tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

With Full Force - 2014

With Full Force - 2014
Rossz ízű szappan; 56-os szám; Fotze Immár harmadik alkalommal csatlakozhattam ahhoz a kis csapathoz, akik évről-évre meglátogatják a németországi With Full Force fesztivált. A keménymagot alkotók már a nyolcadik egymást követő évben döntenek úgy, hogy ezen a nyáron is beiktatják ezt a rendezvényt a kötelezően elvégzendő teendők közé. A mintegy 850 km-t kitevő autóút bőven elegendő arra, hogy megtudj mindent a korábbi fesztiválokról, azokról a srácokról, akik ma már nem tartanak velünk, de a fénykorban letették névjegyüket és emlékezetes nyomot hagytak a fesztiválozás történelmében. A közel tizenegy órás utazás mindent próbára tevő perceit gyorsan peregnek, az autóban kivételesen és rám való tekintettel könnyedebb zenei palettáról merít a sofőr, ezzel is megakadályozva, hogy idő előtt felkössem magam (a történet eleje még tavalyelőttre nyúlik vissza, amikor egész úton kaszabolást hallgattunk és én – puhányságomból kifolyólag – egy bizonyos szint felett elkezdtem rinyálni valami könnyedebb zajért).
Számomra még mindig különleges élmény Csehországon keresztülhaladni, alföldi gyerekként a hegyek látványa még mindig plusz impulzust ad, amellyel könnyebb elviselni ezt a hosszú kirándulást. A csehekhez látogatók nagy többségének Prága az úti cél, de én azt javaslom – aki teheti -, nézzen szét máshol is, mert tényleg gyönyörű az ország. Azt nem mondom, hogy kedvesek is, de egy vállrándítással túl lehet lépni ezen a „vendégszereteten”. Igaz, a fesztivál péntekről vasárnapig tart, de a hagyományoknak megfelelően mi már csütörtökön megindítottuk a túrát, mert jó szálláshelyet szerettünk volna elcsípni. A társaság másik fele tőlünk eltérő útvonalon érkezett meg a WFF-ra. Elmondásuk szerint és saját tapasztalataink is azt mondatják velünk: az idei évben valamelyest mérséklődött az érdeklődés. Minden probléma, fennakadás, várakozás nélkül bejutottunk a sátortábor területére és közel a koncertplacchoz sikerült egy jó kis helyet elcsípnünk. Szerencsére a napközben folyamatos kínokat okozó hőmérséklet némileg csökkent, legnagyobb örömünkre. A kellemesre forduló időjárás és a hosszú út is egy kis sziesztára ösztönzött minket, mielőtt elindítottuk a bő három napig tartó bulit. A pihenésről szőtt gondolatokat azonban a szomszédok gyorsan rövidre zárták, mert pár sör társaságában átköltöztek hozzánk. Azt kell mondjam, hogy most is jó arcokat sodort mellénk az élet. A Tony, Oli és Martin alkotta triumvirátus nagyon vendégszerető volt, de a másik oldalon táborozó osztrákokra sem lehetett panasz. A kezdeti szokványos csevej hamar átalakult kötetlenebb és mélyenszántó gondolatokkal teletűzdelt beszélgetéssé (ki, mit, mikor, kivel, miért, miért nem) és önfeledt magnózássá. Mivel ez még az első este, nincsenek koncertek, ellenben a „rockdiszkó” német változata elemi erővel tombol. A sátornál történt bemelegítést követően irány a táncparkett, inkább csak bambulni, mint effektíve koptatni. Legnagyobb szerencsénkre meghallgathattuk fiatalságunk agyonjátszott dalait, egy kis német ízzel megspékelve. Meglepő módon most láttunk egy kis pofapacsi partit is, ami eddig elkerült minket. Most valószínűleg többen rágtak el egy-két plusz adag szteroidot a buli előtt, amit valahol le kellett vezetni. Hajnal négy magasságában meguntuk ezt az állatias viselkedéshalmazt és jobbnak láttuk egy keveset aludni. A péntek reggel igencsak korán kopogtatott a sátrakon és autókon. Már fél nyolckor ingyenszauna nyílt nálam (bocs fazipityu, majd kiszárad:D), ami felkelésre ösztönzött. A pár órás alvásnak nevezett