tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Christian Epidemic - Sírba szánt teremtés (album)

Christian Epidemic - Sírba szánt teremtés (album)
2015.decemberében a lábatlani Death/Black metal csapat a világra szabadította azt az albumát, melyet eredetileg Háttal Mekkának címen akartak kiadni, de a 2015-ös párizsi terrortámadások miatt ezt megváltoztatták. A kiadvány így is baljós telitalálattal testesíti meg a korszellemet; betonból és vérből gyúrt gólem.
Egy death-black metal zenekar 20 éves puszta fennállása már önmagában nagyszerű. Erre még olyan albumot rárakni, ami nem fáradt, nem önismétlő, még csak nem is hattyúdal, hanem dühös, szólni-tenni- megmozgatni akaró: ezt különösen becsülöm. Arra már főleg nehéz is bármit mondani, hogy 3 nyelven jelent meg az album, tehát magyarul, angolul (Destiny Search) és németül (Schicksalssuche). A dalcsokornak pedig üzenetei, funkciói is vannak, amiket remélem az angol és a német nyelven vásárló külföldi közönség is éppoly szíven ütőnek fog találni, mint a magyarok. Főleg, mert egy albumot 3 nyelven felvenni nagyon sok energiát, időt és odafigyelést igényel. Úgyhogy tiszteletet érdemlő gesztus. Az album zeneileg a death és black metalnak afféle yin és yang harmóniája, csipetnyi thrash-sel átjárva, finoman adagolt black/gothic billentyűjátékkal meghintve. Aki még csak most ismerkedne a C.E. zenéjével, akkor a küllföldi zenekarok kapcsán a Vader, Exodus, Taake vagy Crematory irányából közelítve nem érheti csalódás. A zeneírási folyamatuk mégsem patikamérlegi porciózást, hanem a zuhogóan véres ihletfolyam mederszabályozását jelez, melybe a kreatív tagságtól jó érzékkel öntött ötletpatakokból érkezett a szívből kitépett zene. Ezeket a sorokat elszántan, de dühösen írom, mivel a 2015. végi tragikus, muszlim erőszak alapú eseményekre 2016. decemberében, tehát néhány hete is érkeztek hasonlók. Hiába lett az album címe Sírba Szánt Teremtés, az eredeti Háttal Mekkának elnevezés lüktet az agyamban, nem kevés keserűséggel. Ez az album korának tanúja lett, akaratlanul is beteljesítve, igazolva önmagát. Úgy tűnik, a Mekkának hátat fordítás ellenére Mekka hívei közül az erőszakosabbak mégis az arcunkba másznak. A GYEHENNA nevet viselő, lemezindító tétel amolyan vészjósló hangulatcsináló. Keresztény templomi férfiének keveredik muszlim vallási szavalással (vallási szakértők pontosabban megfogalmazhatják), miközben a zenét légvédelmi sziréna, sugárhajtómű, robbanások és szétszakadó szerkezetek statikus zörejei szolgáltatják. SZELLEMBŐL HÚSSÁ címmel jön a második dal, amit én magamban így hívok, a kitűnő ritmusú refrén alapján: “ˇMINTHA ÉLVE BONCOLNÁNAK.” Bólogatós, headbangelős nóta, a testetlen és a testi létről, ezek átmeneteiről, vágyairól, bilincseiről elmélkedve. Néhány nagyon király black metal riffcsoport van benne, elég sokszor ráztam az öklömet az ég felé, miközben hallgattam. Öröm volt az ilyen rímeket is olvasni a szövegkönyvben: jussál-hússá, koron-rokon. Utóbbit talán én is alkalmazni fogom valamelyik versemben. A Szellemből Hússá az egyik kedvenc dalom a lemezről.
