tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Orient Fall: végre visszatértek és súlyosabbak, mint valaha!

Orient Fall: végre visszatértek és súlyosabbak, mint valaha!
"A Budapest-központú progos metal zenekar számára 2018 igencsak nagy ugrás lehet" A fővárosi Orient Fall hosszas várakozást követően a 2015 végén bemutatott nagysikerű ’Fractals’ című nagylemeze után a napokban ’Mankind’ fedőnév alatt új dallal és videoklippel jelentkezett. A zenekar az elmúlt évek csendesebb időszakát töri most meg és a közönség tudtául kívánja adni, hogy bizony az Orient Fall ismét változott, felnőtt. A disztópikus hangulatú, az emberiség és az egyén önnön bekorlátozásával foglalkozó új dal minden eddiginél sötétebb jövőt predesztinál, amihez kitűnő vizuális alátámasztás a John Peter Kiss (ex-Till We Drop, Seven Seas) által rendezett vörös és fekete színekben pompázó videoklip. A főszereplőt alakító Papp Dorka tudattalanul önmaga köré egy kijárat nélküli labirintust épít és csak, akkor veszi észre mindezt, amikor már késő. A zenekari fotókat Szappanos Ádám készítette. A teljes egészében a zenekar által írt, felvett és kevert négyszámos, fokozatosan megjelenő visszatérő EP első dala a ’Mankind’, ami képes előrevetíteni a kiadvány sötét hangulatát, amiről a koncertlátogatók február 18-án meg is győződhetnek az amerikai The Faceless oldalán adott koncertjükön a Dürer Kertben. www.facebook.com/events/1982023455403923/

Részletek alább...

[2018-01-31 09:27 feltöltő: rasztamas]

Summer Breeze 2017 hírek

Summer Breeze 2017 hírek
Az idei Summer Breeze fesztiválon most először az eddigi színpadok mellett egy CAMPSITE CIRCUS nevű helyet is megnyitnak. Mivel a hely kapacitása korlátozott, ezért 666 db jegyet sorsolnak ki. Ezzel egy kicsit családiasabb helyszín is elérhetővé válik a szerencsés metálfanoknak. A nyerteseknek időben oda kell érniük az előadásokra, ugyanis aki későn érkezik az lemarad, mert a „kapukat becsukják”. Az alábbi fellépők várhatók: KNORKATOR, MOONSPELL, FIDDLER’S GREEN, ELUVEITIE, illetve CORVUS CORAX.

Részletek alább...

[2017-07-28 18:15 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - Napi beosztás, változások, warm up party

Brutal Assault 2017 - Napi beosztás, változások, warm up party
Mostantól publikus a napi program, bővebb infoért kattints a brutalassault.cz/hu/running-order/ menüpontra. A fellépőváltozásokkal kapcsolatban: sajnos az AEON helyett másik zenekart kellett keresnünk, viszont gyorsan rátaláltunk a megfelelő pótlásra az HOUR OF PENANCE formájában. A PROTECTOR-t az ARTILLERY váltja, ráadásul ez lesz 35 éves fennállásuk első BA koncertje. A PROTECTOR rajongói se keseredjenek el, a banda ugyan lemondta idei koncertjét, de egyúttal meg is erősítette fellépését a jövő évi Brutal Assault-on. Legnagyobb csalódásunkra, a MORBID ANGEL útlevélproblémák miatt lemondta idei teljes európai turnéját. Mindent megteszünk a megfelelő pótlás érdekében, de az idő rövidsége miatt a lehetőségeink korlátozottak. Last minute bejelentésnek még két banda: SOEN (prog metal/Svédország) és UADA (melodic black metal/Portland, USA).

Részletek alább...

[2017-07-24 20:22 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - Karszalag házhoz szállítás info

Brutal Assault 2017 - Karszalag házhoz szállítás info
Következzenek a részletes információk a FULFILLMENT (karszalag házhoz kézbesítés) szolgáltatással kapcsolatban. Erről a szolgáltatásról múlt héten adtunk számot, bővebb infóért olvassátok el legfrissebb posztunkat. Ez az útmutatás azoknak szól, akik még nem rendelkeznek fesztiválbelépővel és most/ezután fognak jegyet rendelni. Mind a hagyományos papíralapú jegyekhez, mind pedig az otthon kinyomtatandó elektronikus jegyekhez választható ez a szolgáltatás. Azok, akik már megvették jegyüket, az elkövetkező 2 napban fognak részletes információt kapni e-mailben. Mindazonáltal, AZ EDDIG ÉRTÉKESÍTETT JEGYEK KÖZÜL csak az otthon kinyomtatandó elektronikus jegyekhez választható ez a szolgáltatás, technikai okokból a mai nap előtt az e-shopunkban vásárolt papíralapú jegyekhez NEM VÁLASZTHATÓ, csakis az elektronikus formátumúakhoz.