fetrengés miatt összegyűrt arcokat vasalóval sem lehetett volna helyrehozni, csak egy jó fröccs segíthetett. Talán a legrosszabb része ennek a fesztiválnak a várakozás és az árnyéknélküliség. Repülőtér lévén a fák ellenségnek tituláltatnak, így természetes véderő nincs a közelben. A látogatók által hozott sörsátrak és egyéb takaróalkalmatosságok valamit segítenek az elviselhetetlen túlélésében, de ennek ellenére a harmadik napon már a fesztiválozók nagy többsége rákvörösre égve, vagy parasztpólóra barnulva mászkál. Mit lehet tenni? Két opció lehetséges: 1. bemászunk a faluba, hátha ott jobb a helyzet. 2. keresünk valami árnyékot a fesztivál területén. Az első pont megvalósítása még pénteken bonyolultnak tűnt, egy rövidre szabott kijutási kísérletet követően fel is adtuk. Maradt a második pont, ezért célba vettük a partisátrat. Mondhatjuk, hogy délibábot kergettünk, a megérkezést követően csalódottan konstatáltuk, hogy árnyék van, de levegő nincs. Ami meg a sátor alá szorult, az emberi fogyasztásra alkalmatlan. Mindegy, majd a fülünkön szívjuk a minimált. Ideig-óráig lehet is így héderelni, de tartósan nem ajánlott. Visszamentünk és örömünkre a szomszédok behívtak minket magukhoz, egy kis sörsátor alá. Végre valami, igaz tömegnyomor, mert mindenki az árnyékra vágyott, de a kicsit is megbecsültük. A német szomszédok az első este rákaptak a jó magyar fehérbor/fröccs ízére és őket nem is zavarta a napsütés. Kora délután már csak az ősnémetet tudták beszélni, így a kommunikáció igencsak egyirányúvá vált. Sikerült nekik pár fontos magyar szót megtanítani még csütörtökön, amelyek bevésését másnapra hagytuk. A folyamatos „igenigenigen”, „nemnemnemnem”, „egészségedre”, „fasza” rigmusok között párolgott szépen a lőre és nem is lehetett kérdés, hogy Oliék nem fognak egy koncertet sem megnézni a pénteki napon. Igaz, ők amúgy sem a zenei felhozatal miatt jöttek: Sepu, Motörhead – ki is merült az érdeklődési körük. Mi viszont igen, ezért tűkön ülve vártuk, hogy legyen már 15 óra és kezdjen a The Black Dahlia Murder. Legutóbb, ugyanezen a színpadon egy kicsit enervált volt a zenekar, nem sütött igazán a buli, de most az első hangoktól lehetett tudni, hogy felaprítanak mindent és mindenkit. Lehetne ódákat zengeni a feszes tempókról, a kidolgozott, igényes és villámgyors gitártémákról vagy Trevor színpadi munkájáról, de minek. A TBDM jött, látott és győzött, ledarálta a tömeget és kiköpte. Mondhatjuk azt, hogy már a nyitányon megkaptuk azt, amiért ennyit utaztunk. Egy kicsit belekaptunk a Skindred koncertjébe, legyen mivel elütni az időt. A Skindred igazi fesztiválzenekar, csinálja a hangulatot, de három-négy szám után már nincs kedve integetni az embernek. Tovább is álltunk, pillanatnyi levegőhöz jutva a masszív program sorai között. „A Hatebreed minden fesztiválon ott van, már unalmas” – lehet, de én nem járok minden fesztiválra, ezért a nagyjából kétévente esedékes találkozóink alkalmával mindig megnézem őket. A jófajta modern HC nem kér tőled semmit, csak azt, hogy hagyd magad vinni, lebegj azokon a hullámokon, amelyeket az a harmincezer ember keltett, akik szintén érzik ezt a zenét. Nincs nagy megfejtés: kőkemény témák, táncolható-ugrálható tempók és Jasta vezénylete. Talán nem a legszínesebb a Hatebreed zenéje, nem találunk a zenekar soraiban jazz zenészeket, akik szám közben kottát írnak, de minden Hatebreed bulin jön egy jó értelemben vett arcul ütés, ami jelzi számodra, hogy élsz. Ezért szeretem ezt a stílust. A végére még maradt egy kis Emmure, de nem sokáig bírtam, az ő zenéjük teljesen hidegen hagy. A szombati időjárás talán egy fokkal sikerült elviselhetőbbre, mint a