tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Make Do And Mend

Make Do And Mend Dürer Kert (régi)

2012-05-07 (hétfő) Dürer Kert (régi), Budapest

Tavalyi, méltán nagy sikert arató koncertje után ismét Budapestre látogat a Hot Water Music és a Bouncing Souls vendégeként bemutatkozó flanelinges punkbanda, a Make Do And Mend, akik az Every Time I Die-jal és a Set Your Goalsszal közös turnéját követően ad majd egy teljes értékű koncertet a Dürer Kert kistermében.
A zenekar meghívása pedig korántsem véletlen, hiszen a tengerentúli hardcore/punk-színtér egyik legújabb szerveződésének, a Wave-nek (amely olyan zenekarok baráti kapcsolatából áll, mint a márciusban ismét Budapestre látogató Touché Amoré, a La Dispute, vagy épp a Defeater, amely zenekar lényegében „megosztja” basszusgitárosát a MDAM-del) az egyik legmarkánsabb karakterével van dolgunk. A formáció két évvel ezelőtti bemutatkozó nagylemeze, az End Measured Mile már több volt, mint ígéret, hiszen az album önterápiás, kiíró jellegéből adódóan a Hot Water Music által megihletett dallamos és egyszerre szívfacsaró dalok egy üresjáratoktól mentes, időtlenül aktuális dalcsokorba szerveződtek, ahol a dalszövegek és a dallamok színvonala egyaránt meghatározó volt a személyesség jegyében. Nem is véletlen, hogy a zenekar újdonsült nagylemeze majd a Rise Records (Transit, Hot Water Music) gondozásában jelenik meg az idei év folyamán: a felvételek már zajlanak is, így joggal sejtjük, hogy majd a Dürer Kertben is felcsendül egy-egy újabb szerzemény, természetesen megtartva a már jól megszokott, egyszerre borongós és erőteljes hangzást. Így ha tavaly nyáron lemaradni kényszerültél a Carroll-testvérek zenekaráról, vagy csak ismét szeretnéd teli torokból ordítani a „give up, forget, go back to sleep” sorokat, mindenképp a kisterem első sorában lesz a helyed a májusi hónap első igazán meghatározó koncertjén. A Skalar Music Hungary bemutatja: 2012. május 7., Budapest @ Dürer Kert, 19:00 MAKE DO AND MEND (USA) Jegyelővétel: Westend Speed, Dürer Kert, Underground Store, CD Pince, Ticket Express Jegylink: www.eventim.hu/hu/jegyek/make-do-and-mend-koncert-budapest-durer-kert-kisterem-113676/event.html

19:00

2000 Ft / 2500 Ft

http://www.facebook.com/events/371801152836002/

[2012-01-25 00:43 feltöltő: Zsófi]