Részletek alább...

[2017-07-10 19:37 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - Teljes a fellépők listája

Brutal Assault 2017 - Teljes a fellépők listája
Mai hírcsokrunkban az idei fesztivál utolsó fellépőit ismertetjük. Ezúttal az underground színtér legérdekesebb formációi közül válogatunk.

Részletek alább...

[2017-06-20 09:10 feltöltő: rasztamas]

Summer Breeze 2017 előzetes

Summer Breeze 2017 előzetes
Már megint eltelt egy év, és újra Summer Breeze Open Air fesztivál a németországi Dinkelsbühlben. És ki hinné, hogy a Summer Breeze idén már a jubileumi 20 éves születésnapját ünnepli. Nem semmi. Ha visszatekintünk az elmúlt 20 évre, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a bajor éjszakában már megfordult a világ metál- és rockzenekarainak apraja-nagyja. Évről évre változatos a programkínálat, és nem győzünk ódákat zengeni a fesztiválról, de talán az idei program a legütősebb, amióta 2009-ben először jártunk itt.

Részletek alább...

[2017-05-30 17:27 feltöltő: Zsófi]

Balett-táncosok a Magor új klipjében

Balett-táncosok a Magor új klipjében
Ígérj Holnapot: ez a jászberényi illetőségű Magor zenekar új videoklipjének címe. Az ősszel megjelenő második nagylemezük előfutáraként megjelenő dalt a téli Tankcsapda-turnén már hallhatta a közönség, most viszont egy különleges klippel érkezik a zenekar új kislemeze. A Magor dalára két tehetséges táncos táncol, miközben persze a zenekar is aktív részese a klipnek.

Részletek alább...

[2017-05-30 12:45 feltöltő: Zsófi]

Enter The Void hírek

Enter The Void hírek
Végtelen forgás ez, a részek sosem állhatnak össze – talán kevesen vannak, akiknek mindez nem jutott még eszébe a bennünket körülvevő világot szemlélve. Olykor úgy tűnik, hogy kint és bent, közel s távol csak a rendezetlenség és a zűrzavar uralkodik, az apró „részek”, amelyekből összeáll az életnek nevezett valami, mintha nem akarnának a helyükre kerülni. De ahogy a hazai underground színtér ismert csapatainak (az egykori Dawncore, Penalty Kick és Blood Is Fire, illetve Nadir, Sepoq és Elektrik Wale; utóbbi három banda a jövőben is töretlenül, változatlan felállásban működik majd) tagjaiból verbuválódott Enter The Void az elejétől fogva vallja: az élet mindig, minden körülmények között utat talál magának. Erről szól a zenekar második kislemezének, az Inner Strugglesnak a három szerzeménye (a bevezető mondat egy, a Dried Out szövegéből kiragadott részlet).

Részletek alább...

[2017-04-22 14:01 feltöltő: Zsófi]

Brutal Assault 2017 - Gyűjtői kiadású jegyek

Brutal Assault 2017 - Gyűjtői kiadású jegyek
Figyelem! Exkluzív dizájnnal ellátott jegyek kaphatóak korlátozott számban! Ezek a jegyek cseh disztribúciónkon keresztül vehetők meg, továbbá Lengyelországban, a Knockout production-on keresztül. Ha nem ebben a két országban laksz, akkor sincs aggodalomra ok: az otthon kinyomtatott jegyedet becserélheted a dizájnos kivitelre augusztusban, a közvetlenül a fesztivál bejáratánál található merch pultnál, csekély költség fejében. És ne felejtsétek, április 30-ig vehető meg a jegy elővételben, 78 € kedvezményes áron, május 1-től a fesztiválbérlet ára 86 € lesz.

[2017-04-14 19:51 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - A radegast a brutal assault 2017 hivatalos söre

Brutal Assault 2017 - A radegast a brutal assault 2017 hivatalos söre
A Brutal Assault Fesztivál megújítja együttműködését Plzeňský Prazdroj sörgyárral és idén fesztiválunk hivatalos sörmárkája a Radegast lesz! Ezt a fő márkát a Prazdroj csoport termékpalettájának számos egyéb sörmárkája fogja kiegészíteni, így senkinek nem kell nélkülöznie az eddigi megszokott sörkülönlegességeket! A sörfelhozatal idén a következőket foglalja magába: Radegast Originál, Radegast Ryze Hořká 12 (extra bitter lager), Pilsner Urquell, Kozel Černý (dark beer), Gambrinus Excelent, Kingswood Cider és Birell (alkoholmentes).

