tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Hegyalja Fesztivál 2012 - 2.nap

Hegyalja Fesztivál 2012 -  2.nap
Amikor eljutok ide, hogy megírjam a Hegyaljás beszámolót, mindig óriási dilemmában vagyok. Ennek nagyon egyszerű oka van: évről-évről olyan programmal találkozhatunk, amely kellő szakmai alapot szolgáltat arra, hogy a beszámoló lehet zenei, azaz sokkal inkább „száraz” koncertélmény központú tudósítás vagy maradjon a jól bevált borgőzös, másnapos, verejtékszagú közösségi élményeket felsorakoztató publicisztika. Meggyőződésem, hogy a Fesztivál már tényleg több, mint egy sima, 4 napos koncertsorozat, ezért az évről-évre visszajáró kritikusnak kötelessége átadni valamit az élményből, aminek részese lehet.
Ez a szűk intervallum sajnos nálam még szűkebb lett, ezért kénytelen vagyok a második nappal kezdeni a beszámolót. Természetesen már a vonaton odafelé sokan arra törekedtek, hogy röppályára állítsák a fejüket, hogy kellően illuminált állapotban a vonatról leszállás közben egy hangos pofacsattanással a peron tudatosítsa bennük, hogy valóban megérkeztek a fesztivál a helyszínére. Befelé haladva exponenciálisan növekszik még mindig azok száma, akik a macskakő és aszfalt szelíd, ölelő hívogatásának nem tudnak ellenállni, ezért lehetetlen pózokban szenderülnek álomba rajta, vagy különböző művésztornai motívumokkal szórakoztatják a hasonló állapotban lévő ifjoncokat, akik csak sopánkodva reménykednek, hogy egyszer majd ők is képesek lesznek 5 liter tokaji hárslevelű után ilyen egyedi mozgáskultúrával megörvendeztetni a rájuk kíváncsiakat. Becsekkoláskor örömmel konstatáltam, hogy még mindig működik a bejárat előtti fűben a naturalista punk önképző kör, akárcsak tavaly. Még ennyi idős fejjel is csodálattal adózok azok iránt, akik képesek 0 Ft-tal úgy fesztiválozni sakál részegen, hogy tulajdonképpen be se jutnak, csak a gazban hemperegnek 4 napig a rendezvény területén kívül. Mondjuk idén felfedeztem egy igen érdekes jelenséget, többen a sátrukat használják hálózsáknak, mert olyan állapotban érkeznek, hogy képtelenek felállítani, így általában hajnalban beletuszkolják magukat, majd a nap hólyagosra süti a fejüket és kezdődik az egész történet előröl. Az emberben egy fesztiválon mindig benne van a félelem, hogy a hangosítás nem fogja maradéktalanul kielégíteni az igényeket, de idén valahogy sikerült eltalálni az arányokat, egy-két kisebb kivétellel szinte mindenhol élvezhetően szólalt meg a cucc. Az első koncert, amit sikerült megtekinteni az igencsak megfogyatkozott Ganxsta Zolee és a Kartel volt. Itt csak ketten csűrik-csavarják már a szavakat Big Daddy-vel, de meglepő volt a profizmus, amivel szórakoztatták a nagyérdeműt, a hangszeres kíséretről nem is beszélve, kiválóan tették a dolgukat a session muzsikusok. A repertoárban szerepelt két feldolgozás is, egy klasszikus RATM és egy House of Pain nóta. Bár egyre kevesebb a punk, meg hát azért sokan inkább kint hemperegnek, minthogy csak félrészegen (ne pedig az összes zseton kannásra menjen) nézzék meg autentikus előadójukat, de így is impozáns mennyiség ember várta az egyik legkompromittálóbb, és egyben az egyik legprovokatívabb magyar punk zenekart. Hétköznapi Csalódások idén se maradhatott ki, Megyeriéket ugyanitt láttam tavaly utoljára. Zeneileg persze voltak apróbb csúszások, de maga az attitűd és az energikus előadásmód, valamint a jó kis átkötő szövegek feledtették a legkritikusabb hallgatóval is a zenei hiányosságokat, meg hát mégiscsak egy punkkoncertről beszélünk, nem pedig fúziós jazzről. Természetesen a műsort áthatotta most is a politika, de a Picsától nem is szabad mást várni. Az Ektomorfra idén is szép számú közönség gyűlt össze és elmondhatom, hogy a tavalyi összevisszasággal szemben egy kifejezetten bombasztikus koncertnek lehetünk szem és fültanúi. Persze Zotya szövegei idén is kellően nagyképűek voltak, de összességében allűr-mentes volt a mutatvány. A külföldi éra természetesen most is prioritást élvezett (I know them, Set me free, Show your fist, God will cut you down, Redemption..stb) , de azért egy-két klasszikussal is meghintették a műsort, valamint egy nóta erejéig (The One) Danko Jones is színpadra lépett. Életem egyben leghangulatosabb és legösszeszedettebb Ektomorf koncertjét tudhatom magam mögött. Hála Istenek a Fresh Fabrik jelentősen megcsúszott, így elejétől élvezhettem a műsort. A hangulat és az előadói profizmus ellenére a koncert technikai háttere a totális összeomlást súrolta. Sampler nem ment, elszállt a tak jel, gitár kábel problémák, stb... Hírek már szivárogtak a VOLT fesztiválról, hogy idén nyáron Vörös Andrissal együtt éneklik a Nerve (Bullett, Tap-tap…stb) szerzeményeket és itt is így volt. Valamint a Drive my hand (Whide open eyes, Lamantation, Drive my hand) albumról is elővettek néhány (Stop) régen játszott szerzemény. A második generációs (vagy 3-ik) már egy totálisan összeszokott csapat, annak ellenére, hogy nem volt egyszerű a visszatérés. Zenei megközelítés szempontjából az utolsó album egy lazább, ha úgy tetszik rockosabb irányvonalat képvisel, de én ezt nem érzem zavarónak, koncertműsor szempontjából egy szerves egészet képez az új és régi szerzeményekkel együtt a Fresh Fabrik 2012-ben. Következett az ezredforduló egyik legmeghatározóbb új generációs zenekarra a Hatebreed. Persze hogy leszakadt az a rohadt eső, de legalább volt egy jelentősebb csúszás is ennek következtében. A zenekar iszonyatos erővel robbant színpadra, igaz hogy rutin műsor volt, de szerintem senkinek nem lehetett oka fanyalgásra. A hangzás bivalyerős, Jamey még mindig egy nagyon karizmatikus frontember, végig ugrál, mosolyog és nagyon közvetlen. A program gyilkos volt : To the treshold, Tear it down, Doomsayer, Facing what consumes you, Preservence, Defeatist, I will be heard, stb... A setlist arányosan reprezentálta az albumokat, külön öröm volt, hogy Satification is the death of desire-ről is szép számmal hangzottak el szerzemények. A Fesztivál második legerősebb koncertje.

[2012-07-26 23:53 feltöltő: Szilárd]