tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Marauders - Új szám, új szövegvideó

Marauders - Új szám, új szövegvideó
A banda a tagok barátnõinek lenyûgözése céljából indult, aztán késõbb úgy döntöttek, komolyabban veszik és bebizonyítják, hogy a szülõvárosukban, Kecskeméten is lehet törekedni a minõségre akár kezdõként.
A két számos EP (Self-Knowledge) rögzítése után (NO SILENCE STUDIO) készült hozzájuk egy klip (Studio M&D) és egy szövegvideó (Barták Iván). Az elsõ koncertjükön (150-200 fõ) már voltak, akik énekelték a dalszövegeiket a nézõk között. Akkor kezdték érezni, hogy, már nem csak maguknak zenélnek, amikor a hallgatóságból valakinek megszólalt a telefonja és a csengõhang az egyik számuk volt. A kis klub koncerteket szép lassan felváltották a nagyobbak, a barátokból álló közönséget pedig csak tovább gyarapították kedves ismeretlen arcokkal is. Egyre többet szólítják meg õket fellépés után egy közös kép erejéig, vagy akár csak úgy beszélgetni egy (... kettõ... három... ) sör mellett. Õk pedig bármikor vevõk egy kis társalgásra, hiszen fontos nekik, hogy megismerjék kik hallgatják szívesen a zenéjüket. Mindemellett õk maguk is elõszeretettel járnak el helyi bandák koncertjeire. A következõ single-jük klipjét (Fesztbaum Béla, Jászai Mari-díjas színész fõszereplésével) már játszották egy zenei TV csatornán (a Music Channel). Az egyre komolyabb helyszínek mellett (TEKA, Dürer stb...) sok jó magyar bandával is felléptek/fellépnek már (Anti Fitness Club, Blind Myself, Leander, The Grenma, The Southern Oracle, Shell Beach, Apey and the Pea, Nova Prospect, Idiotside), de játszottak/ játszanak külföldi elõadókkal is (500-800 fõ elõtt) (Our Last Night, Palisades, Helia) A zenei magazinok közül a Shortscore és a HammerWorld is gyakran informál róluk, az egyik dalukra pedig a Lángoló Gitárok azt írta egy cikkjében: "az a kategória lett, amit valószínûleg nem játszana a Petõfi rádió, pedig nyugodtan megtehetné." Egyébként a srácok 4/5-e: - szereti a macskákat - bírja a favicceket 1/5-e: - gyakran áll keresztbe az úton autóval - minden koncertjük valamelyik pillanatában részeg - egyik koncertjük pillanatában sem részeg - elütött egy piros kamiont VIDEÓK: www.youtube.com/playlist?list=PL080_IVUnZwjRq_ZfCdXWjhADHeLFkLNB Zenekar vasárnap adta ki a legújabb dalát, a „Me, The Mannequin”-t, amihez Barták Iván által egy szövegvideó is készült. Ez a második szám az ősszel megjelenő Pigeonhole Principle EP-ről az első Pixie Dust után.
FACEBOOK: www.facebook.com/maraudersofficial YOUTUBE: www.youtube.com/channel/UCpG5iTaPBOE00xp3fDPKdeQ INSTAGRAM: instagram.com/maraudersband/

[2015-08-30 00:03 feltöltő: Zsófi]