tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Sights & Sounds (CAN), Constants (USA), Shell Beach

Sights & Sounds (CAN), Constants (USA), Shell Beach Dürer Kert (régi)

2012-02-05 (vasárnap) Dürer Kert (régi), Budapest

Egy hónappal a God Is An Astronaut második – ám jubileumi jellegéből adódóan eddigi legfontosabb – koncertjét megelőzően egy olyan, félig-meddig hiánypótlás értékű koncerten vehetnek részt a post-rock világának hazai szerelmesei, amely keretein belül két olyan banda váltja egymást a Dürer Kert kistermének színpadán, akik már egyaránt jártak Budapesten, és tulajdon közönségük többsége egyaránt a koncertet követő napokban, hetekben konstatálta, miről is maradhatott le.
Épp ezért is örömteli most egy turnén megtekinteni a Comeback Kid-énekes Andrew Neufeld shoegaze és post-hardcore elemektől sem idegenkedő rockzenekarát, a Sights & Soundsot, valamint a legutóbb két éve Budapesten járt Constantsot, akik valamilyen formán a 2010-ben a prágai hóblokád miatt elmaradt koncertjüket fogják így pótolni. A két együttest azonban nem csupán az köti őket össze, hogy itthon azt követően lettek ismertebbek, miután már kiléptek az országhatárokon túlra, hanem az is, hogy mindkét banda egyaránt új löketet tudott adni a post-rock világának. Elvégre a Sights & Sounds dalainak slágerességével és hangulatának semmi máshoz nem köthető, valódi karakterével, a Constants pedig a shoegaze-elemek elburjánzásával (na meg Justin Broadrick, a Godflesh és a Jesu atyjának produceri közbenjárásával) tudta kitágítani a meglévő zenei előismereteinket. Ha úgy tetszik, igazi pionírok adnak majd randevút egymásnak és a fővárosi klubéletnek, és azért is szerencsés ez a párosítás, mert így biztosak lehetünk abban, hogy a Constants legismertebb dala, a The Sun and the Earth ezúttal tényleg Andrew vendégénekével fog elhangozni nálunk is. Az estét a Shell Beach nyitja, és így is biztosak lehetünk abban, hogy a hideg zimankó is kellő lehetőséget ad arra, hogy legalább egy olyan este legyen a tél utolsó harmadában, amikor igazán tudunk örülni minden apróságnak. 2012. február 5., Budapest @ Dürer Kert, 19:00 SIGHTS & SOUNDS (CAN), CONSTANTS (USA), SHELL BEACH Jegyárak: 1.500 Ft (elővételben) / 2.500 Ft (a koncert napján) Jegyelővétel: Westend Speed, Underground Store, CD Pince, Dürer Kert

19:00

1500 Ft / 2500 Ft

http://www.facebook.com/events/143788312394622/

[2011-12-20 23:38 feltöltő: Zsófi]