[2017-04-02 16:11 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - Bemutatkozik az új fesztiváldesign, új hardcore-fellépők!

Brutal Assault 2017 - Bemutatkozik az új fesztiváldesign, új hardcore-fellépők!
Honlapunk nemrég frissült és új fesztivál látványtervvel egészült ki, amely az ISISDESIGNSTUDIO-val együttműködve jött létre. Amint láthatjátok, a tematika nem tér el a néhány évvel ezelőtt kijelölt iránytól. Hogy teljes méretben élvezhető legyen grafikánk, szeretnénk meginvitálni Titeket honlapunk frissen megnyitott brutalassault.cz/download/ menüpontjába, ahol mindenki kedvére tölthet le PC/mobil hátteret, szórólapot vagy posztert az új fesztiváldesignnal ill. más egyéb grafikai anyagokkal együtt. Nagyon boldogok lennénk, ha megosztanátok és terjesztenétek az új designt környezetetekben, elősegítve ezáltal a fesztivál promócióját!

Részletek alább...

[2017-03-06 12:45 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - A The Dillinger Escape Plan tartja a szavát!

Brutal Assault 2017 - A The Dillinger Escape Plan tartja a szavát!
A THE DILLINGER ESCAPE PLAN visszatér Csehországba, hogy méltóképpen elbúcsúzzanak, ráadásul kétszer! Az első fellépésre 2017. augusztus 9-én, szerdán kerül sor a BRUTAL ASSAULT FESZTIVÁLON, a második alkalom pedig egy búcsú clubshow lesz 2017. augusztus 14-én, hétfőn a prágai Palác Akropolis-ban.

[2017-03-04 11:02 feltöltő: rasztamas]

Brutal Assault 2017 - Bővül a fellépők köre

Brutal Assault 2017 - Bővül a fellépők köre
Vessünk egy pillantást arra, hogy mi a helyzet a Brutal Assault háza táján! A legendás svéd CLAWFINGER feloszlott utolsó, 2013-as BA-os fellépése után, és azóta csak néhány show-t vállaltak el karrierjük eddigi meghatározó helyszínein. Legnagyobb örömünkre viszont visszatérnek a Brutal Assault Fesztiválra 2017-ben!

Részletek alább...

[2017-02-20 10:25 feltöltő: rasztamas]

Nadir hírek

Nadir hírek
Hatodik teljes albumának megjelentetésére készül a Nadir. A lemez ennek megfelelően The Sixth Extinction címmel lát majd napvilágot idén tavasszal, de az elnevezés nem pusztán ennek az alkalomnak szól. Újabb koncept anyagról van ugyanis szó, amely a jelenkori, sorrendben a hatodik – az emberiség által előidézett! – nagy kihalási hullám témáját járja körül. A lemez beharangozójaként a The Human Predator című dalt mutatja be a zenekar, amit akár élőben is lecsekkolhattok a Dürerben a csapat következő fellépésén, ahol a Dead Congregation [GR] és a Relics Of Humanity [BLR] előtt melegítik be a közönséget február 19-én: www.facebook.com/events/999256523530191/ Íme az előzetes:
www.facebook.com/Nadirhungary nadirhun.bandcamp.com/

[2017-02-11 09:41 feltöltő: Zsófi]

Ünnepi HammerWorld Magazin!

Ünnepi HammerWorld Magazin!
2016. december 12-én jelenik meg az idén ősszel 30. születésnapját ünneplő HammerWorld Magazin összevont december-januári száma, amelynek exkluzív CD mellékleteként a Moby Dick „Kegyetlen évek” 25 éves jubileumi újrakiadása, valamint a Cadaveres „The Fifth House” című új albuma lesz az újsághoz csomagolva.

Részletek alább...

[2016-12-11 12:52 feltöltő: Zsófi]

Cadaveres hírek

Cadaveres hírek
A december-januári HammerWorld Magazin egyik extra CD mellékleteként jelenik meg a Cadaveres új lemeze, „The Fifth House” címmel, amely az EDGE Records / Hammer Music gondozásában lát majd napvilágot. Ezen a korongon a modern groove-metalos csapat az első két albumának hangzásvilágához nyúlt vissza, és akár konceptlemeznek is tekinthető a CD, a dalok szövegeiben az asztrológia világa elevenedik meg.

