tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Black Label Society, Rómeó Vérzik

Black Label Society, Rómeó Vérzik Petőfi Csarnok

2012-06-27 (szerda) Petőfi Csarnok, Budapest

Zakk Wylde ismét Budapesten koncertezik, és Heavy metal kézikönyvet adott ki az amerikai gitárhős. Majdnem pontosan egy évvel legutóbbi, rég várt látogatása után ismét Budapestre érkezik Zakk Wylde és zenekara, a Black Label Society. A több mint 25 éve a pályán lévő Zakk nem csak korunk egyik legjobb gitárosa, hanem egy igazi ikon is: maga a megtestesült heavy metal. Erről személyesen június 27-én győződhetünk majd meg a Petőfi Csarnokban, addig pedig a jegyek mellé akár Zakk legújabb könyvét is beszerezhetjük, hiszen a gitárhős nemrég egy kézikönyvet is összedobott arról, hogy hogyan kell igazi rocksztárrá válni - és hogyan lehet túlélni, ha már azok vagyunk.
Ha rendszerezni próbálnánk a több mint 40 éve létező metal zene azóta kialakult alműfajait és stílusait, egy rendkívül bonyolult, ágas bogas családfát kapnánk. Ennek megfelelően a zenekarok osztályozására is skatulyák százai állnak rendelkezésére. Zakk Wylde és a Black Label Society esetén azonban az embernek valahogy az az érzése, hogy nincs szükség efféle meghatározásra. Elég csak áttekinteni az 1967-ben született, vagyis a műfajjal majdnem egyidős zenész 25 éves karrierjét, és meghallgatni aktuális együttese, a Black Label Society zenéjét ahhoz, hogy lássuk: ez a hatalmasra nőtt, nagy szakállas, tetovált ember maga a heavy metal. Hogy ez mennyire így van, azt remekül példázza Zakk legutóbbi akciója: idén tavasszal heavy metal kézikönyvet ad ki, melyben a világ koncertezéssel való meghódításához ad aranyat érő tanácsokat. A – persze nem teljesen komolyan gondolt- Metalt a gyermekeknek (eredeti címén: Bringing Metal to the Children: The Complete Berzerker's Guide to World Tour Domination) című, hiánypótló alkotás áprilisban jelenik meg az Egyesült Államokban. A könyvben Zakk megosztja velünk, hogy mi történik valójában a turnébuszok és a színpadi öltözők kulisszái mögött, és hogyan lehet túlélni a turnék némileg önpusztító világát, vagy például hogy a koncertezés félnomád körülményei között hogyan lehet az alapvető higiénés szintünket fenntartani. Az Eric Hendrikx által szerkesztett könyv stílszerűen egy rockerteszttel indul, melynek 10 kérdését megválaszolva arra kapunk választ, hogy egyáltalán tovább olvassuk-e a könyvet, vagy inkább ajándékozzuk oda egy még „baróbb” arcnak. Természetesen egy csomó vad sztorit is olvashatunk olyan éjszakákról, amiket például Rob Zombie-val, Van Halennel, Dimebag Darrellel, Lars Ulrich-kal és persze Ozzy Osbourne-nal mulatott végig Zakk – és főként ezeket olvasva tudjuk majd értékelni azokat a tippeket, hogy hogyan lehet estéről estére színpadra állítani, és igazán átütő koncertekre sarkallni a bandát. A jövő feltörekvő rocksztárjainak van itt még egy kis útmutató a zeneipar útvesztőiben való eligazodáshoz, valamint néhány gyakorlati tapasztalat a turnébuszon történő lőtér kialakításáról. Az angol nyelvű változatba beleolvashatunk a www.facebook.com/WmMorrowbks?sk=app_212097992149339 oldalon. Akik ismerik Zakk Wylde életútját, azok tudják, hogy a könyv hiteles: nagyon vad évtizedek állnak a Black Label Society főhőse mögött, akit állítólag anno egy benzinkútnál szedett fel Ozzy Osbourne, s így lett belőle metalzenész. Wylde-ról hamar bebizonyosodott, hogy egy igazi gitáros zseni, aki mára szinte az összes létező szakmai elismerést begyűjtötte, és számos magazin címlapfotóján is szerepelt – nem is csoda, hiszen Ozzy felesége, Sharon szerint az ifjú Zakknál jobb vágású srácot még soha sem látott. Az Osbourne-nal közös munka után létrehozott Black Label Society 1998. óta működik, s rajongói angolul berserker-nek, azaz (viking) harcosnak hívják magukat, akik az Erő, Eltökéltség, Könyörtelenség, Mindörökké (Strength, Determination, Merciless, Forever, SDMF) jelszavak mögött sorakoznak fel a kompromisszummentes, cenzúrázatlan és korlátok nélküli rock ’n’ roll zászlaja alá. A mázsás, sípolásoktól hemzsegő riffszörnyetegek és eszeveszett szólók, és az öblös énekhang a fő védjegyei a zenekarnak, s a dalok lendülete jól tükrözi a fenti életfelfogást is. Zakk maga így mutatta be ezt egy interjúban: „Ha az élet egy előtted tornyosuló hatalmas hegység, akkor a Black Label lényege, hogy bármi áron átjussunk rajta: alagúton, megkerülve, megmászva, vagy ha kell akkor egyszerűen szétkapja az egészet.” A budapesti bemelegítésről a Rómeó Vérzik fog gondoskodni június 27-én, akiknek hatalmas elismerést jelent, hogy Zakk Wylde menedzsmentje szinte egyből rábólintott a szereplésükre. Idén nyáron a hazai berzerkerek európai turnéja keretében, június 27-én találkozhatnak a BLS-sel, méghozzá a PeCsa Music Hallban, azaz a Petőfi Csarnok nagytermében - jegyek már kaphatók! a Concerto Music bemutatja: 2012. június 27., szerda 19 óra Budapest PeCsa Music Hall Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.concerto.hu www.blacklabelsociety.com

19:00

8900 Ft / 9900 Ft

http://www.facebook.com/events/370943802938032

[2012-04-11 06:30 feltöltő: Zsófi]