tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

PERSISTENCE TOUR 2012

PERSISTENCE TOUR 2012 Gasometer

2012-01-25 (szerda) Gasometer, Wien (Ausztria)

Ugyan 2011-ben a hardcore szerelmeseinek nélkülözniük kellett a kontinens valaha volt legnagyobb hardcore-turnéját, a Persistence Tourt, ezért cserében 2012 elején az utóbbi évek legerősebb összeállítását tekinthetik meg az ínyencek, hiszen a szervezők módszeresen kitettek magunkért. Ennek szellemében pedig a régi motorosok épp annyira lesznek kaphatók a minőségi nosztalgiázásra, mint az újsulisok arra, hogy kedvenc bandáik koncertjén mosholjanak, és ezért nem is kell annyira messze menni.
És lássuk be: nincs is olyan távolság, ami elég nagy lehetne ahhoz, hogy legyen indokunk kihagyni egy Suicidal Tendencies-koncertet, elvégre ahogy Mike Muir zenekara 2010-ben teltházas koncertet adott több mint kétezer embernek Budapesten, úgy biztosak lehetünk abban, hogy a színtér egyik legnagyobb túlélője még most is kellőképp ereje teljében lesz. Főleg annak tükrében, hogy 2012-ben már tényleg megjelenik a méltán elismert alapbanda visszatérő nagylemeze, ami új lapjárást biztosíthat majd a hardcore színterén kívül és belül egyaránt. Ugyanez igaz a megújulás alatt álló Biohazardra is, akik januárban, öt nappal a bécsi koncert előtt adják ki új nagylemezüket, a Reborn In Defiance címre keresztelt dalcsokrot, ami még Evan Seinfelddel készült el, ám az azóta az Attika7 soraiba került énekes helyén a korábbi gitáros, Scott Roberts bizonyít estéről estére. A két óriást napjaink színterének egyik legnagyobb ígérete, a színtérszervező feladatkört belátó Terror kíséri, akik a Keepers Of The Faith dalcsokrával nem csupán az újsulis színtér ars poeticáját fogalmazták meg, hanem saját működésük terén is új vérkeringést tudtak biztosítani. További kiemelést érdemel a Walls Of Jericho csatlakozása a körúthoz, hiszen Candace zenekara egy kisebb szünetet követően tér vissza a színpadra, így biztosak lehetünk abban, hogy a megújult erővel kimozduló banda ismét ereje teljében bizonyít majd a rajongóknak. És ha ez sem lenne elég, a Mediaskare metalos hardcore-üdvöskéje, a Lionheart is az amerikai bandák sorát fogja erősíteni, míg a mi kontinensünkről az Agnostic Front iskolájának legpedánsabb német diákja, a Crushing Caspars fog estéről estére bizonyítani, és ezen felül még egy zenekar fog csatlakozni ehhez a már eleve brutális felálláshoz. Így ha még mindig kérdéseid lennének, újfent biztosítunk: ilyen hardcore-koncerten nagyon rég vehettél részt, és nem is tudhatjuk biztosan, mikor lesz lehetőség ismét egy ekkora volumenű csomag köszöntéséhez Európában, így mindenképp Bécsben lesz a helyed, hogy a lehető legtapasztaltabb és leghitelesebb forrásokból értesülhess arról, hogy a metalos hardcore él és virul, generációtól és korszellemtől függetlenül. 2012. január 25., Bécs @ Bank Austria Halle, Gasometer, 19:00 PERSISTENCE TOUR 2012: SUICIDAL TENDENCIES (USA), BIOHAZARD (USA), TERROR (USA), WALLS OF JERICHO (USA), LIONHEART (USA), CRUSHING CASPARS (GER) + VENDÉG Jegyárak: 35.9 EUR (elővételben) Jegyelővétel: Ticket Express EVENT (www.facebook.com/event.php?eid=229540020443345) JEGYLINK ( www.eventim.hu/hu/jegyek/suicidal-tendencies-biohazard-terror-wien-planettt-bank-austria-halle-gasometer-105320/event.html) Habár a nagyszabású Persistence Tour 2012-es kiadása nem érinti hazánkat, a Suicidal Tendecies, a Biohazard és a Terror nevével fémjelzett kőkemény HC/metal fesztivál bécsi állomására megfelelő igény esetén busz/buszok indulnak Budapestről (útba ejtve Győrt is). A járműre az info@shortscore.net, vagy a balidavid.cep@gmail.com címen lehet jelentkezni, melynek költsége fejenként 6000 forintba (oda-vissza út költsége) fog kerülni. Bővebb információkért érdeklődjetek a fenti elérhetőségeken.

19:00

35.9 €

http://www.facebook.com/event.php?eid=229540020443345

[2011-11-05 11:21 feltöltő: Zsófi]