tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Központi Hatalom, The Trousers, Junkies

Központi Hatalom, The Trousers, Junkies Barba Negra Track

2015-09-04 (péntek) Barba Negra Track, Budapest

Ki gondolta volna, hogy a Junkies első lemezének megjelenése óta már húsz év telt el?! Az azóta legendássá vált albumról, akkor még nem is sejthették, hogy milyen sikeressé teszi a későbbiekben a zenekart. Ennek örömére 2015. szeptember 4-én visszatérnek a gyökerekhez és a Barba Negra Track-ben valami olyat tesznek, amit még soha! Az első számtól az utolsóig lejátsszák a 20 éves karrierindító albumot! Ugye jól hangzik!
A Junkies Káros az egészségre című korongja 1995. októberében került az üzletekbe. Ugyan ezt megelőzően a zenekar átment pár tagcserén, szerencsére ezen a lemezen már semmi sem volt érezhető a viszontagságokból. Csak az a mocskos punk maradt, ami igazán naggyá tette őket. A zenekar tehát érthető módon a mai napig büszke első gyermekére, így a 20. évfordulóra valami igazán különlegessel szeretne kedveskedni kitartó és hűséges rajongói számára. Ennek örömére játsszák le a Barba Negra Track-ben szeptember 4-én az egész albumot, ami egyben azt is jelenti, hogy olyan dalok is elhangoznak majd élőben, amelyeket még sosem játszottak le nagyközönség előtt. A Káros az egészégre album bulijához, természetesen készült egy teaser is. Olyan nevek mesélnek a videóban a lemezről, mint Balázs Mihály (Fatal Error), Kőváry Zoltán (The Trousers), Takács Vilkó (Ganxsta Zolee és a Kartel), Pachmann Péter, Molnár Tamás, Tarján Zsófia Rebeka (Honeybeast), vagy Rónai Dávid. A videó:
És ha már itt tartunk! Ugye senki nem gondolta, hogy vendégek nélkül ünnepel a Junkies? Az este nyitányaként a Központi Hatalom lép fel, akiket csakis szülői felügyelet mellett ajánlunk. Őket követi a The Trousers, akik pedig remek rock and rollal szolgálnak majd a nemes egybegyűlteknek. Ez eddig jól hangzik, pedig a Káros az egészségre lemezbemutató csak ezután jön. Káros? Nem igazán! Kötelező a részvétel? Mindenkinek! 18.30: Kapunyitás 18:40: Központi Hatalom 19:20: The Trousers 20:20: Junkies Vendégek lesznek: Tarján Zsófia (Honeybeast), Takács Vilmos 'Vilkó' (Ganxsta Zolee és a Kartel) További nevek hamarosan! Jegyek: 1500 Ft,- 2015.07.14-től 08.31-ig 2000 Ft,- 2015.09.01-től Jegyértékesítés: Barba Negra Track jegypénztár: H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig) Cím:1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő) Online jegyértékesítés: Barba Negra Track rendszerében: track.barbanegra.hu/junkies_20150904 Ticketportal rendszerében: www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47338 Broadway Jegyiroda rendszerében: broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=301357&aid=5641&vid=96 www.facebook.com/Junkiesmusic

18:30

1500 Ft / 2000 Ft

https://www.facebook.com/events/856112421134279/

[2015-08-30 00:26 feltöltő: Zsófi]