Részletek alább...

[2016-12-11 12:41 feltöltő: Zsófi]

Metal erősítés a FEZEN-re

Metal erősítés a FEZEN-re
Alakul a 20. jubileumi FEZEN fesztivál programja, a már korábban bejelentett Alice Cooper mellé most újabb zenekarok csatlakoznak. A 2017-es fesztiválra érkezik a hazai kedvenc Ossian, a brit heavy metal egyik legendás zenekara a Saxon, Németország legsikeresebb progresszív metal zenekara a Blind Guardian és a szimfonikus metal úttörőjeként számon tartott, svéd Therion. A négy újabb névvel még mindig csak a lista elején járunk, a szervezők ígérete szerint, hamarosan folytatják a névsort.

Részletek alább...

[2016-12-11 12:35 feltöltő: Zsófi]

Pennhurst - Bemutatkozás

Pennhurst - Bemutatkozás
A Pennhurst egy 2014. januárjában alakult 5 tagú Nu-metal formáció, nevüket egy amerikai elmegyógyintézet ihlette meg! A tagok a rájuk legjellemzőbb viselkedésformák alapján keresztelték át magukat: Scizo,Maniac, Addicted, Paranoid, Panicky. A zenekar színpadi megjelenése sem megszokott, az elmegyógyintézetben viselt kényszerzubbonyokban, gézből készült fejfedőkben-maszkokban, és egyéb érdekes kellékekben lépnek fel!

Részletek alább...

[2016-12-11 12:27 feltöltő: Zsófi]

Brutal Assault 2017 - Hírek

Brutal Assault 2017 - Hírek
Karácsonyi hírcsokrunkat nem is nyithatnánk stílusosabban egy szentségtelen death metal zenekarnál, ami jelen esetben az INCANTATION! A kanadai GORGUTS, amely veteránnak számít a technikás death metal műfajban és talán annak egyik legnagyobb megújítója is, 2017-ben újra fellép a Brutal Assault Fesztiválon! A San Francisco-i FALLUJAH egy igen modern vonalat képvisel a metal zenén belül, melyet jellemzően az álomszerű hangulatvilágba oltott szigorú és precíz gitárriffek, könyörtelen dobtémák, valamint embertelen vokál fémjelez. A keleti parti Boston városát a REVOCATION fogja képviselni; ők eddig 5 gyilkos thrash-albumot szabadítottak a világra, melyeket az elmúlt évtized legerőteljesebb, legtechnikásabb és legkicsiszoltabb thrash-munkái között tartanak számon, melyek stílusa gyakran lépi át a death metal műfaj határait. És a thrash – death műfajok keresztezéséről melyik zenekar tudhatna többet a szintén amerikai POSSESSED-nél, amely úttörő volt ezen a téren! Legnagyobb örömünkre 2017-ben a BA Fest fellépőjeként üdvözölhetjük őket!

Részletek alább...

[2016-12-10 15:36 feltöltő: Zsófi]

End of Paradise - Tavaszi Turné 2017

End of Paradise - Tavaszi Turné 2017
Február 17-én, Budapesten startol a székesfehérvári End of Paradise 2017-es tavaszi turnéja. A zenekar idén új lemezét, a Hétköznapi Túlélőt turnéztatta, viszont készül már a következő lemez, így akik 2017-ben az ország valamelyik klubjában elcsípik a bandát, ízelítőt kaphatnak majd az új lemez anyagából is. Eddig több, mint 10 állomás van lekötve a csapat jövő évi koncertnaptárjában, de a meghívások sorra érkeznek, így a lista még biztosan bővülni fog. A fix dátumok a következők: Február 17. Budapest Big Bike Pub Február 25. Dunaszerdahely Soul Hunter Március 11. Székesfehérvár Nyolcas Műhely Március 18. Miskolc Corner Stage Április 1. Budapest Big Bike Pub Április 22. Szombathely Pistons Április 29. Győr Dongó RomKlub Május 5. Veszprém Metro Söröző Május 6. Székesfehérvár Nyolcas Műhely akusztikus koncert Május 19. Dunaújváros Kaptár Június 10. Budapest Big Bike Pub Július 8. Párkány Underworld Pub A zenekart itt tudjátok kedvelni a Facebookon: www.facebook.com/endofparadise/ A Hétköznapi Túlélő lemez a Youtube-on: www.youtube.com/playlist?list=PLIe_XZ2FmLi4irPwZiQw5VRuyFTuPkyGu

[2016-12-08 20:23 feltöltő: Zsófi]