tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

To-Mera - Exile (album)

To-Mera -  Exile (album)
Ha az ember a progresszív metalt szeretné megszeretni (nemcsak ismeretet szerezni róla), akkor a To-Mera zenekar új albumát, az Exile-t érdemes tenni a lejátszóba. Nemcsak azért, mert könnyebb a kötődés egy szemrevaló magyar énekesnővel (Kiss Júlia, ex-Without Face) felálló bandához, bár nyilván ez már jó start, hiszen a feminin énekhangok csalogatóbbak, jobban esnek a fülnek, hanem azért is, mert a progresszív metalra jellemző összetettség, bonyolultság és gondolatiságban hozzáadott érték itt fülbemászó zenében található meg.
A To-Mera előző kiadványaival kapcsolatban jobbára pozitív szakmai kritikák fogalmazódtak meg, de visszatérő „panasz” volt, hogy kevés a fogódzó, a jellegzetes dallam, a könnyen megjegyezhető hangsor. A tekerés, a brillírozás, a nyilvánvalóan fölényes zenetechnikai tudás a befogadhatóság rovására ment. Ugyanez volt érvényes a Transcendental, a Delusions albumokra és az Earthbound EP-re. Bár az utóbbi a címével talán reményt kelthetett a „földhözragadt”, vagy informatikailag mondva felhasználóbarát produkcióra, de az összetettséget kedvelő csapat nem szándékozott könnyen fogyasztható anyagot készíteni. Az Exile-nál már egy lehiggadt, bizonyítási vágytól mentesült alkotói közösség munkájában gyönyörködhetünk. Akárhányszor hallgatom végig a korongot, egyvégtében vagy dalonként, nem érzem a kimódoltságot. Nincs rajta az, hogy „na most jöjjön ide zúzda, most törjünk ritmust és aztán melodikuskodjunk”, hanem a különböző részek folyamatossága, természetes áramlása, könnyű összekapcsolódása érzékelhető. Nem panelek következnek egymás után, hanem más természetű hullámok. Ha vizuálisan akarom kifejezni, akkor nem egymás mellé épített házakat látok, hanem erdőt, egymás környékére nőtt fákat, bokrokat, amik között könnyed szélmozgás képez folyamatosságot. Az Exile (magyarul száműzetés) konceptalbum, azaz megadott téma, gondolatmenet köré fogalmazódik a teljes produktum. Az énekesnővel, Kiss Júliával folytatott levelezésem során megtudtam, hogy a száműzetés itt önkéntes magatartásra utal. Miután az album főhőse/alanya megcsömörlik attól a felismeréstől, hogy élete céljának eléréséhez erkölcstelen paradigmaváltásokra van szükség, saját elhatározásból távolodik el az addig megélni kívánt élettértől, közösségtől. A lemez egyik ihletése egy regény, mégpedig Gregory David Roberts könyve, a Shantaram. A To-Mera dalszövegekhez, zenei szellemiségéhez eddig is kapcsolni lehetett a lelki értékek keresését, a filozófiát, ez most egy újabb szintre lépett. Jól jelzi a hangulatot, hogy a „shantaram” szó jelentése a regény szerint „isten szolgájának békéje”. Bár Júlia nem vallásos, de a felszabadult, magasan fejlett személyiségre jellemző nyugalom a lemez hangulati összegének tekinthető. A bookletet böngészve több utalást olvashatunk jeles személyiségek hatásaira. Nietzsche, Seneca, Marcus Aurelius szavai, nevei is kikacsintanak. A gyönyörű borítókép is mutatja, hogy a To-Mera nem kispályázik, hanem tevékenységének az antik értékek tisztelete mellett a felemelkedést tekinti. A dalok szerkezetei merőben távol állnak attól, amit az ember metalban megszokhatott. Természetesen egy death metalon, metalcore-on, deathcore-on edződött fémrajongó könnyebben emészti meg a ritmusváltásokat. Alap, hogy az Exile dalaiban kis szerepet kapnak a refrének; a The Descent-ben ez csak 3 sort tesz ki és 2-szer fordul elő a 12 versszakban. A Deep Inside 7 versszakában szintén csak 2 refrén van, de a második az elsőnek csak kisebb része. Az End Game szintén csak 2x5 soros refrént vonultat fel, a katartikus zárótétel All I Am pedig csak egyetlen sort szerepeltet kétszer. Szóval itt nem kapunk verze-refrén-verze-szóló-refrén-verze-refrén-refrén kapaszkodót. Ehhez a zenéhez a legmegfelelőbb hozzáállás a bizalom; a sodródás vállalása. A jazz nagyobb hangsúlyt kap, mint eddig és játékosságban, könnyedségben mutatkozik meg. Legfőképpen Richard Henshall billentyűjátékában és Tom Maclean gitározásában érhető tetten, mint fő hangszermotívumokban. Érdekesség hogy Henshall és Maclean egyaránt rajongói a Jagga Jazzist-nek, ezt tetten érhető saját témáikon is. Fontosnak tartom hangsúlyozni a jazz és a metal olyan természetes szépségben kivitelezett fúzióját, ami mindkettő stílusból a legvonzóbban képezett elegyet. A jazz itt nem fárasztó, hanem üde; a metal pedig nem brutalitásként, hanem szenvedélyként érzékelhető leginkább. Apró infó, hogy Henshall és Maclean is zenetanárok – ilyen az, amikor a zenét nemcsak osztályteremben lehet tanítani. Éppen ezért könnyű vitetni magunkat az amúgy hosszú dalokkal. A legrövidebb az intro (Inviting The Storm) a maga 03:12-ével, efölött már csak 6 percnél hosszabb nóták vannak. A csúcsot az utolsó dal, az All I Am tartja, a maga 12:46-os idejével. Az organikus átkötések, a dalokon belül többször ismétlődő zenei részek, a maguk jól megírt hangjaival pedig egy befogadható és hihetetlenül élvezhető kompozíciót nyújtanak. A szintitémák kellemes mennyiségű szőnyegmotívumot szolgáltatnak, hogy meglegyen a kényelmes lüktetés érzete. Egyéb zenei csemegeként mindenképpen figyelmet érdemelnek – már ha lehet ilyen rengeteg bonbon közül néhányat kiemelni – a The Descent-ben alapos előzményekkel kiépített breakdown-ok, amik valóságos katarzist képesek adni! Ugyanebben a nótában egy fergeteges black metal károgást is hallunk Stephan Forté (Adagio) torkából. A Broken is óriási, hallhatunk goth-doom málházást, tubát (orientális ízt kölcsönöz), de a csúcs ebben a dalban mégis az utolsó verze. A szárnyaló énekhang, a szívremegtető zongorafutamok olyasfajta emelkedettséget kölcsönöznek a nótának, amit leírni lehetetlen, megpróbálni pedig felesleges. A közvetlenül ezután kezdődő End Game már egyből gitár-dob mészárlással zúdul ránk. A Surrender tüzes latin zenével (flamenco?) és djent-betéttel is bővíti a lehetőségek univerzumát. Esszét is lehetne írni akár az Exile albumról, olyan minőségű lett. Ez zenésziskola. Ha a Metallica esetében a Black Album számít csúcsnak, akkor a To-Mera megírta a maga ilyetén csúcsalbumát. Vagy a következővel teszi meg. Az a lényeg, hogy az angliai csapat túllépett saját árnyékán. Eddigi nyilvánvaló zenei zsenialitásukat szerethetővé, fülbemászóvá, újra- és újrahallgatandóvá tették. Ha progresszív metal albumot szeretnél, akkor rendeld meg a www.to-mera.com -ról az Exile albumot. Aztán csak engedd el magadat és élvezd a száműzetést.