Másik nagy favoritom a klipes (eredeti) címadó, az egyszerre brutális és sejtelmes hangokkal meginduló HÁTTAL MEKKÁNAK. Kiállásai, szintis pihenői, zakatoló csatariffjei és dallamai, szenvedélyes dobjátéka, slágeresen összeállított kemény vokáltémái és főleg dalszövege a lemez legjobb dalává, zászlóshajójává teszik. A basszus gyomron üt, a mély hörgés felszakítja a padlót, a károgás viharfelhőket rángat az égre. Újra és újra megjelenik előttem az 1552-es egri várostrom, valahányszor hallgatom. A túlvállalt bevándorlás és beilleszkedési hiányok nyomán abnormálisra nőtt bűnözés, erőszak alatt nyögő, 21. sz.-i Svédországot is látom lelki szemeim előtt, a no-go zónákkal pettyezetten. “Kővel kezedben, nők ellen ezren.” Ennek a dalnak készült dalszövegvideója is, mindenképpen nézzétek majd meg, mert ez a dal egy jel. Az imázsvideót pedig itt látjátok, művészien légies és mégis erőteljes.
MEGREKEDT KÖNNYEK következnek, az album talán leginkább thrashesebb, vagy ha úgy tetszik, progresszívebb dala. Számos ritmus- és hangulatváltás, középtempós riffek. Sajnálom, hogy ez a dal ennyire elment az összetoldozás irányába, mert bár jó ötletek lettek és jól összeillesztve, annyira jó blacker őrjöngés van benne, hogy szívem szerint ilyesmit hallgattam volna a dal teljes hosszában. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy más-más dalt szerettek volna némelyik gitárkörből kihozni, de közös egyeztetéssel rakták össze. Ettől még jó dal lett, csak a flow többször megdöccen, vagy stílusosabban mondva, megreked benne. MÁRTÍROK HAZÁJA: ez a keserűen lángoló hazaszeretet dala. Az “édentől keletre” szóösszetétel valószínűleg arra utal, hogy sok magyarnak a vágyott, természetes létbiztonságot, kvázi édent Nyugat-Európában találta meg. Akárcsak az énekes-gitáros, Széles Zsolt, aki Németországban dolgozik. Amikor az embernek már van némi személyes tapasztalata a jóléti államokban megkapható életmódból, akkor tud igazán sajogni a szív a magyarországi viszonyok miatt. Ez az ország, ahol ennyi évszázadon át ilyen szívósan megmaradt a nép, kultúrát, jólétet és tudományt nevelve kebelében, többet érdemel, mintsem egyszer használatos mártírokat szülni. “Bástyáink ormain ezer baj zászlaja, mégsem cserélném le más világra soha.” SÍRBA SZÁNT TEREMTÉS jön a sorban. Születésről, szenvedésről, hatalomról és pusztulásról regél ez a tétel. A “sírba szánás” nem valamiféle szelíd természeti körforgást jelöl itt, hanem az élet és a lélek kvázi értéktelenségét, megannyi pénzben kifejezhetetlen érzelmi és gondolati érték esztelen elpocsékolását. Egyben megkérdőjelezi Isten létezését is, nagyon helyesen. Amikor nagy ritkán konzervatív vallásos emberekkel beszélgetek, fel szoktam tenni ezeket a kérdéseket: “milyen idős a te vallásod? El tudnál sorolni néhány vallást, ami a te vallásod előtt léteztek, a világon bárhol? (Műveletlenek ezen automatikusan elbuknak.) Elmondanád, milyen jogon állítja a te vallásod, hogy a te istened teremtette ezt a világot, ha a Föld különböző részein élő emberek egészen addig nem tudtak róla, amíg EMBEREKTŐL nem szereztek róla? Miért nincs olyan isten sehol a világon, melyet konkrét névvel ismertek mindenhol, már az éppen csak beszédképessé fejlődött ősemberek