pénteki aszalódás. Szinte az egész napot a faluban töltöttük, ahol a helyi bolt előtt sikerült némi árnyékot találnunk. Sokat nem segített, de mégis más volt, mint egész nap kint ülni a napon és várni a halált. A programból elsőként a Carnifex következett, a többség nagy érdeklődéssel várta a kezdést. A magam részéről nem őket pörgetem a legtöbbet, de egy fesztiválon kötelezőnek érzem megnézni a hasonló kaliberű bandákat és általában nem is csalódok. Az élő koncert varázsa hozzám is közelebb hozta a Carnifex zenéjét (igaz, azóta sem hallgattam meg tőlük semmit). Én leginkább a Walls of Jericho-t vártam, mert egyszerűen imádom a tűzről pattant Candace-t. A kis energiabomba most sem okozott csalódást, a legjobb frontember teljesítményt nyújtva, együtt lélegezve a közönséggel, hatalmas bulit csináltak. A folyamatos gyúrás következtében az egyik legdurvábban kinéző női énekes kategória biztos nyertese lenne Candace, akitől nem szívesen gyűjtenék be egy jobb csapottat. A WOJ után egy hosszabb szünet következett, ki lehetett pihenni a két tömény koncert okozta fáradalmakat. A szombati (és talán a fesztivál) nap főbandájának Rob Zombie-t hívták meg, aki hatalmas show-t ígért a WFF részvevőinek. Rob Zombie-val mindenki találkozott, aki egy kicsit is komolyabban hallgatja a gitárgazdag zenéket. Tőle sem matematikai feladványok megfejtését várta a közönség, hanem azt, amit ígért: egy látványos, lenyűgöző parádét. Kellett-e csalódnunk? Nem. Az öreg Rob (közel ötvenéves) huszonéveseket meghazudtoló színpadi performanszt adott elő, egy pillanatig sem engedve, hogy levedd róla a szemed. Karmesterként vezényelte a zenekart és a közönséget is, közben pedig gumilábú emberként tekergőzött a színpadon. A külsőségek (vetítés, színpad berendezés, ruhák, arcfestések) a legutolsó mozdulatig megkomponáltak, a hibának minimális lehetőséget sem adva. Ettől függetlenül belefért a spontaneitás is és ezt Rob, a hatalmas rutinjával nagyon is jól kezelte, belefűzte a programba (a közönség elkezdett egy témát nyomni, amire rákapcsolódott a zenekar). Természetesen megvolt a helyi zászlóba burkolózás és a „Szeretlek Németország!”, de ezek az apró figyelmességek a vendéglátó felé már-már kötelező jelleggel bírnak minden zenekarnál, aki egy kicsit is ad az ilyen dolgokra. A Rob Zombie show végén érkezett a szokásos tűzijáték, ami a németeknek nagy dolog, mi meg látunk belőle eleget itthon is, így a szombati napra ekkor került pont. A vasárnappal kapcsolatban volt egy kis hezit: menjünk vagy maradjunk? Bogyóék a délelőtt folyamán elindultak haza, mert mindenki rabszolga egy gyárban és a másnapi melót nem mindig lehet kiváltani. Szerencsére a többiek előre gondolkodtak, így a kérdés gyorsan kifutott. Maradunk, odaégünk még egyszer, de legalább még néhány koncertet bezsebeltünk ezen a napon is. Bíztam benne, hogy a Death Before Dishonor jó felütés lesz a vasárnaphoz, de ez sajnos nem igazolódott be. A srácok egy kicsit elvesztek a nagyszínpadon, nem igazán tudták birtokba venni, sok esetben a helyben tötymörgés jellemezte az előadást, ami - őszintén szólva - egy HC zenekartól kevés. Talán majd a következő alkalommal. Semmi baj, jön a The Dillinger Escape Plan és visszaáll a világ rendje. Nem állt vissza, sőt, sarkából fordították ki az egész mindenséget! A zenekart jellemző színpadi intenzitás és energia fokról fokra közelítette meg a közönséget. A kezdeti – talán bemelegítő – dalok után talán csak az nem őrült meg, aki süket, mert a TDEP dalaiban rejtőző feszültség egyszerűen a nyakunkba ömlött és kitérni nem lehetett. A fiúk bejátszották az egész színpadot, állványt másztak, szétdobálták a dobot – de ez