar rádióadók egyik legtöbbet játszott dala volt az idén ősszel. A félig brit, félig kínai felmenőkkel büszkélkedő Jasmine jelenleg az „Adore” című kislemezével ostromolja az európai toplistákat, melyből nagy valószínűséggel a tél egyik legnagyobb slágere lesz. A jövőre megújuló SZIN olyan zenei legendákat is felvonultat, mint a 2 Unlimited, akik már 1991 óta változatlan felállásban dobogtatják meg az eurodance-rajongók szívét. A holland Ray Slijngaard és Anita Doth fennállásuk 24 évében olyan legendás slágerekkel robbantottak, mint a No Limit, a Tribal Dance vagy a Maximum Overdrive. “Ütős alapok az elektronikus zene jelenleg legmenőbb producereitől, kemény rap a tökös MC-ktől, és olyan színpadi előadás, amely inkább emlékeztet egy metálkoncert intenzitására, mintsem egy hip-hop bulira” – írta korábban a kritika. Ez az, amit a Foreign Beggars nyújtani tud jövőre is, ezúttal a Tisza parti buliban. És közkívánatra ismét a Napfény Városába látogat a 2015-ös év legnagyobb SZIN-kedvence, a Dubioza kolektiv. A szervezők elmondása szerint rengeteg e-mail és telefon érkezett hozzájuk, melyben a fesztivál vendégei az idén fergeteges show-t produkáló, bosnyák csapatot kérték újra. www.szin.org/ www.facebook.com/szin.official/

[2016-01-14 13:38 feltöltő: Zsófi]