óta? Ha Allah mindenható, hogyan engedhette 2000 évvel korábban Aton kultuszát?” Stb. SORSKERESÉS - rejtélyes szövegű nóta, mint ahogyan a címéből is következtetni lehet erre. Igazából kontrasztot érzek a cím és a szöveg között, mert a szöveg keresésre, elmélkedésre, gondolkodásra, vívódásra utal, míg a szöveg egy szexuális, de a szerző számára bántalmazó kapcsolat megszakításának tűnik számomra. Ahogyan újra és újra elolvasom a szöveget, egy testileg intenzív, de lelkileg káros kapcsolatot látok. “Ráncokból épített arcára fészket” - ez egy szép sor, talán egy idős, vagy csak kiélt személyt jelöl meg a szerző. “Elengedlek hát a vadak közé/ Illatok alá, ízek fölé:” a szerző pontosan tudja, hogy az elküldött másik fél a legnagyobb könnyedséggel fog visszatérni a felszínes testi kapcsolatok világába. “Az örök, ki magányból magányba jut:” mintha ez a sor nem szenvedő egyedüllétet jelölne, hanem csak elszakadást egy egoistától, aki a testi-lelki kapcsolatokat kizárólag saját feneketlen mohóságának ideiglenes csillapítására használja, tekintet nélkül az érzelmesebb fél igényeire, jogaira. Szerintem mindenki ismer hasonló személyeket. Nem érdemelnek bizalmat, segítséget. Zeneileg kitűnő szerzemény a Sorskeresés, de a szöveget nem esik jól hallani. Viszont kell ilyen is, hogy az ember kiírja magából a fájdalmat. Az ÉJTEREMTŐ a szerző önmegjelölése, konkrétan idézve “éjteremtő lelkem nem retteg haláltól.” Fájdalmas, olykor belassuló dallamvonalú tétel, szövegileg az előző dal folytatása. Nem értek egyet Cryonus-szal, aki a www.kronosmortus.com -on olvasható kritikájában a Sorskeresést a Sírba Szánt Teremtéssel hozza dalszövegi összefüggésbe. Szerintem a Sorskeresés az Éjteremtővel kapcsolódik, az utóbbi az előbbi folytatása, továbbgondolása. Igazából az első versszak, csak olvasva zene nélkül, tisztán emo-dalszövegnek tűnhet a külső szemlélő számára. Annyira sérülékeny, annyira kallódó, romantikus, megbántott, hogy HIM vagy Gyöngyvér-dalszövegnek illene inkább, ők tökélyre fejlesztették az ilyen érzékeny lelki húrok pendítését. A Christian Epidemic tolmácsolásában viszont ez visszatetsző. “Bennem él és feszít minden, amit adtál,/ Lelkem rózsaágyán 216 szál, (NAAANEEE - a szerk. megj.)/ Köszönöm, hogy vagy és bocsájtsd meg, hogy élek (WTF! MI EZ, EGY NO THANKS-DALSZÖVEG??? - a sz.m.)/ Körmeimmel szívembe újabb nevet vések (ÉN MEG ELSÍROM MAGAMAT VÉRES KÖNNYEKKEL, OKÉ?-a sz.m.) Szerintem ebbe a blackened death zenei közegben ez kényelmetlen, vagy inkább kínos. Egyetértek Cryonus poénkodásával, aki egy pármondatos paródiát írt a rózsák számáról... Ettől eltekintve a dal zeneileg nagyon erős, a lelki sérülések utáni továbblépésről szól “sírig tartó szerelem hitétől vakultan.” Valóban fontos, hogy a mérgező kapcsolatokat leépítsük, ne munkálkodjunk a nárcisztikus személyiségek megjavításán, hanem inkább saját magunk megerősítésén. “Elindulni az úton, amit apámtól tanultam,” makacsul sötét szemfedelet borítani az elhalt érzelmi szálakra: nekem ezt jelenti az Éjteremtő. MIELŐTT MEGHALUNK, általában számvetést készítünk magunkban, legalábbis a zenekar utolsó előtti tétele és a haldoklók említése szerint. Ez a dal gyönyörűen csilingelő billentyűszólammal és