[2012-12-11 19:46:22 feltöltő: Gyuszi]

Friss képek
Summer Breeze 2018
Brutal Assault 2018
Wacken 2018
Brutal Assault 2017
2017.04.26. Miss May I (USA), Thy Art Is Murder (AUS), Being As An Ocean (USA) - Dürer Kert
2017.02.21. Void Of Vision (AUS), Make Them Suffer (AUS), Betraying The Martyrs (FRA), Chelsea Grin (USA) - Dürer Kert
Véletlen képek
gallery/2012.01.07.9.stagediving_fesztival-durer_kert/DSC_0594.JPG
gallery/2012.12.27.lost_again-manic_miner-no_mute-don_gatto-szabad_az_a/DSC_0259.JPG
gallery/2014.08.09.brutal_assault_2014-3.nap~josefov_erod/EDSC_0249.JPG
gallery/2014.12.01.fit_for_an_autopsy-thy_art_is_murder-suicide_silence~a38/DSC_0203.JPG
gallery/2015.05.09.lightchaser-brokenthread-reminder-flatband-dryvia-project_for_a_better_dream~durer_kert/DSC_0265.JPG
gallery/2015.07.13-14.rockmaraton_2015~szalki-sziget/DSC_0627.JPG
Partnerekhttps://www.facebook.com/TukkerBookinghttps://brutalassault.cz/enhttp://withfullforce.dehttp://www.viharock.huhttp://www.hang-suly.huhttp://www.legendlifestyle.huhttps://www.facebook.com/phoenixmusichungaryhttps://www.facebook.com/pages/Shock-Ink-Tattoo/267697836596894