csak a megszokott viselkedés tőlük. Egy késő délutáni időpontban ritkán látható ilyen vehemenciával előadott műsor, talán nincs is más, aki ezt ilyen formában tudná művelni, mint ők. Csak az átszerelési idő maradt pihenésre, mert következett a NYHC egyik emblematikus zenekara, a Madball. Nincs pardon, a kezdéstől kapjuk az arcunkba Amerika igazi ízét, ahol nincs megbocsátás. Felváltva jönnek a régi, nagy „slágerek” és az új lemez előfutárai. Sajnos a Candace-el közös „Born strong” dalt a WOJ énekesnője nélkül tolják el, de így is süt, érezni lehet, hogy az új Madball anyag nagyon húzós lesz. A Madball több mint 25 éve az egyik meghatározó résztvevője a NYHC mozgalomnak és az évek mit sem puhítottak rajtuk. Ellentmondást nem tűrően mondják el a véleményüket mindenről és mindenkiről, mert hallatni kell a szavunkat ahhoz, hogy észrevegyenek. Számunkra a fesztivál utolsó koncertjét a Behemoth adta, akik egy friss anyaggal (The Satanist) érkeztek Németországba. Alapesetben a black/death formációk anyagai csak rövid időt töltenek nálam, de itt is a kíváncsiság győzött, látni akartam egy megtervezett előadást. Az egészben azt sajnáltam, hogy még világosban kellett a Behemoth-nak színpadra lépnie, ami egy kicsit rontott a látványelemek élvezhetőségén. A zenekaron nem lehet fogást találni: minden a helyén szerepelt, bár egy kicsit több gitárt talán elbírt volna a hangzás. A Behemoth által ránk szabadított baljós atmoszféra, a pokol bugyraiból megszólaló dalokat hallgatva el merem hinni, hogy vannak emberek, akik megtérnek a Sátánhoz. Ha egyszer tényleg eljön a Pokol Ura, fanfárok helyett a Behemoth fogja eljövetelét harsogni. A koncertet követően már nem sok minden maradt számunkra, amit a fesztivál tudna nyújtani, ezért korán a lefekvés mellett döntöttünk, hogy hétfőn reggel minél hamarabb elindulhassunk hazafelé. Még érzékeny búcsút vettünk szomszédainktól, majd a megérdemelt alvásban kerestünk menedéket. „Eljött a hajnal” – indulás haza. Gyors pakolás és már neki is vágunk a közel 12 órás útnak, amely meglepően gyorsan telt el. Egy komolyabb incidens történt csak az utazás során, egy durrdefekt formájában. Szerencsére sikerült saját erőből megoldani mindent, így egy kis időt vesztve, de nyugodtan és egyben érkeztünk meg.

[2014-10-21 17:45:19 feltöltő: Peti]

Friss képek
2017.04.26. Miss May I (USA), Thy Art Is Murder (AUS), Being As An Ocean (USA) - Dürer Kert
2017.02.21. Void Of Vision (AUS), Make Them Suffer (AUS), Betraying The Martyrs (FRA), Chelsea Grin (USA) - Dürer Kert
2017.01.27. Bekes Project, Tisztán A Cél Felé, PMA, Liberal Youth - Dürer Kert
2016.12.17. Nagy Karácsonyi Punkünnep: Barackca, Mad Man's Crew, Hatóságilag Tilos, Linx, Macskanadrág, Prosectura, Hétköznapi Csalódások - Dürer Kert
2016.12.11. Outrage, Peta, Ignite (USA) - Roncsbár
Véletlen képek
gallery/2012.01.07.9.stagediving_fesztival-durer_kert/DSC_0296.JPG
gallery/2012.03.24.sick_el_pollo_loco_the_last_charge_blind_myself_stonedirt-black_rock/DSC_0363.JPG
gallery/2013.09.08.exterminating_angel-another_way-no_omega-trafik/DSC_0033.JPG
gallery/2014.06.01.wacken_metal_battle_donto-durer_kert/DSC_0235.JPG
gallery/2014.06.05.flatband-project_for_a_better_dream-all_the_shelters-slaves_strike_back-owndisorder-durer_kert/DSC_0403.JPG
gallery/2014.08.09.brutal_assault_2014-3.nap~josefov_erod/EDSC_0263.JPG
Partnerekhttps://www.facebook.com/TukkerBookinghttp://www.powerground.huhttp://brutalassault.cz/huhttp://withfullforce.dehttp://www.viharock.huhttp://www.hang-suly.huhttp://www.legendlifestyle.huhttps://www.facebook.com/phoenixmusichungaryhttps://www.facebook.com/pages/Shock-Ink-Tattoo/267697836596894