headbang-gitárkörökkel indul. Katartikus önvallomás a lét és az értékek viszonylagosságáról, az érzelmi tapasztalatok dominanciájáról, sikertelen boldogságkeresésről, ösztönök és felületesség győzelméről a nemes célok felett. Ez a dal nem vigasztal, nem oldoz fel, nem bocsát meg, nem mutatja meg az élet napos oldalát. Ez inkább egy szétszakító beismerés az áldozati szerepről, elszalasztott lehetőségekről, megakadályozott törekvésekről. Viszont a zene nem törődik bele ebbe, hanem egy dühös kiállás, nyers erővel és virtuóz riffekkel, az életösztön gondolatmentes, lebírhatatlan száguldása. “Korcsok szültek minket s mi is korcsokat szültünk,” áll a szövegben, ugyanakkor a korcsok pont olyan természetes lények, akik nem felső utasításra szaporodnak, hanem kölcsönös vonzalom és elfogadás alapján. Az EZER HARANG már szerepelt a Pusztítástan albumon is, kevés módosítást hallok a korábbihoz képest, de ha így akarták felvenni, ez az ő döntésük. Ez a verzió kevésbé gótikus jellegű, inkább horzsoló A dalcím alapján az ember valamiféle gyászdalra, csatára, háborúra gondolna, azonban ez egy szerelmes dal, a maga brutális, fenyegető stílusában. Vad és szép dal, de nem szabad elgondolkodni a szöveg jelentésén, mert az embernek könnyen támadhatnak kellemetlen gondolatai. Elvont, sötét művészeti alkotásnak kitűnő. A “Háttal Mekkának” dal kapcsán még fontosnak tartom ide illeszteni ezt a linket, ami a konzervatív muszlimok tilalmi listája. Az olvasók intelligenciájára apellálva bízom benne, hogy ezt tőlem nem céltalan általánosításnak, vallási diszkriminációnak tekintik, hanem társadalmi kritikának. A világon megközelítőleg 1,5-1,6 milliárd olyan ember él, aki bizonyos mértékig muszlimnak tekinti magát. Ebből a konzervatívnak, vagy radikálisnak tekinthetők számának felső határát 15-20%-ra becsülik, azaz kb. 225-320 millióra maximalizálható a számuk. Közülük sok millióan élnek Európában és az USA-ban is, jellemzően nagyvárosokban, úgyhogy nem tekinthetjük ezt tőlünk távol eső, semleges, elszigetelt jelenségnek. A listát olvasva levonandók azok a következtetések, hogy a sharía muszlim törvénye szerint nemcsak hogy metal koncertek és albumok nem lehetnének, de semmilyen zenekultúra és természetesen ez a weboldal sem létezhetne. A Christian Epidemic sem. A radikálisok számára természetesen nemcsak mi, hanem a liberálisabb muszlimok is “hitetlenek” kategória részei. www.reddit.com/r/atheism/comments/2y1u9n/list_of_things_muslims_consider_forbidden_haram/ A Christian Epidemic jókor adott ki egy 95% feletti albumot, pontosan rámutatva egy világszinten égető problémára, de diplomatikusan kikerülve a “meglovaglás” gyanúját. Ugyanakkor példát statuáltak, hogy a külföldi munka miatt ritkábbra vett személyes zenekari találkozásokkal, próbákkal is lehet gólemet építeni zenéből, ha a csüggedést lecserélik elszánt átszervezésre. Az üzenet örökérvényű: minden, ami megszületik, előbb-utóbb sírba kerül, de a köztes időszakban bőven van helye szenvedélynek, tehetségnek, közösségépítésnek, szerelemnek, barátságnak, kultúrának. Az irány pedig sokfelé lehet üdvözítő, feltéve ha: HÁTTAL MEKKÁNAK. www.christian-epidemic.com/hu/ www.facebook.com/ChristianEpidemic/

[2017-01-09 04:44 feltöltő: Gyuszi]